A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)

2002-07-26 / 62. szám

8 A HÍD Hazai hírek 2002. JÚLIUS 26. MSZP: MEGVALÓSULT A SZÁZNAPOS PROGRAM Röviden ■ Dupla családi pótlék Július 24. Az iskolakezdés előtt, augusz­tus közepéig dupla összegű családi pótlé­kot, illetve azzal azonos összegű iskolázta­tási támogatást kapnak az érintettek közölte az Egészségügyi Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium főosztályvezetője szerdán. Forgó Györgvné elmondta, hogy a pluszjuttatás több mint 2 millió 110 ezer gyermek után jár. Hozzátette: szeptem­bertől 20 százalékkal emelkedik a családi pótlék összege, így októbertől az egygyer­mekes családok 4600 forintot, az egy gyermeket nevelő egyedülállók 5400 fo­rintot, a kétgyermekes családok gyerme­kenként 5600 forintot, a két gyermeket nevelő egyedülállók pedig gyermeken­ként 6500 forintot kapnak. Három- vagy' többgyermekes család esetén gyermeken­ként 7100 forint, három vagy több gyer­meket nevelő egyedülálló esetén gyerme­kenként 7600 forint, tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetén pe­dig 12600 forint lesz a családi pótlék ösz­­szege. ■ Térfigyelórendszert adtak át Július 23. A főváros VII. kerületének teljes egészét képes figyelni az a digitális csúcs­­technikát képviselő kamerarendszer, ame­lyet kedden adtak át. A színes képeket köz­vetítő, 90 kamerából álló térfigyelő rendszer összeköttetésben áll a kerületi távfelügyeleti központtal, így riasztás esetén képesek azon­nal a bűncselekmény helyszínére fókuszálni az eszközökkel. A kamerákat rendszámfelis­merő rendszerrel is felszerelték, így lehető­ség van a lopott gépjárművek kiszűrésére. A kiépített rendszer értéke eléri a 750-800 mil­lió forintot, de ebből az erzsébetvárosi ön­­kormányzatnak mindössze az üzemeltetésre kell saját forrást fordítania. ■ 150 MILLIÁRD A LAKÁSPROGRAMRA Július 24. Az MSZP kiemelten kívánja tá­mogatni a lakásrehabilitációt: jövőre 50 mil­liárd forintot kőkénének erre a célra a jelen­legi 2-3 milliárd forintos éves keret helyett. Horváth Csaba szocialista parlamenti képvi­selő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján el­mondta: a következő évben a lakásprogram­ra mintegy 150 milliárd forintot fordítaná­nak és ez egyenlő arányban oszlana meg az új lakások építésének támogatása, a bér­lakásprogram, illetve a rehabilitációs terület között. Jelezte, hogy a GDP-ből a jelenlegi 0,75 helyett 1,3-1,5 százalék jutna lakástá­mogatásra. Közölte, a lakásépítéssel foglal­kozó kormánymegbízotti irodán megkezdő­dött egy tízéves, átfogó stratégiai program kidolgozása. Hangsúlyozta, hogy fenntart­ják a már meglévő támogatási rendszert, amelynek néhány elemét tovább bővítik. ■ Majd kétmilliárd A RENDŐRSÉGNEK Július 19. A kormány 1 milliárd 925 millió forintot biztosít a költségvetés tartalékából a rendőrség működési feltételeinek javítására és eszközbeszerzésre az év végéig - jelentet­te be Lamperth Mónika belügyminiszter. Elmondta, hogy az összegből 780 millió fo­rintot biztosítanak a túlórák és a készenléti díjak kifizetésére, erre ugyanis már nem volt forrás. Közölte: a 780 millió forintot diffe­renciáltan osztják el. Július 18. A kormány betartotta ígérete­it, ötven nap alatt megvalósította a lakosság többségének javát szolgáló száznapos prog­ramot - hangzott el az MSZP-frakció csü­törtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a kabinet száznapos program­ját és a parlament munkáját értékelték. Lendvai Ildikó frakcióvezető elmondá­sa szerint megvalósult az a cél, hogy a parlamenten belül és kívül is többséget szerezzenek a jóléti programhoz. Mint fogalmazott, az MSZP a választóktól négy év bizalmi hitelt vett fel és az első részletet ötven nap alatt visszafizették. - Az első ötven nap keretében a százna­pos program parlamenti feltételeit biz­tosítani lehetett, a második ötven nap már a postásoknak és a bérszámfejtők­nek jelenti a konkrét feladatot - tette hozzá. Kiemelte: a nyári rendkívüli ülésszak alatt nem kérdőjeleződött meg a kormányoldal többsége. A “rekordok par­lamentjének” nevezte az ülésszakot, mert rövid idő alatt sikerült a legtöbb embert kedvezően érintő intézkedéseket elfogadni. Ismertetése ^szerint a parlament összesen negyvennyolc döntést fogadott el, amelyek - mint mondta - a jólétet és a demokráciát szolgálják. Az őszi ülésszak feladatait úgy foglalta össze, hogy “a szocialista frakció ezután sem enged a negyvennyolcból” és azt az irányt folytatja, amit az eddig meg­hozott döntések megszabtak. - Ha mérleg­re tesszük a képviselőink működését, akkor azt mondhatjuk, megmérettettünk, de sze­rencsére megfelelő súlyúnak találtattunk ahhoz, hogy az országot szolgáló törvénye­ket a későbbiekben is meg tudjuk hozni - jegyezte meg az MSZP-s politikus. El­mondta: az őszi ülésszak legfontosabb fel­adata az adótörvények és a költségvetés el­fogadása lesz. Az interpellációkkal kapcso­latosan megjegyezte: “tartottuk a szavun­kat, az interpellációs arányok az ellenzék­nek kedveztek”. Katona Béla frakcióveze­tő-helyettes kijelentette, a kormány komo­lyan gondolta ígéreteit, betartotta azokat, és megtartotta az előző kormány minden olyan intézkedését, amelyik az embe­rek érdekeit szolgálja, és “kicseréltek” mindent, ami “káros volt a polgárok számára”. Emlékeztetett: adómentes lett a minimálbér, a családi pótlék eme­lése és a tizenharmadik havi családi pótlék több mint kétmillió gyermek szüleit érinti, nőni fog a közalkalmazot­tak bére. Hozzátette, a kabinet második száznapos programja a területi egyen­lőtlenségek kiegyenlítését, az esély­­egyenlőség biztosítását és a gyermekek életfeltételeinek javítását célozza. Ju­hász Gábor frakcióvezető-helyettes szerint ötven nap alatt bebizonyoso­dott, hogy a kormánytöbbség stabil, hozzátéve, hogy a költségvetés módosításá­nak végszavazásában egy új támogatóval, a Fidesz frakciójával gyarapodott. Úgy vélte, ez azért van, mert a nagyobb ellenzéki párt belátta, az MSZP nélküle is véghez viszi tervezett programját, valamint hogy tör­vénytelen utcai demonstrációkkal nem le­het megzavarni a kormányzás stabilitását. Rámutatott: minden ellenzéki jogosítvány működik a parlamentben. Nem használt felszerelések az új afgán hadseregnek Július 23. A Magyar Honvéd­ség által már nem használt felsze­relések és eszközök közül válogat­hat majd a létrejövő új afgán had­sereg: a fel­ajánlási lis­tán egyebek között ro­hamsisakok, kézifegyve­rek és lősze­rek szerepel­nek - nyilat­kozta a hon­védelmi mi­niszter kedden. Juhász Ferenc mindezt annak kapcsán mondot­ta el, hogy a külügyminiszter hét­főn egyesült államokbeli látoga­tásán azt közölte: a NATO-tag Magyarország egyebek között ka­tonai felszerelések szállításával és Afganisztán újjáépítésében való részvétellel járulhat hozzá a ter­rorizmus elleni nemzetközi küz­delemhez. A honvédelmi minisz­ter elmondása szerint a külügy­miniszter amerikai útja előtt egyeztetett vele a felajánlásról. Mint mondta, jelenleg még csak szándékról van szó, egyelőre még nem tudni, hogy más országok milyen eszközökkel járulnak hoz­zá az új afgán hadsereg támogatá­sához. - Az előzetesen felajánlott eszközök mindegyike olyan, amelyet már régóta nem használ, vagy leváltani készül a Magyar Honvédség - hangsúlyozta Ju­hász. Hozzátette: repülőeszközö­ket nem ajánlottak fel. A felszere­lések legtöbbje olyan, amelyet a Magyar Honvédség átalakítása­kor átadtak az ÁPV Rt.-nek. A HM sajtófőosztályának tájékoz­tatása szerint a hadsereg egyebek között tüzérségi felszereléseket, aggregátorokat, tábori híradó esz­közöket, műszaki gépeket, mű­szaki felszereléseket, mozgó konyhákat adott át az ÁPV Rt.­­nek. Juhász arról is szólt, hogy ajánlatot várnak az Egyesült Álla­moktól a Gripenek felfegyverzé­sére, hiszen a Svédországban hadrendben lévő Gripenekhez is onnan szállítják a fegyverzetet. Kóródi: Felelőtlen volt az előző kormány Július 18. Az előző ciklus kormánya számára nem volt fontos a környezetvédelem, a felelőtlenség jellemezte ez irányú tevé­kenységét; így lehet összegezni a tárca működéséről mostanra elkészült állami számvevőszéki jelentést és ez szűrhető le a lel­tárkészítés tapasztalataiból is - mondotta a környezetvédelmi miniszter. Kóródi Mária csütörtökön Ocsán egy madárvárta épületének átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatót, ahol ki­fejtette: az elmúlt négyéves időszak indulásánál 55, főként jog­harmonizációval foglalkozó szakembert bocsátottak el a tárcától vagy irányítottak át máshova, ennek következtében az EU-csat­lakozáshoz szükséges jogi tennivalókat csak az utolsó évben le­hetett pótolni. Áttekinthetetlen a Környezetvédelmi Célalapban felhasznált 100 milliárd forint rendeltetése is, hiányoznak ehhez a dokumentumok. Ötszáz millió forintot költöttek egy informá­ciós rendszer kiépítésére, ám a rendszer legfeljebb részfeladatok ellátására alkalmas - közölte a miniszter. A mentelmi bizottság elnöke nem indít vagyonnyilatkozati eljárást Orbán ellen Július 23. Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentel­mi bizottságának szocialista elnöke egyelőre nem indít va­gyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktorral szemben, ha­nem azt kéri a volt kormányfőtől, hogy tisztázzon a va­gyonnyilatkozatával kapcsolatban egy konkrét kérdést. A politikus kedden azt mondta: bár a múlt héten megkapta Orbán Viktor válaszlevelét, abban nem tisztázott megfele­lő módon mindent a volt miniszterelnök. Hozzátette: a fideszes képviselő levelében azt írta neki, hogy új házát ré­szint régi lakása eladásából, részint jelzáloghiteiből fedez­te, ám az értékesítésből maradt készpénze is. Géczi arra kérte Orbánt, hogy jelölje meg, pontosan melyik rovat­ban tüntette fel ezt az összeget. Tájékoztatása szerint a volt kormányfőnek ezt öt munkanapon belül kell megten­nie. A bizottsági elnök jelezte, ezt követően dönt majd a továbbiakról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom