A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-03-07 / 92. szám
2003. MÁRCIUS 7. Tudomány A HÍD 15 szélve, hogy igenis meg kell nézni az irányítóközpontban dolgozók felelősségét is. Arra gondolok, hogy van olyan ember, aki évtizedek óta ugyanabban a felelős beosztásban dolgozik. Már-már tévedhetetlennek tartja magát. És ekkor hibázhat csak igazán nagyot az ember. Tehát egészségtelen, hogy valaki évtizedekig ugyanabban a beosztásban dolgozzon. És végül: legalább ekkora felelőtlenség az is, hogy soha senki nem számolt még az űrszemét, illetve a mikrometeoritok veszélyével. Kicsi a valószínűsége mindkettőnek, de egyik sem zárható ki. Állítólag még hónapokba telik, mire pontos választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy valójában mi is okozta a tragédiát. Ön szerint tényleg megtudhatjuk a valós okokat?- Első megdöbbenésem után azt gondoltam, hogy radikálisan csökkenteni fogják az űrprogram költségeit. Ehhez képest Bush elnök azt nyilatkozta, hogy nem így lesz. Majd meglátjuk. Az persze nem titok, hogy gondok vannak a NASA-nál. Legutóbb épp a biztonsági előírások és szabályok be nem tartása miatt voltak viták. Kiderült, hogy mindezekre nincs elég pénz. Szerintem maga az űrsikló-program is változhat. Nem jó ez a megoldás. Ha az eszükre hallgatnak az illetékesek, akkor valami új eljárást fognak alkalmazni. A veszély lehetőségét amennyire csak lehet, minimalizálni kell. Tudhatták az asztronauták, hogy mi fog velük történni? Szenvedhettek?- Számításaim szerint volt 20 másodpercük, közel fél percük amikot tisztában voltak azzal, hogy mindennek vége. És bizony szenvedhettek. Az utolsó bejelentkezésükkor azt már tudták, hogy a futóműben csökkent a guminyomás, észlelték azt is, hogy a belső hőmérséklet 15 Celsius fokkal megnőtt. A szkafander ezt még kibírta, de a további felmelegedést nem bírhatta a ruhájuk. Tudták, hogy abnormális helyzettel állnak szemben és amikor a gép teste először berezonált, már tudták, hogy nincs visszaút. Tudatában voltak a katasztrófa tényével és szörnyű 20 másodpercük volt. Még valamit el kell mondjak: a katasztrófák kilencven százaléka emberi okokra vezethető vissza. Ezért mondtam az előbb azt, hogy ha ez volt mindennek az oka, akkor kegyeleti szempontok miatt soha nem tudjuk majd meg az igazságot. Az okok mellett talán az is befolyásolhatja az űrsiklók további útját, hogy mennyi pénzt emészt fel a program?- A fellövés közvetlen költségei évente 1 milliárd dollárra rúgnak. Egy esztendei üzemeltetés körülbelül 2,5 milliárdra saccolható. Bush most beígért fél milliárdos költségvetési növekedést. De például a jövő évre a katonai kiadások tervezett nagysága 380 milliárd dollár lesz. Ebből is látszik, hogy az űrsikló-program mostohagyereknek számít. Ez a költség, tehát a mostani, 14 áldozathoz túl sok, a biztonsághoz pedig nagyon kevés. Ennyi milliárd között mennyit keresnek azok, akik szakértőként dolgoznak a NASA-nál?- Kutyajól. Amikor engem megpróbáltak illegálisan beszervezni, akkor havi 15 ezer dollárt ígértek. Ennek épp harminc éve. Akkor itthon havi 30 dollár volt a fizetésem. Úgy látom hiába él a számok világában, azokkal mégsem tud jól bánni. Illetve a pénzzel nem bánik jól.- Én sehogy sem bánok a pénzzel. A feleségem dolga ez. Nem kis vita ez a családon belül, mert ez a felfogásom "v. évtizedek óta vita tárgya itthon. Nem érdekel a pénz, nem is foglalkoztat. A zsebemben sincs soha pénz. Vásárolni is együtt megyünk, az asszony pedig fizet. Messzire persze nem jutottam ezzel a felfogásommal, de épp most volt egy osztálytalálkozóm. Visszaemlékeztünk az egykori társakkal arra, hogy a diploma átvétele után mit írtunk fel egy lapra, mint amit magunknak kívánunk. Tudja mit írtam én kívánságként arra a lapra? Egy: menjenek ki az oroszok az országból, kettő: a frizsideremben mindig legyen két sör. Az egész osztályban egyedül nekem valósultak meg hiánytalanul a kívánságaim. Ha kellően szerény a kívánság, akkor az nem is olyan nagy csoda! Persze most a két sörre gondolok. De térjünk csak vissza az űrsiklóhoz. Az első hírek arról szóltak, hogy a fellövéskor egy szigetelő-elem levált és a bal szárnynak csapódott. így aztán a hőpajzs megsérült. Állítólag ezért is égett el az egész gép. Ha ez igaz, akkor felelőtlen emberkísérletről beszélhetünk. Ki kellett volna menteni a személyzetet.- Ez a sérüléselmélet egyszerre több sebből is vérzik. A gép információs rendszere egymástól függetlenül, több forrásból is szerezhetett volna tudomást a bajról. De a személyzet nem észlelt és nem kapott ilyen információt. Ha a központ hallott valami ilyesmiről, akkor miért nem indult meg a mentés? Két hét alatt felkészíthető egy másik gép, a fentlévő masina 2000 órányi energiával bírt. Tehát lett volna idő mindenre. Legroszszabb esetben, tehát javítás nélkül átszállítanak volna egyik gépből a másikba. És mivel korábban állandóan min* / e\ A \ 1 V / u f'^M/ yw denféle űrbefogásokról, javításokról számoltak be a korábbi expedíciók, így akár még a javítás sem lehetett volna kizárt. Mindezek miatt kizártnak tartom, hogy olyan baleset történt az induláskor, ami a visszaérkezéskor okozott tragédiát. Most, itt a beszélgetés vége felé közeledve, árulja már el, miként került kapcsolatba a NASA-val?- Elég regényes sztori. A hetvenes évek elején az élő szervezetek klimatizálásának problematikájával foglalkoztam. Egy német konferencián akartak az amerikaiak beszervezni. Elhárítottam. Pedig még nem is tudtam, hogy már rajtam van a magyar és az orosz kémelhárítás. Egy évvel később meghívtak Kanadába, hogy a “Fotogrammetria”-! eredményeimet ismertessem. írtam ugyanis egy könyvet a matematikai kiértékeléséről. Itthonról már nem engedtek ki, de a Magyar Fotogrammetriai és Asztronautikai Társaság egyik képviselője kiutazott és az előadásomat ismertette. Ez meg is jelent egy amerikai lapban. Ezután az oroszok akartak beszervezni. Nekik is nemet mondtam. Én naiv csak akkor jöttem rá, hogy az eredményeim hadászati szempontból, sőt az űrből történő kémkedés szempontjából is mennyire jelentősek. Tudja mi lett a vége? Sokáig nem engedtek ki az országból. Előbb valakik szőrén szálán eltüntették az újabb könyven kéziratát, többszőr-többféleképp megfenyegettek és zsaroltak, de aztán engedték, hogy itthon kutassak, sőt az eredményeimet még publikálhattam is. Még később az eredményeimet használták. A NASA akkor “talált” rám, amikor a GPS-rendszer elméletéről, a helyzetmeghatározás matematikai módszeréről kiderült, hogy az az enyémmel azonos módszer. Ez főként az amerikaiak körében váltott ki nagy érdeklődést. így sokan, sokszor megkerestek Amerikából. Ezt követte a PMSB-módszer. Ennek lényege, hogy igenis van kedvező stratégiája annak, hogy egy bizonyos célt elérjek. Vagyis: tetszőleges sokszámú tényezőt alapul véve - olyanokat, amelyek gyakran még számokkal sem fejezhetők ki, mert tulajdonságok, illetve érzések-, matematikailag modellezhető a megfogalmazott cél eléréséhez szükséges legkedvezőbb stratégia. Ez olyan valami, mint amiért 1994-ben Nobel - díjat kapott Harsányi János és John Nash? Ók ugye játékelméleti kutatásaikkal lettek a világ legnagyobbjai. (John Nashről szól a “Csodálatos elme ” c. film) Azt is kutatták, hogy matematikailag miképp modellezhető a hidegháborús folyamat, illetve milyen kérdésekre, milyen válaszokat adhatnak az oroszok, ha fegyverkeznek, illetve ha készek a leszerelésre.- Korántsem hasonlítanám magam Harsányi professzorhoz, de a lényeg körülbelül ugyanaz. Vegyünk egy példát. Az emberiség legnagyobb gondja az élelmiszer hiánya. Milliók halnak éhen. Miként lehetne minél több élelmiszert termelni úgy, hogy senki ne éhezzen? Hogyan lehetne a rákgyógyításban előre lépni? Ezek tehát a célok és a matematika segítségével igenis meghatározható a megoldás legjobb stratégiája. Tehát kutatott és az eredményeit publikálta. Ezeket pedig felhasználhatták mind az amerikaik, mind az oroszok.- Pontosan. Ez az egy megoldás volt járható. Gyerekekkel emigrálni nem lehetett volna. Később pedig még egyedül sem engedtek sehová. Szóval én csak dolgoztam és publikáltam. Állandó felügyelet alatt álltam, de nem lettem orosz érdekterületen működő likvidálásra ítélt kutató. Túléltem a totalitárius rendszert és közben még eredményeket is elértem. Nem annyit, mint amennyit lehetett volna, de nem vagyok elégedetlen. A honoráriumokon persze nem gazdagodtam meg. Volt eset, amikor egy svéd nemzetközi tudóstársaság elnökével beszélgettem Bécsben. Azért keresett meg, hogy egy díjat átadjon és gratuláljon nekem. Akkor kérdezte: “mennyit fizettek az amcsik a PMSB-módszerért? “ Elmondtam neki, hogy a megjelentetett könyvért három részletben kaptam 34 ezret. “Dollárt?”- kérdezte. “Forintot!”- válaszoltam. Akkor hirtelen számolni kezdett és röhögött. Szerintem máig azt hiszi, hogy így akartam kitérni a konkrét válasz elől. Ez volt az ára annak, hogy önmagam maradhassak, illetve, hogy senkinek sem álltam az útjába. Milyen olyan kutatási feladatokat kapott, amelyek az amerikai, illetve orosz űrkutatás előmozdításához járultak hozzá?- Annak vizsgálata, hogy a Föld elektromágneses terébe mik a legkedvezőbb űrbejutási és visszatérési útvonalak? Szegény Marx György fizikussal, a nemrég elhunyt kitűnő tudóssal vitatkoztam erről sokat. És tudja mire jutottunk? Matematikai modellünk bár igaz, de minden megoldása a gyakorlatban mégsem igazolható. Azért nem, mert axiómák alapján állítunk fel tételeket. Ezek a saját feltételrendszerükben bizonyítják az adott matematikai igazságot, ám a biomatematika megmutatja, hogy az axiómák, a feltételek és az egyes iogikai lépések az életben sokszor más tartalommal bírnak. Vagyis az eredmény lehet matematikailag igaz, de a valóságos életkörnyezetben, amit modellezünk, ott nem igaz. Sőt nem is létezik. Hát ez is a matematika egyik törvénye... Or. Bán István 1942. július 31-én született Ungváron. Apja felvidéki, anyja erdélyi. 1967-ben a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karán szerzett diplomát. 1969-ben doktorált biomatematikából, Sopron. 1969-től fejlesztő mérnök. 1975-ben Budapesten az ELTE alkalmazott matematika szak. 1975-ben átvehette az MTA kutatási díját. 1991-től címzetes egyetemi docens. 1997-ben megkapta a kormány legmagasabb erdészeti kitüntetését a Pro Sylva Hungária Díjat. 23 könyve 130 egyéb publikációja jelent meg. Hobbijai: repülés, vitorlázás (szél/víz), sziklamászás, hegymászás, nagy ragadozók megfigyelése.