A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-06-14 / 56. szám
2002. JÚNIUS 14. Amerika hírei A HÍD 5 ISTVÁN KIRÁLY ÚTJA Az Úr 2000. évében öt New York-i magyar egyház és gyülekezet a Városi Tanácshoz fordult, hogy Szent István királyunk koronázásának 1000 esztendős évfordulójára nevezze el a 82. utca York sugárútról a Harmadikig húzódó szakaszát István Magyar Király útjának (King Stephen of Hungary Way). Amint a mondás is tartja: “Isten malmai lassan őrölnek”, hát a Nagy Almáéi sem nagyon igyekeztek, node a másik bölcselet meg úgy szól, hogy “jobb későn, mint soha”. Végül a New York-i vezetés két éves huzavona után úgy határozott, hogy teljesíti a magyarok kérését és beleegyezett az új tábla felszerelésébe. A kérelmező egyházak annak rendje-módja szerint meg is hirdették, hogy 2002. június 8-án, szombaton, a szokásos évi fesztivál keretében, ünnepélyes keretek között le is leplezik. Oszszegyűltek tehát a magyarok - ha nem is annyian, mint várható lett volna - és bensőséges keretek között megtörtént a nagy esemény, amelyre ugyancsak büszke lehet nemcsak Yorkville, de az egész város magyar lakossága. Neil O’Connell, a Szent István Katolikus Egyház plébánosa köszöntötte a megjelenteket. Rakaczky Andor görögkatolikus lelkész mondott bevezető imát, majd Sárközy Péter helyettes főkonzul méltatta a nap jelentőségét a magyar diplomáciai testület nevében. Utána New York Város Tanácsának képviseletében A. Gifford Miller szólt néhány szót, majd Cseh György református lelkész ecsetelte az esemény fontosságát. Joy Sogorham asszony a Yorkville-i Polgári Szervezet képviseletében fejezte ki örömét a New York-i magyarság sikere felett. A záróimát Csorba Domonkos atya, a Szent István templom magyar papja mondta el. Végül lehullott a lepel az utcanevet hirdető tábláról, amit fergeteges taps nyugtázott. A Himnusz és az “America, the Beautiful” eléneklése után a résztvevők szétszéledtek, hogy megtekintsék a magyar fesztivál kínálta árucikkeket, nomeg kóstolót kapjanak az ínycsiklandó étkekből. Végre a The New York Times hazánkat pocskondiázó cikkei után mi is kaptunk valami hasznosat és maradandót a várostól. Ahonnan a szél fúj? (Folytatás a címlapról) A hét elején egy kairói interjú során egyébként úgy nyilatkozott: nyomást fog gyakorolni az amerikai államfőre, hogy támogassa a palesztin állam megalapításának kihirdetését már a jövő év elején. “Nem hiszem, hogy az erőszak véget érjen, ha az emberek nem érezhetik: van remény a békére és nem látják a béke eljövetelének lehetőségét” - fogalmazott. Á két államfő Arafat ügyében is ellentétes nézeteket vallott. Mubarak lehetőséget akar adni neki, hogy teljesítse ígéreteit, Bush viszont levitézlett vezetőnek tartja, aki félrevezette a palesztin népet. Határozat azonban nem születhetett ezen a találkozón, mivel hétfőn Sáron izraeli miniszterelnök érkezett a Fehér Házba, hogy tárgyalást folytasson az amerikai államfővel. Arafat ugyan időközben megváltoztatta kormányának összetételét és alaposan lecsökkentette minisztereinek számát, ez azonban mit sem változtatott az iránta táplált bizalmatlanságon. Hétfőn hajnalban, órákkal Bush elnök és Sáron kormányfő találkozása előtt, izraeli páncélosok és gyalogsági egységek, Apache helikopterek támogatásával ismét körülzárták Arafat irodaközpontját Ramallahban. Az amerikai államfő meghallgatta az izraeli vezető nézeteit és bizonyos fokig visszhangozta is kétkedését abban, hogy az idő megérett volna egy csúcstalálkozó összehívására a közel-keleti béke ügyében. Mint mondotta: “Senkinek sincs bizalma a kialakulóban lévő palesztin kormány iránt.” A feltűnő és meglepő az volt, milyen közel állt Bush elnök ahhoz, hogy magáévá tegye Sáron álláspontját, amely szerint a jelenlegi Palesztin Hatóság Arafat vezetése mellett nem képes belekapcsolódni azokba a politikai megbeszélésekbe, amelyek együtt folynának a biztonsági tárgyalásokkal. Az amerikai államfő még csak ellenvetést sem próbált tenni, amikor az izraeli vendég kijelentette: ”Az egyezkedéshez partnerra van szükség. Egyelőre még nem látunk ilyen partnert.” Bush elnök homlokegyenest ellenkező tanácsokat kapott a két közel-keleti vezetőtől. Mubarak azzal érvelt, hogy a tárgyalásoknak az 1967-es határok megjelölésével kell kezdődniük, amelyek meghatároznák a palesztin államot. Sáron azonban cikket írt a The New York l imes vasárnapi számába, amelyben azt fejtegette, hogy az 1967-es határok nem képeznek elfogadható kezdetet. Az amerikai vezetők egyre inkább lemondanak arról, hogy képesek lennének bármilyen megállapodást is kötni, amíg Arafat a Palesztin Hatóság elnöke marad. A Fehér Ház azonban abban sem biztos, hogyan kezelje Saront. Amikor Izrael elkezdte legújabb támadását Arafat központi irodái ellen, a fehérházi vezetők azt a nézetet hangoztatták, hogy ezúttal nem igazolják a hadműveletet, mint Izrael jogát az önvédelemre. Amikor azonban a Sáron találkozót követően a tudósítók feltették a kérdést, vajon Izrael ismétlődő behatolásai nem ártalmasak-e a békefolyamat megindítása szempontjából, Bush elnök leszögezte: ’’Izraelnek joga van az önvédelemhez.” Sok víz folyt le a Potomac folyón, amióta az amerikai államfő április 4-én elmondta a közel-keleti kérdéssel foglalkozó első beszédét, amelyben megkísérelte kiegyensúlyozni követeléseit mindkét fél irányában. Ebben felhívta a palesztinokat a terror megszüntetésére, az izraelieket pedig a behatolások és a települések félbehagyására. Egyidejűleg jóval tevékenyebb diplomáciai lépéseket sürgetett az arab államok részéről. Most azonban sokkal nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy kézzelfoghatóbb tervvel álljon elő, ami viszont nincs ínyére, mert nem akar Clinton sorsára jutni, aki belemerült a határokról és a biztonsági rendszabályokról szóló részletek ingoványába. Úgy tűnik azonban, hogy Bush elnök is egyre inkább belesodródik ugyanabba a helyzetbe. Az érdekelt felek és az illetékesek egyre inkább belátják, hogy a kérdés sokkal bonyolultabb, mint bárki gondolta volna. Nem csoda hát, ha nem tudnak dűlőre jutni és mindig arrafelé próbálnak fordulni, amerről a szél fuj. Röviden ■ Szigoríthatják a muzulmánok BEUTAZÁSÁT Elképzelhető, hogy az Egy esült Államokban ujjlenyomataik révén azonosítják a muzulmán beutazókat, akik érvényes amerikai vízummal rendelkeznek. A The New York Times szerint a washingtoni kormányzat élénken foglalkozik a kérdéssel. A lap úgy tudja, amennyiben érvénybe lépne a rendelkezés, több mint százezer, főleg pakisztáni és szaúdi állampolgárt érintene. A muzulmánoktól beutazásuk után vennének ujjlenyomatot. Ezután harminc napon belül ismét jelentkezniük kell a hatóságoknál, hogy megint regisztráltassák magukat. .Aki nem tesz eleget ennek pénzbüntetéssel sújtják, de akár ki is utasíthatják az országból. ■ RÁCS MÖGÖTT A GaMBLNO BŰNSZÖVETKEZET New Yorkban letartóztatták a Gambino család néven ismert bűaszövetkezet 17 feltételezett tagját - közölte kedden a rendőrség. Az őrizette vettek között van Peter Gotti, a börtönben ülő, “Teflon Dori’-ként emlegetett John Gotti fivére. A hatóságok feltételezése szerint “ügy vezetőként” Peter Gotti irányította a Gambino szindikátust azóta, hogy unokaöccse, ifjabb John A. Gotti, valamint több más Gambino főnök rács mögé került. A letartóztatottakat különböző maffia bűncselekményekkel - így zsarolással, pénzmosással, hamistanúzásra való rábírással - gyanúsítják. Az. illetékes brooklvni bíróságra beadott papírok szerint az egyik gyanúsított, Julius Nasso például a filmipar egyik jelentős személyiségéből 150 ezer dollárt akart kicsikarni minden egyes olyan film után, amelynek a létrehozásában az érintett személyiség közreműködött. A filmest nem nevezték meg a nyilvánosság előtt, de köztudott, hogy Nasso korábban üzleti partnere volt Steven Seagal filmsztárnak és jelenleg polgári per folyik közöttük: Nasso 60 millió dollárt követel Seagaltól állítólagos szerződésszegés miatt. ■John Lukacs új könyve A The Washington Post vasárnapi könyvszemle melléklete értékelést közölt John Lukacs, az Egyesült Államokban élő, neves magyar származású történész új könyvéről, az At 'Die End Of An Age (Egy korszak végén) című munkáról. A könyv alaptétele szerint az emberiség annak a mintegy' fél évezredes “modem kornak" a végéhez, érkezett, amelynek fő jellemzője a nemzetállamok, a városok, az ipar és a demokrácia felemelkedése volt. A The Washington Post értékelésének szerzője, David Greenberg, aki maga is történelmet oktat a New York-i Columbia egyetemen, elismeri, hogy ezeknek az említett jellemzőknek egy része a mai “posztmodem” korban valóban visszájára fordulhat, de Lukacs könyve nem győzte meg arról, hogy olyan történelmi korszakba lépünk amelyet az eddigitől alapvetően eltérő feltételek határoznak meg. A Kék-Duna Klub Mindenkit szeretettel várunk, aki a kultúrált,könnyed kikapcsolódást kedveli!
