A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-06-27 / 26. szám
4 A HÉT Somogyi Béla, bár a nemzeti hadsereg bevonulása után még hónapokig bántatlanul járt-kelt a fővárosban, észrevette, hogy ismeretlen egyének figyelik, és nyomába szegődnek. Tanácsosnak tartotta Átlós-uti lakásáról elköltözni és a Nemzeti Színház (régi Népszínház) szomszédságában levő Orient-szállóban venni lakást. Innen a Népszava Kontiutcai szerkesztőségéhez odavissza úgyszólván néhány lépés. Ezt a rövid utat sem tette meg soha kiséret nélkül. Valószínűnek tartom, hogy a hadsereggel való minden összeütközéstől óvakodott. Február eleje táján mégis megtörtént, hogy a Népszava az akkor működő cenzúra felülbírálása alá oly cikket bocsátott, melyet a cenzúra nem engedélyezett. A cikk tartalma ismeretlen előttem. A cenzúra az újságcikk kefelevonatát átküldte a Szent Gellért-szállóba, ahol a tiszti étkezdében egy esti asztaltársaság előtt, melyben a fővezér ur elől ült, a cikket felolvasták. A cikk általános megbotránkozást támasztott. Valaki a társaságban megjegyezte, hogy most már csakugyan ideje volna ezt a gaz Somogyi Bélát a Dunába tenni. Horthy Miklós fővezér ur Öméltósága e kijelentéssel bontott asztalt: — Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni ! Nemes verseny indult meg most a két különítmény, a Prónay-különitmény és az Ostenburg-különitmény között, melyiknek sikerül hamarabb a fővezéri óhaj teljesítése. Ekkor került az A) III—36. jelzésű nagy befogadóképességű, Dr. Alex J. Sekely N.D.D.C. Ha beteg- és az orvosság nem használt, legnagyobb bizalommal jöjjön hozzám! Bárminemű: fejfájás, hátgerinc bajokat, reumát, gyönge vérkeringést, izom- és idegbajokat, krónikus székrekedést a legújabb villany izzasztófürdő, villany-masszírozást, sütést A LEGÚJABB TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT által kezelek. Próbálja meg ön Is és győződjék meg. Ha kezelésem nem- használ, pénzét visszakapja. RENDELŐ ÓRÁK: 2—4-ig és 6—8-ig (péntek és vasárnap kivételével.) — Külön órák megbeszélés szerint. 1509 First Ave. N. Y. C. (79. u. sarok) Rhinelander 8264 hatüléses gépkocsi az Ostenburg-különitményhez, mely eladdig csupán valami ócska autótaxival rendelkezett. “A zászlóalj legénysége” — mondja egy erre az ügyre vonatkozó benfentes irás — “a Mária Terézia laktanyában, a tiszti század a Royal, a törzs a Pallace-szállodában voltak elszállásolva. A nyomozó osztag parancsnoka volt Schweitzer Jenő főhadnagy. (Most — 1923. január havában, — százados a honvédelmi minisztérium számvevőségénél.) Ennek segédtisztje Soltész István főhadnagy (jelenleg civil: Britannia-szálló.)” “Beszéd tárgya volt, hogy felsőbb utasításra a Népszava szerkesztőjének lefogását tervezik.” “Határozottan nem emlékszem a napra, este kilenc órakor jöttem vacsorázni. Vacsora után egyik baj társam négyszemközt közli velem, hogy Somogyit ma este elfogták. Azután a lapokban olvastam, hogy két hullát találtak Dunakeszi alatt a Dunában. Másnap már a lapok a hullák személyazonosságát közölték. A zászlóaljnál készenlét volt. Ostenburgot a fővezérségre hivták. A temetéshez az egész zászlóalj ki volt rendelve. A temetést követő napon már detektívek is jöttek a Palace-ba, de anélkül, hogy csináltak volna valamit,, távoztak. Ekkor már értesültünk arról is, hogy a rendőrség és a belügyminisztérium kinyomozta az esetet. Ekkor állapítottam meg a következőket: Somogyit régóta figyelték, előbb budai lakásán, később az Orient-szállóban. A zászlóalj 75 lóerős, vászonfedéllel ellátott autója a Rock Szilárd-utcával szemben állott. Midőn Somogyi Béla és Bacsó Béla jöttek, igazolásra szólittatták fel. Igazolták magukat. Felszólításra ellenkezés nélkül az autóba szálltak. Az autót Kovarcz Emil főhadnagy vezette, mellette ült Megay László tartalékos alhadnagy, a kocsiban a többiek. Megindultak és a Külső Váci-utra hajtottak. A sötétben nem vették észre, hogy a Váci-uti vámnál a sorompó le van eresztve. Neki mentek s a kocsi lámpája és üveg szélvédője összetörött. Itt az őrök igazolásra szólították fel őket, tovább hajtottak, mire a rendőr utánuk lőtt. Megyeren a vízmüvek egyik őre és egy vizimunkás látta őket. Hazafelé Pestújhelyen keresztül jöttek és a kocsit a Rottenbiller-utcai garázsba vitték.” * Az általam idézett irás többek között azért is fogyatékos, hogy a gyilkosságban résztvevő tisztek közül csak kettőt nevez meg. Még mások ketten is ott voltak. Lehet, hogy Kovarecz Emil főhadnagyon, Megay László hadnagyon, Szakács Árpád főhadnagyon és Lehrer Árpád tengerészzászlóson kívül volt még egy ötödik is. Ha volt, annak nevét nem tudom. Nem tartom azonban valószínűnek, hogy még ötödik is lett volna, mert hiszen a két áldozattal együtt már úgyis hatan voltak az autóban, melyben köteleket, köveket és polgári ruházatot tartalmazó nagyobb kézitáska is volt, hogy esetleges indiszkrét megfigyelések az autóban hol tiszteket, hol pedig polgári ruházatú egyéneket lássanak. Való igaz, hogy Somogyi Béla és kísérője ellenkezés nélkül szálltak a gépkocsiba, mely a Nemzeti Színháznak a Rock Szilárd-utca felőli bejárója és a Népszinház-utcai villamosvonalnak megállója mellett várakozott. A tisztek a József - körut sarkán toppantak Somogyi elé és felszólították, kövesse őket a városparancsnokságra. Somogyi Béla szó nélkül engedelmeskedett. Mikor a tisztek idegességükben az automobil felé kezdték tuszkolni, anynyit mondott csupán: — Megyek én magamtól is, nem kell engem erőltetni. Nem először megyek én a városparancsnokságra! Elképzelem, egyrészt valóban elhihette, hogy a városparancsnokságra viszik, másrészt annyival nyugodtabban szállt be az autóba, mert vele volt Bacsó Béla is, aki szerencsétlenségére aznap este egészen véletlenül szegődött Somogyi Béla kísérőjéül. A gépkocsi, mimén mindannyian beszálltak, gyors iramban indult el a Váci-ut felé. Az eredeti terv az volt, hogy Ercsibe viszik a szerkesztőt és ott végeznek vele. De a kiutalt 30 kilo benzint a magyar auto-csapat parancsnoka az Ezr des-ütcából csak másnap szállította le a Rotten-M1SS ÜÖSKE Saphir volt t&nctanárnője, a ki népszerűség í.r kitűnő tanítási rendszeréiWk kosz "-heti, önálló táncsikrií't myHntt, .elnőttek, férfiak és nőit a '.oaprn táncok mindegyikében kiképeztetést nyernek 14'.■£■ Lexington Are.. N. Y. City i,a 94. és 25. utcák közt.) Tanítás nr.punta — Vasárnap is dó!-.)tán 2 árától este 10 óráig ! KOEFON: ATWATER S656 KÁLMÁN BÉLA ÜETKKTIV 799 Ptray, Boom 231, JV. Y. City Wm. KOVÁCS, Inc. A MAGYAROK SZÁLLÍTÓJA MOVING, EXPRESS, STORAGE 1265 Second Ave., NEW YORK Telefon: RHINELANDER 4929 (66—67-ik utcák közt) Fiók-irodám: 332 Ditmars Avenue, ASTORIA, L. I. Telefon: Astoria 3132. 16 Dollárért Nyaralhat !j Magas fekvésű Catskill hegyekben, gyönyörű környezetben lévő nyaralómban heti $16-ért teljes ellátást kaphat. Modernül berendezett, levegős szobák, fürdőszobák, villany. Külső sportok. Elsőrendű magyar konyha írjon felvilágosításért GOLDY HOUSE FLEISCH AI ANNS, N. Y. ■BBBHCTIiWBviWHHilMifT'TllllH1i||||M|H iii I 'fl M i| H CafeAbbazia Yorkville legkitűnőbb VENDÉGLŐJE Heller Rőbert és Hoffman Ottó managerek Külön terem gyűlések és mindennemű ünnepségek rendezésére. Second Ave. és 79. utca sarkán NEW YORK biller-utcai garázsba. így meg kellett elégednie a jóval közelebb eső Dunakeszi-Alaggal. Azért a benzin jól jött másnap is, mert el lehetett vele utazni Sátoraljaújhelyre. Az újpesti vámig szó sem esett a kocsiban. Csak amikor a sorompónál Bódy Sándor rendőr a halálautót puskalövéssel megállította és a kocsiból kiugró Kovarcz Emilt (“Ferenczy századost”) igazoltatta, majd pedig most már akadálytalanul tovább haladtak, szólalt meg újból Somogyi Béla: — Hát Önök nincsenek jóban a rendőrséggel? A gyilkosság után. A gyilkosság, melynek lefolyása ismeretes, másnap kiderült. A rendőrség mihamar (Folytatás a 12-ik oldalon)