A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-06-20 / 25. szám
A HÉT 11 — Mire? —Patikára uram. Irtózatosan drága orvosságokat ir a fenséges ur doktora a számomra. Ez a Czyzewsky lovag tönkre akar tenni. — De hiszen úgy tudom, az én megbízásomból gyógyítja a professzor urat, — felelte a főherceg. De A. J. tovább kesergett: — Mit ér az ingyen orvos, ha a patikárius meg mindenáron a kabátomat akarja lehúzni? Nincs drágább portéka, mint az egészség. Már azt se bánnám, ha meghalnék. Végül koldusbotra jutok, ha tovább kell orvosságot szednem. A fenséges ur a maga katonás módja szerint vigasztalgatta A. J.-t. Elmondotta neki: hogy valamikor mennyi baja volt a gyomrával. De kikurálta magát. Reggel, illetőleg hajnalban, amikor felkel, mit sem eszik. Kertészkedik, ás, kapál, rózsafát ójtogat. És csak akkor, midőn a második harangszó hallatszik Óbudáról, akkor eszik egy falatnyi paprikás szalonnát és rá egykét pohár szilvóriumot. Bort se tudok inni. Hát még pálinkát! — felelt elkeseredve az akadémiai titoknok. * A magyar Habsburgok akkoriban sok időt töltöttek abban a szigeti udvarházban, a melyet még manapság is kastélynak neveznek a régi lakók emlékére. Valamikor, a tizennyolcadik század végén, a napóleoni háborúk pihengetései közben építette ezt az emeletes házat József, a palatínus. (Igaz, hogy a sziget felső végén is lakott valaki, akit kontrapalatinusnak neveztek: egy cigánykovács, putriban, aki állítólag a hajókat patkolta, a melyek panaszos bugással jöttek fel az Aldunáról. Egyébként igen jeles csempésznek is emlegetik a kontrapalatinust. Mit tehetett volna egyebet unalmában? Patkolni való ló még nme járt akkor a szigetre, nem volt hid ja a szent királyleány földjének. Az igazi palatínus és a kontrája familiáris barátságot tartottak fenn jószomszédok módjára: már a régi nádorispán kedvelte azokat a különös fajtájú embereket, akik lobogó hajzattal, varjuszárnyon járnak a magyar országutakon és vándorcigányoknak nevezik őket). Ez a zöldzsalugáteres, sárga ház az öreg József, — a Palatínus Jóska idejében is szívesen látta falusiasán fehérre meszelt szobáiban az iró-vendégeket. Arany János urnák, mert nagy súlyt fektetett a kényelmes üldögelésre, külön karosszék volt készítve az asztal mellé. Innen szívhatta a ház előtt elterülő, zöld léckerítéssel körülvont rózsakert illatait. A főherceg odalent járt kertészollójával a rózsafák között, ámde alantról is elbeszélgethetett az emeleti ablaknál üldögélő költővel: — elmagyarázta neki százféle rózsáját, a melyekre büszkébb volt még önkéntes tűzoltóinál is, akiket éppen akkor szervezett országszerte, nagy dinom-dánomok közepette. A. J. ur egykedvűen hallgatta a főherceg előadásait; néha gyanúsan lelappadt a szemhéja a karosszékben, amig a J. f. rózsáinak különös történeteit magyarázta. Különösen büszke volt egy Délamerikából származott rózsafájára, a melyet még a misszionárius barátok (akik valamikor itt “vörösbarát” néven laktak!) hoztak tengerentúli kalandozásaikból. — Mintha csak egy fagyökérré válott csörgőkígyó feküdne a rózsafái tövében, — kiáltott fel A. J. titkár úrhoz, mire az szótlanul bólintott. Néha az alkonyat is ott találta A. J. urat az udvarház ablakában és a magyar Habsburg fáradhatatlanul magyarázott fölfelé vendégének a virágoskert tüneményeiről. A lábujjhegyen járó esti szellő a felsőszigetről idáig hozta a vacsorához hivó harangszót. — Csaknem megéheztem ebben a sok haszontalan beszédben, — dörmögte az egykori kálvinista professzor. — Hát tudja, fenség, a rózsakertészet nem való a magamfajta szegény embernek. Jókai, ő a leggazdagabb magyar iró, ő ráér a rózsákkal is foglalkozni. Magamfajta szegény legény megelégszik, ha vacsorára valója van. — Hát maradjon nálunk vacsorára, professzor ur, — kiáltott föl a főhercge. — Talán csak akad valami harapnivaló a háznál. Hé, Miska, Julcsa! Magyaros hajdú, pirospozsgás, népmeséből való menyecske fordult ki a házból a parancsszóra. De A. J. ur lemondólag legyintett: — Hogyan maradhatnék itt vacsorára, amikor a hónap elején előre kifizettem a kosztomat a vendéglősnek? Óvatos ember vagyok, nem tehetem ki magamat annak, hogy pénzem fogytával, ennivaló nélkül maradjak. Hát erre már nem volt felelnivalója a magyar Habsburgnak. A professzor urat kikisérte a kapujáig. Aztán megnyugtatásul a vállára tette a kezét: — Tudja, tanár ur, a feleségem nagy orvosság-evő. Máj d megpróbálok egy-két üvegecskét elcsenni az ő patika-szerei közül. Van neki mindenféle. — Köszönöm kegyes gráciáját. Majd megpróbálom, — felelt A. J. és lassú léptekkel elballagott a felsőszigeti vendéglő felé, ahol előre megfizetett vacsorája várta. (Ugyanekkor Tors Kálmán, a lenge tárcaíró azon panaszkodott a maga asztalánál, hogy tengeri rákot sohasem lát a speizcetlin. “Talán mert nem mernek hitelezni nekem?” — kérdezte méltatlankodva. — “Tegnap fizettem ki az összes adósságaimat.” * Egy másik vén fa árnyékából előlép Salamon Ödön ur, a ki fekete orleáns-szakállt növesztett, amikor darabidőre elhagyta a Margitszigetet, hogy Páriszban is megforduljon modern hírlapíró létére. Csodálatosképpen a balkánihangzású Üszkül volt a spitznáméja az irók körében; lehetőleg nagyobb pénzzavarokkal küzdött, mint akár T. K. A jobbkeze hibás volt, — egy szerencsétlen kardpárbaj emlékezetére: ezért nagyon nehezen forgatta a tollat, a plajbászt; pedig valahogy csak meg kellett élni még ebben az apostoli szegénységben éldegélő szentmargitszigeti fürdővendégnek is. Üszükül egyébként mindig olyan szertartásos férfiú volt, mint egy párbajsegéd. Maga vasalta a szárnyas-kabátját, amelyet e kor divatja szerint kvekkernek hívtak. Ha jó napja volt: nyomban széles szalagu mo-Club Farm, Clinton, Conn. Gyönyörű erdövidéktöl környezve, villanyvilágítás és telefon. Elsőrendű házikoszt, friss élelmiszerek saját gazdaságból. Fürdő, halászat, tennis, stb. Részletes felvilágosításért, valamint árakért forduljon telefonon Clinton 21—2-or számhoz. Útirány i N. T. N. H. & H. Railroad Grand Central Station-indulás Clintonba, Conn. Automobilut: Boston Post Road to Clinton. NORTH GERMAN ----LLOYD----JEGYEK ODA—VISSZA LESZÁLLÍTOTT ÁRON BRÉMÁN ÁT MAGYARORSZÁGBA Harmad osztály, csak kabinok IItt lakő idegeneknek, ha 12 hónapon belül térnek vissza, nincs nehézségük a partraszállásnál. 32 Broadway, New York, vagy a helyi ügynöknél. noklit nyomott a szemére és ceremóniás léptekkel utazott az Otthon Kör felé, amely akkor még a New York palota első emeletén volt. — A főhercegnél vacsoráztam. A fenség maga főzte meg a gulyást! — mondta már a ruhatárban, amikor kabátját a szolga lesegitette. Hát valóban a magyar irodalom akkori művelői között a szenzációs külföldi reportokat írogató, valamint aforizmagyártó Salamon Ödönnek volt szabad bejárása az öreg főherceghez, amikor az margitszigeti kastélyában kertészkedett. Üszkül nagyon csodálkozott a fenséges ur müveletlenségén: — Azt csak megértem valahogy, hogy egy ilyen makrapipás, sujtásos, dohányzacskós pusztafi nem beszél franciául. De sehogy se megy a fejembe, hogy egy Habsburg még csak németül se tudjon. Azt hiszem, az uralkodóház nem lehet valami nagyon büszke erre a sáros csizmás kertészlegényre, — mondogatta az “Otthon”-ban. Mindamellett üszkül a maga részéről igen büszke volt, a mikor hosszadalmas, néha napokig tartó teázásai (és koplalásai) idején a kis szállodába betoppant a herceg csengőbongó huszárja és ebédre hiv-1
