A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-06-20 / 25. szám

A HÉT 11 — Mire? —Patikára uram. Irtóza­tosan drága orvosságokat ir a fenséges ur doktora a számom­ra. Ez a Czyzewsky lovag tönkre akar tenni. — De hiszen úgy tudom, az én megbízásomból gyógyítja a professzor urat, — felelte a főherceg. De A. J. tovább kesergett: — Mit ér az ingyen orvos, ha a patikárius meg minden­áron a kabátomat akarja le­húzni? Nincs drágább porté­ka, mint az egészség. Már azt se bánnám, ha meghalnék. Vé­gül koldusbotra jutok, ha to­vább kell orvosságot szednem. A fenséges ur a maga kato­nás módja szerint vigasztal­­gatta A. J.-t. Elmondotta ne­ki: hogy valamikor mennyi baja volt a gyomrával. De ki­­kurálta magát. Reggel, illető­leg hajnalban, amikor felkel, mit sem eszik. Kertészkedik, ás, kapál, rózsafát ójtogat. És csak akkor, midőn a második harangszó hallatszik Óbudá­ról, akkor eszik egy falatnyi paprikás szalonnát és rá egy­két pohár szilvóriumot. Bort se tudok inni. Hát még pálinkát! — felelt elkeseredve az akadémiai titoknok. * A magyar Habsburgok ak­koriban sok időt töltöttek ab­ban a szigeti udvarházban, a melyet még manapság is kas­télynak neveznek a régi lakók emlékére. Valamikor, a tizen­nyolcadik század végén, a na­póleoni háborúk pihengetései közben építette ezt az emeletes házat József, a palatínus. (Igaz, hogy a sziget felső vé­gén is lakott valaki, akit kont­­rapalatinusnak neveztek: egy cigánykovács, putriban, aki állítólag a hajókat patkolta, a melyek panaszos bugással jöt­tek fel az Aldunáról. Egyéb­ként igen jeles csempésznek is emlegetik a kontrapalatinust. Mit tehetett volna egyebet unalmában? Patkolni való ló még nme járt akkor a sziget­re, nem volt hid ja a szent ki­rályleány földjének. Az igazi palatínus és a kontrája fami­liáris barátságot tartottak fenn jószomszédok módjára: már a régi nádorispán kedvel­te azokat a különös fajtájú embereket, akik lobogó hajzat­tal, varjuszárnyon járnak a magyar országutakon és ván­dorcigányoknak nevezik őket). Ez a zöldzsalugáteres, sárga ház az öreg József, — a Pala­tínus Jóska idejében is szíve­sen látta falusiasán fehérre meszelt szobáiban az iró-ven­­dégeket. Arany János urnák, mert nagy súlyt fektetett a kényel­mes üldögelésre, külön karos­szék volt készítve az asztal mellé. Innen szívhatta a ház előtt elterülő, zöld léckerítés­sel körülvont rózsakert illata­it. A főherceg odalent járt kertészollójával a rózsafák kö­zött, ámde alantról is elbeszél­gethetett az emeleti ablaknál üldögélő költővel: — elmagya­rázta neki százféle rózsáját, a melyekre büszkébb volt még önkéntes tűzoltóinál is, akiket éppen akkor szervezett ország­szerte, nagy dinom-dánomok közepette. A. J. ur egykedvűen hallgat­ta a főherceg előadásait; néha gyanúsan lelappadt a szemhé­ja a karosszékben, amig a J. f. rózsáinak különös történe­teit magyarázta. Különösen büszke volt egy Délameriká­­ból származott rózsafájára, a melyet még a misszionárius barátok (akik valamikor itt “vörösbarát” néven laktak!) hoztak tengerentúli kalando­zásaikból. — Mintha csak egy fagyö­kérré válott csörgőkígyó fe­küdne a rózsafái tövében, — kiáltott fel A. J. titkár úrhoz, mire az szótlanul bólintott. Néha az alkonyat is ott ta­lálta A. J. urat az udvarház ablakában és a magyar Habs­burg fáradhatatlanul magya­rázott fölfelé vendégének a virágoskert tüneményeiről. A lábujjhegyen járó esti szellő a felsőszigetről idáig hozta a vacsorához hivó harangszót. — Csaknem megéheztem eb­ben a sok haszontalan beszéd­ben, — dörmögte az egykori kálvinista professzor. — Hát tudja, fenség, a rózsakerté­szet nem való a magamfajta szegény embernek. Jókai, ő a leggazdagabb magyar iró, ő ráér a rózsákkal is foglalkoz­ni. Magamfajta szegény le­gény megelégszik, ha vacsorá­ra valója van. — Hát maradjon nálunk va­csorára, professzor ur, — ki­áltott föl a főhercge. — Talán csak akad valami harapnivaló a háznál. Hé, Miska, Julcsa! Magyaros hajdú, pirospozs­gás, népmeséből való menyecs­ke fordult ki a házból a pa­rancsszóra. De A. J. ur le­­mondólag legyintett: — Hogyan maradhatnék itt vacsorára, amikor a hónap elején előre kifizettem a kosz­tomat a vendéglősnek? Óvatos ember vagyok, nem tehetem ki magamat annak, hogy pénzem fogytával, ennivaló nélkül ma­radjak. Hát erre már nem volt fe­­lelnivalója a magyar Habs­burgnak. A professzor urat kikisérte a kapujáig. Aztán megnyugtatásul a vállára tet­te a kezét: — Tudja, tanár ur, a fele­ségem nagy orvosság-evő. Máj d megpróbálok egy-két üvegecskét elcsenni az ő pati­ka-szerei közül. Van neki min­denféle. — Köszönöm kegyes gráci­áját. Majd megpróbálom, — felelt A. J. és lassú léptekkel elballagott a felsőszigeti ven­déglő felé, ahol előre megfize­tett vacsorája várta. (Ugyan­ekkor Tors Kálmán, a lenge tárcaíró azon panaszkodott a maga asztalánál, hogy tengeri rákot sohasem lát a speizcet­­lin. “Talán mert nem mernek hitelezni nekem?” — kérdezte méltatlankodva. — “Tegnap fizettem ki az összes adóssá­gaimat.” * Egy másik vén fa árnyéká­ból előlép Salamon Ödön ur, a ki fekete orleáns-szakállt nö­vesztett, amikor darabidőre elhagyta a Margitszigetet, hogy Páriszban is megfordul­jon modern hírlapíró létére. Csodálatosképpen a balkáni­­hangzású Üszkül volt a spitz­­náméja az irók körében; lehe­tőleg nagyobb pénzzavarokkal küzdött, mint akár T. K. A jobbkeze hibás volt, — egy szerencsétlen kardpárbaj em­lékezetére: ezért nagyon nehe­zen forgatta a tollat, a plaj­­bászt; pedig valahogy csak meg kellett élni még ebben az apostoli szegénységben éldegé­lő szentmargitszigeti fürdő­vendégnek is. Üszükül egyéb­ként mindig olyan szertartá­sos férfiú volt, mint egy pár­bajsegéd. Maga vasalta a szár­nyas-kabátját, amelyet e kor divatja szerint kvekkernek hívtak. Ha jó napja volt: nyomban széles szalagu mo-Club Farm, Clinton, Conn. Gyönyörű erdövidéktöl kör­nyezve, villanyvilágítás és te­lefon. Elsőrendű házikoszt, friss élelmiszerek saját gaz­daságból. Fürdő, halászat, tennis, stb. Részletes felvilágosításért, vala­mint árakért forduljon telefonon Clinton 21—2-or számhoz. Útirány i N. T. N. H. & H. Rail­road Grand Central Station-indu­­lás Clintonba, Conn. Automobil­­ut: Boston Post Road to Clinton. NORTH GERMAN ----LLOYD----JEGYEK ODA—VISSZA LESZÁLLÍTOTT ÁRON BRÉMÁN ÁT MAGYARORSZÁGBA Harmad osztály, csak kabinok IItt lakő idegeneknek, ha 12 hó­napon belül térnek vissza, nincs nehézségük a partraszállásnál. 32 Broadway, New York, vagy a helyi ügynöknél. noklit nyomott a szemére és ceremóniás léptekkel utazott az Otthon Kör felé, amely ak­kor még a New York palota első emeletén volt. — A főhercegnél vacsoráz­tam. A fenség maga főzte meg a gulyást! — mondta már a ruhatárban, amikor kabátját a szolga lesegitette. Hát valóban a magyar iro­dalom akkori művelői között a szenzációs külföldi reportokat írogató, valamint aforizma­gyártó Salamon Ödönnek volt szabad bejárása az öreg főher­ceghez, amikor az margitszi­geti kastélyában kertészke­dett. Üszkül nagyon csodálko­zott a fenséges ur müveletlen­­ségén: — Azt csak megértem vala­hogy, hogy egy ilyen makra­­pipás, sujtásos, dohányzacs­kós pusztafi nem beszél fran­ciául. De sehogy se megy a fe­jembe, hogy egy Habsburg még csak németül se tudjon. Azt hiszem, az uralkodóház nem lehet valami nagyon büsz­ke erre a sáros csizmás ker­tészlegényre, — mondogatta az “Otthon”-ban. Mindamellett üszkül a ma­ga részéről igen büszke volt, a mikor hosszadalmas, néha na­pokig tartó teázásai (és kop­lalásai) idején a kis szállodá­ba betoppant a herceg csengő­bongó huszárja és ebédre hiv-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom