A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-03-07 / 92. szám
14 A HÍD Tudomány 2003. MÁRCIUS 7. Exkluzív interjú Dr. Bán István matematikus, biofizikus, biokémikus egyetemi docenssel FÉL PERC SZENVEDÉS hez 47 méter hosszú, 8 méter átmérőjű hengerben kell az üzemanyagot tárolni. És ez a maximum, ennél nagyobb súlyt nem képes a technika felrepíteni. Emellett van két rakétaegység, amelyek egyenként 44 méter magasak, 3,6 méter átmérőjűek. Mindebből látszik, hogy az Értsem úgy; hogy a feladatát teljesített személyzet kiszolgáltatott helyzetben közelít a Földhöz? Elég lehet egyetlen számítási hiba és meghalnak?- Pontosan. Magát a gépet 120-180 kilométeres pályára állítják. Ott végzi el feladatát a legénység, majd megkezdik a visszatérést. A Columbia 16 nap után vállalkozott e feladatra és 57 fokon süllyedt, enyhe bal fordulóval. Legalábbis az utolsó üzenetben, amikor 68 kilométer magasságban voltak, erről számoltak be. És ha ez igaz, akkor valaki, vagy valakik óriási hibát vétettek. Ugyanis a gép csak 30 fokos szögben jöhetett volna. Ha kisebb szögben süllyed, akkor a Föld légköréről visszavágódik, ha nagyobb szögben jön, akkor a hatalmas súrlódási erőben szétég a gép. És van még valami: 37 kilométerig a pilóta hozza le a gépet. Ehhez a fedélzeti informatika mindent a rendelkezésére bocsát. De mindenben a pilóta dönt. Ha bármi akadályozza ezt a döntést, az már pályaeltérést eredményez. Azt sem árt tudni, hogy mindeközben 20 ezer km/h-s sebességgel száguld a gép. Tehát egy másodperc alatt 5,55 kilométert zuhan. A hőpajzs az előbb említett 30 fokos szögre van tervezve, hiszen a súrlódás következtében a szerkezet 1900 Kálvin fokra izzik fel, ez több, mint 1600 Celsius fokot jelent. Harminc foknál nagyobb szög esetén az anyag egyszerűen megfolyik. Mitől lehetett a majd 30 fokos eltérés?- Hát pont ez a legfontosabb kérdés! Lehetett ez emberi tényezők miatt, számolni kell légkörfizikai paraméterekkel és előre ki nem számítható körülményekkel is. Ha emberi mulasztás történt, akkor kegyeleti okokból soha nem fogjuk megtudni, hogy mi is történt. Viszont megjegyzem: ha számítási hiba miatt jött ilyen szögben, akkor az űrhajósok eleve halálra voltak ítélve. Utólagos korrekcióra ugyanis nincs módjuk. A pályamódosításhoz ugyanis nincs energiájuk. Újból nem tudnak 120 kilométer magasba visszakapaszkodni. Ha mégis megpróbálnának módosítani a pályájukon, akkor végérvényesen elvesztik annak a lehetőségét, hogy a tervezett repülőtérre megérkezzenek, tehát akkor azért fogják magukat összetörni. Ez az amiről az előbb beszéltem, nincs mód korrekcióra. Csak egyetlen esélyük van a túlélésre, az ha senki nem hibáz, ha minden műszer tökéletes, ha semmilyen ismeretlen körülmény nem játszik közbe. Most, hogy ezt mondja, eszembe jut valami. Az eddigi 3 ürkatasztrófa, amelyben 17 asztronauta halt meg, mind ebben az időpontban volt. Január végén, február elején. Vizsgálta valaha valaki, hogy légkör-fezikailag alkalmas-e ez az időpont az Űrrepülésre?- Jó az észrevétel. Tudomásom szerint az ilyen kutatások korlátozottak voltak a NASA-nál. Pedig elképzelhetőek olyan szélsőséges légkörfizikai változások, amelyekre a rendszer nem volt tervezve. Elég ha csak elektromágneses jelenségekre gondolok. Hányszor előfordult már magával is, hogy nyitja az autót és egyszerre megrázza valami. Szikrát lát, csattan valami és úgy érzi, mintha az áram rázta volna meg. Van oka, meg is lehet magyarázni, de milliószor nyitotta már az autóját és még nem volt ilyen jelenséggel dolga. így vagyunk az űrrepülőgéppel is. Az ismert körülményekre és fizikai tényezőkre alapozva tervezték a rendszert. Számtalan olyan ismeretlen dolog, jelenség felléphet, amivel a tervezők nem számoltak. Ezért mondom én azt, hogy felelőtlenség a robottechnika idején emberekkel kísérletezni. Arról már nem is be-Gaál Péter Megdöbbenéssel értesültünk a Columbia Űrrepülőgép február 1-jei katasztrófájáról. Annyiszor láttunk már Űrrepülőgépet felszállni és megérkezni, hogy mára már nem is volt természetesebb dolog annál, mint a sikeres megérkezés. Ez a mostani tragédia azonban örökre megtaníttatta velünk: a legveszélyesebb manőver a leszállás. Nem volna itt az ideje annak, hogy az illetékesek újra átgondolják az űrsiklók létjogosultságát?- Ez a mostani eset minden bizonynyal felveti majd ezt a kérdést is. Nem szeretnék a dolgok elébe vágni, de az az érzésem, hogy a legfontosabb kérdés valóban az, hogy meddig lehet egy több, mint 30 éves ötletet működtetni. Mára már ezer sebből vérzik az eredetileg fantasztikusan jónak látszó ötlet, de hát azóta eltelt 3 évtized. Újra kéne gondolni a dolgot. Arról nem is beszélve, hogy fel kell tenni azt a kérdést is: szabad-e emberéleteket veszélyeztetni az űrkutatásban? Harminc éve még nem volt más megoldás, mint embere -két küldeni az űrbe, de mára már más a helyzet. A robottechnika fejlettsége indokolttá teszi a felvetést. Eddig három szerencsétlenség történt, 17 űrhajós halt meg. Ennek a mostani tragédiának mik a legfontosabb tanulságai?- Elsősorban az, hogy fényesen bebizonyosodott: az űrsiklóprogramban alig van mód a korrekcióra. Maga a program 1972-ben született és akkor egészen fantasztikus volt. Már a méretek is gigásziak voltak. Maga az űrrepülő 37 méter magas, 68 tonna súlyú. A gép fesztávja közel 24 méter. Ennek a monstrumnak a megmozgatásához iszonyú nagy energia kell. Csak hogy érzékeltessem: 80 ezer Newton erő viszi fel az űrbe. Ehegész tömeg döntő többsége a hajtóegység. A fantasztikusnak látszó ötlet az volt, hogy az űrrepülőgép visszaérkezésekor vitorlázógép módjára működjön. És tudja miért? Mert a repüléshez már nincs több energiája. Vagyis üzemanyag hiányában nem tehet mást, mint siklik.
