A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)

2002-07-26 / 62. szám

A HÍD 7 CSŐDVÉDELMET KÉRT A WORLDCOM 2002. JÚLIUS 26.__________________________________________________GAZDASÁG_____________ Július 22. Az amerikai gazdaságörténet eddigi legnagyobb csődjét jelentette be hétfőre virradóra a világ internetes forgal­mának felét bonyolító WorldCom távköz­lési és adatforgalmi szolgáltató, amelynél 3,85 milliárd dollárnyi könyvelési “rend­ellenességet” fedezett fel nemrégiben egy belső vizsgálat. A céget mindemellett 41 milliárd dollárnyi, bóvli szintre sorolt adósság is terheli. A csődvédelmi kérelem­ben a WorldCom saját vagyonát 107 mil­liárd dollárban jelölte meg, a Dow Jones által idézett elemzők szerint azonban a cég piaci értéke jó eséllyel a 15 milliárd dollárt sem éri el. A papír egykori forgalmazási helye, a New York-i Nasdaq piac július elején arról értesítette a céget, hogy a rész­vényt 5-ei hatállyal törli; a papír utolsó ára 6 cent volt július 1-jén, 96,3 százalékos na­pon belüli zuhanással. Az amerikai táv­közlési cégnél június 25-én jelentették be, hogy a belső könyvvizsgálat 3,8 milliárd dolláros működési költség “helytelen” el­számolását tárta fel - az összeget beruhá­zásként számolták el -, és ez megkérdőjele­zi a cég múlt öt negyedévi ered­ménybeszámolóinak hitelességét. A WorldCom a tavalyi év egészére 1,4 milli­árd dollár, az idei első negyedévre 130 mil­lió dollár nettó profitot könyvelt el, jólle­het szabályos könyvvitel mellett 2001-ről nettó veszteséget kellett volna jelentenie. A cég akkor közölte, hogy 2001-ről és az idei első negyedről új pénzügyi jelentést ad ki. A WorldCom előfizetői körét 20 millió magánfogyasztó és több ezer nagy­­vállalati ügyfél alkotja, alkalmazotti gárdá­ja 85 ezer fős, amelyből a június végén be­jelentett tervek szerint 17 ezret el akarnak bocsátani. A tőzsdéken az amerikai Enron energia-nagykereskedő és pénzügyi szol­gáltató cég tavaly év végi csalárd csődje máig ható befektetői bizalmi válságot oko­zott, jóllehet ez a csőd feleakkora volt, mint a WorldComé. John Sidgmore, a WorldCom vezérigazgatója a Dow Jones­­nak azt mondta, hogy a cég 12 hónap alatt remél kikeveredni a csődeljárásból. Sidg­more szerint a WorldComnak még a csőd­­bejelentés előtt sikerült 2 milliárd dollár­nyi pótlólagos finanszírozásról megálla­podnia hitelező bankjaival. A bankok fut­nak a pénzük után: a legnagyobb hitelezők közül a J.P Morgan Trustnak például 17,2 milliárd dollár névértékű WorldCom­­kötvénye van. Röviden ■ Négymlliárd a családi GAZDASÁGOKNAK Július 19. A kormány 4 milliárd forintny i tá­mogatást hagyott jóvá a családi gazdaságok fejlesztésére. A kormányszóvivő elmondása szerint a költségvetés általános tartalékából előteremtett forrásból a kiegészítő földalapú támogatás alapján a növénytermesztést, vala­mint az általános agrártámogatási rendszer­ben meghatározott mértéken felüli segítséget nyújtva a gépvásárlást, illetve az építési, ültet­vénytelepítési beruházásokat támogatnák. ■ Autópályaépítés CSAK KÖZBESZERZÉSSEL Július 19. A kormány határozatot fogadott el, hogy az általa indított új autópálya- építések­nél kivétel nélkül minden esetben érvényesíti a közbeszerzési eljárás szabályait - közölte Gál J. Zoltán. Hozzátette, a folyamatban lévő beruházásoknál a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. a legátláthatóbb jogszerű megoldást vá­lasztotta a nyertes kiválasztására. ■ AZ ACÉLVITA ELMARAD Július 22. Az Európai Unió országainak kül­ügyminiszterei hétfői brüsszeli ülésükön jó­váhagyták az Európai Bizottságnak azt a ja­vaslatát, hogy szeptember végéig halasszák el megtorló vámemelések bevezetését amerikai árukra, válaszul az acéltermékek importjára kivetett amerikai piacvédő vámemelésekre. A külügyminiszteri tanácsülésen elfogadott 8 pontos határozat felhívta a bizottságot: szep­tember folyamán tegyen javaslatot közös ál­láspontra annak fényében, hogy az amerikai kormányzat addig hány acéltermékfajtát mentesít a súlyos importvám alól. ■ A JELENLEGINÉL JOBBAN KELL TÁMOGATNI A GAZDÁKAT Július 20. A földművelésügyi és vidékfejlesz­tési miniszter szerint az államnak le kell ven­ni a gazdák válláról az éven belüli termelés-fi­nanszírozási hitelek egy részét. Németh Imre a Heves megyei Adácson azt mondta: az aszály miatt veszteségesen termelő gazdálko­dók képtelenek önerőből visszafizetni az ösz­­szesen 140 milliárd forintos hitelállományt. Az agrártárca vezetője hozzátette: az állami segítség nélkül a mezőgazdasági termelők el­veszítenék hitelképességüket. ■ PÉNZÜGYI BEFEKTETŐ VENNÉ MEG a Burger Kinget Július 23. A Burger King gyorsétteremlánc tulajdonosa, az angol Diageo tárgyalásba kez­dett a Texas Pacific Group befektetési társa­sággal, miután két másik érdeklődő visszalé­pett - írta a Bloomberg gazdasági hírügynök­ség. A Texas Pacific, a Goldman Sachs Group befektetési cége és a Bain Capital - a Bloomberg információi szerint - 2,1 millárd dollárt ajánlott a hamburgerláncért. ■ Országimázs-pénzból gyermekétkeztetés Július 22. Az Országimázs Központtól elvont, gyermekétkeztetés céljára elkülönített 4,7 milliárd forintból, azonnali segélyként, 200 millió forintot csoportosít át a kormányzat a gyermekek nyári étkeztetésének támogatásá­ra - közölte Csehák Judit egészségügyi, szoci­ális és családügyi miniszter újságírók előtt hétfőn, Budapesten, hogy' a rászorulók étke­zéshez jussanak. Sztrádatenderek: 29 milliárddal olcsóbban a Vegyépszeméi Július 22. A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. felbontotta az ál­tala meghirdetett négy autópálya-szakasz megépítésére júli­us 11-én kiírt zárt meghívásos tendert; a legjobb ajánlatok összege 109,4 milliárd forint, 29 milliárd forinttal kevesebb, mint a V'egyépszer május eleji egyedüli ajánlata - derült ki a nyilvános tenderbontás után hétfőn, Budapesten. Az M.Tas autópálya Polgár-Görbeháza közötti szakaszára az Egri Út­építő Rt. adta be a legkedvezőbb árajánlatot, 15,8 milliárd forinttal, az M7-es Becsehely-Letenye közötti szakaszára 14.548 milliárd forinttal a Betonút Rt.-é a legkedvezőbb ár­ajánlat. Az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi közötti szaka­sza plusz 3 híd megépítésére a Hídépítő Strabag Rt. konzor­ciumának 54,65 milliárd forintos ajánlata volt a legkedve­zőbb, míg az M70-es autóút Letenye-Tomviszentmiklós közötti szakaszára 24,355 milliárd forinttal a Strabag Híd­építő Konzorcium adta a legkedvezőbb árú ajánlatot. Bod­nár Zoltán az NA Rt. vezérigazgatója elmondta: a végső döntést a pályázatok műszaki és számszaki tartalmának át­vizsgálása után az NA Rt. szerdai közgyűlésén hozzák meg, és még aznap aláírhatják a megbízási szerződést. A munká­latok már augusztusban elkezdődhetnek, A Fidesz az autópálya-építésről Július 17. A Fidesz szerint az, hogy a jelenlegi kor­mány közbeszerzési pályázat nélkül akar autópályát építtetni, jól mutatja, hogy az autópálya-építés ügyé­ben az előző kabinetet kizárólag politikai indíttatásból támadták. A közbeszerzés mellőzéséről szóló hírre Manninger Jenő (Fidesz) szerdán újságírók előtt úgy reagált, hogy az MSZP és az SZDSZ a választások megnyerése érdekében ostorozta a kormányt a közbe­szerzés hiánya miatt. A politikus mindemellett egyet­ért azzal, hogy a kabinet még ebben az évben folytat­ja az autópálya-építési beruházásokat. Manninger ál­láspontja szerint a főváros szabad demokrata és szoci­alista vezetése lejáratta a közbeszerzési eljárást azzal, hogy több nyilvános tenderből kizárták a Vegyépszer Rt.-t, miután jobb pályázatot nyújtott be a többieknél. A Citigroup segédkezett az Enron könyvelési csalásánál? Július 23. A Citigroupnál talált iratok szerint a bank az Enronnal kötött egyik üzletét úgy dokumentálta, hogy az energetikai cég sokmillió dollár­nyi adósságot kihagyhasson saját könyveléséből - közölte a New York Ti­mes. A Citigroup 1998-ban félmilliárd dollár fizetett előre az Enronnak későbbi gáz- és olajszállítmányokért. Az ilyen típusú megállapodásokban rögzítik, hogy ha az adott terméket nem szállítják le időben, akkor az elő­re kifizetett összeget valamilyen konstrukcióban vissza kell téríteni. Az Enron 1999 májusáig ennek megfelelően törlesztett is 375 milliót, de 125 millióval továbbra is adós maradt. A két cég szóban megállapodott ennek a részletnek a visszafizetéséről is, de ennek írásos nyoma a Citigroupnál nem volt. A New York Times szerint csak a cég belső levelezéséből lehet a megállapodásra következtetni. Tehát ez a megrendelés úgy változott köl­csönné (az Enron felől nézve adóssággá), hogy annak nem volt nyoma az iratokban - tehát ezt az összeget az Enronnak sem kellett a könyvelésben adósságként feltüntetnie. A Citigroupot és a J. P Morgant eddig is többen vádolták azzal, hogy sokmilliárd dollárnyi előnytelen üzletet kötöttek az Enronnal, de ez az első alkalom, hogy egy cég belső iratai alátámasztják a vádakat. A Citigroup szóvivője nem kommentálta a lap értesülését, de kö­zölte, hogy az Enronnal kötött üzletek teljesen szabályosak voltak. s Árháború lehet az olajpiacon Július 19. - Oroszország annyit akar termelni, amennyit csak bír - mondotta Rilwanu Lukman, a Kőolajexportáló Országok Szerveze­tének (OPEC) elnöke az II Sore 24 Ore című olasz lapnak. - Az OPEC elegendő tartalékkal és kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy választ adjon az árháborúra, amit azonban el akar kerülni az olajkar­tell, bárki részéről jelentkezik is a kihívás - közölte Lukman. A júni­usi hivatalos kimutatások szerint Oroszország olajkivitele napi 150 ezer hordóval mérséklődött májushoz képest, de kereskedők becslése szerint az export valójában napi 50 ezer hordóval nőtt, miután az orosz kormány a számítások során nem vette figyelembe azt a napi 200 ezer hordónyi kőolajat, amelyet júniusban exportált hajón Kubá­ba. - Ha Oroszország elárasztja a piacot kőolajjal, attól az energiahor­dozó ára csökkenhet - mondotta Lukman és föltette a kérdést, hogy az orosz gazdaság vajon meddig bírja az alacsony olajárakat. Az OPEC elnöke szerint a hordónként 25 dolláros olajár megfelelő szint, ami elég forrást teremt a feltárásra és a termelésre, de nem túl magas még ahhoz, hogy visszafogná a fogyasztást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom