A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-05-30 / 22. szám
A HÉT 15 A TEGNAPOK KÖDLOVAGJAI (Folytatás a li-ik oldalról) zonyos Eotschild itt lepkehálójával megjelent, mikor a naptár a II-ős jegyű hónapot mutatta. Bizony ez a táj, akármint nézegettem, nem igen látszik arravalónak lenni, hogy itt egy Rotsehild lepkehálóval szaladgáljon. Turjános, (amely szó bizonyára valamely Túr János nevű, hosszukoponyáju kun embert jelentett valaha), mocsaras, lápos, országuttalan terület, ahol ló és kocsi a maga ösztöne vagy bizonyos messzi jegenyefa vagy kutágias jeladásai szerint mendegél célja felé. A telefonpóznákon kalandozó vércsék röpködnek a kocsi előtt, vadmadarak szokása szerint mindig szemközt fordulva az emberrel. A vadgalambok májusa felejthetetlenné teszi azokat az útrészeket, amelyeket kétoldalt céltalanul megnövekedett ákácok, jegenyefák is őriznek. Emberevő ebek rohannak elő onnan, ahol valami emberi hajlék is mutatkozik. Nem, még a régi betyár csárda maradéka sem, ahol vén juhászné vágja el ollójával nyúlós borát, sincs Rotschildról elnevezve, hanem Beleznayháznak mondják napjainkban is, ama tüzes uraság emlékezetére, aki olyan kegyetlenül bánt el a nőkkel. A levegőben néha vándordaru elhullajtott tolla szálldos, mintha a rejtelmes légiutazó még mindig nem tudná, hogy elmúlt már erről a tájékról a futóbetyárok ideje, amely betyárok a kalapjuk mellé tüzködték az ilyen tollakat. Aki pedig a földre) néz és a keréknyomon akarna elindulni, az bizonyosan soha sem találhatna el ama néma erdőcskéig, amelyben az a ritka kéklepke tavaszonkint megjelenik, csak annyi időre, amenynyi ideig az üstökösök szoktak látszani az égboltozaton. Bogarászok, lepkészek jobban tudják ennek a dolgát, én csak a Rotschild-legendák kiegészítése végett jegyzem fel, hogy a zordon, barátságitalan Kiskunságban évtized előtt tavaszonkint gyakran jelent meg olyan nagy szemüvegü férfiember, amilyen szemüveget itt a napba néző kunok azelőtt sohasem láttak. Egyedül bukkant fel mindig a napernyőjével, a Stanley-sisakjával, a turistaruhájában ama kis erdőcske közelében, amelyben a hires lepke lakott. Miután senkitől sem kért szállást, nyilvánvaló volt, hogy a harmatos éjszakákat is a szabadban tölti. Ami pedig az érkezését illeti, arról csak egy juhászné beszélhetne, aki egyszer eladott neki egy darab sajtot. Egyébként zöld lepkehálójával ott tanyázott mindig a jelentéktelen erdőcske szélén, amelyet valamely érthetetlen okból lakóhelyéül választott. Hinger ur, aki a környéken szép darab állami földet bérelt a kultuszkormánytól, barátságos ember létére szívesen felajánlotta az idegennek, hogy a lepkefogáshöz kirendel majd néhány béresasszonyt. Mire az idegen azt felelte, hogy azt a lepkét neki személyesen kell elfogni, azért tette meg a nagy utat. És ott őrködött tovább a kis erdő tájékán szótlanul, egyedül... Migi aztán egy unatkozó csendőr megszólította, hogy kicsoda, miféle ember) volna őkelme ebben a furcsa ruházatban? Ekkor derült ki, hogy a lepkevadász senki más, mint az a hires lepkegyüjtő Rotsehild báró, akit erről a szenvedélyéről ismernek az egész világon. ... Barátom egyszer kocsiján vitt a kiskunsági uttalanságokon és messziről mutatta az idegen urat, aki az erdőszélen várta a lepke megjelenését. — Rotsehild! — mondta barátom —. Az ő helyében egyéb dologgal is tudnék foglalkozni. — Mivel például? — kérdeztem. — Most van soron a birkanyirás. Nagy mulatság az. Megfogta-e Rotsehild báró a kék lepkét? Annyi bizonyos, hogy legendás alakja eltűnt a Kiskunságból, manapság csak szelíd legyintéssel emlegetik őt. Nem lehet róla semmi különösebbet mondani, egyetlen nevezetes dolgot se követett el. Talán még a kék lepkét sem tudta megfogni. PHONOFILM. A napokban egy uj találmánynak, a “phonofilm”-nek a bemutatására hivtak meg. A találmány nem egészen uj, legalább is amerikai értelemben, hiszen néhány hónappal ezelőtt láttuk már egy Broadway-moziban, amikor az elnökjelöltek programmbeszédjét lehetett hallani és látni. Hane mabban a formában, a hogy ezt a beszélő filmet ezen az estén láttam valóban uj volt, olyan uj és frappáns, olyan szenzációs, mint amilyen a rádió volt első megjelenésekor, vagy amilyen a telefon lehetett valamikor. Ez a beszélő film t. i. igazán beszél, még pedig nem úgy, mint ahogy hittük, legalább is e sorok Írója hitte, hogy a filmmel kapcsolatban egy grammofon dolgozik, hanem úgy, hogy valami furcsa és általam tökéletesen érthetetlen eljárás segítségével ráfotografálják a hangot ugyanarra a filmre, amelylyel a mozit veszik fel. A dologban ez a legszenzációsabb: a hang fotografálhatósága. De Forest találta fel ezt az eljárást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a beszélő filmnél a hang és a mozgás tökéletesen egybevágó, a filmen a száját mozgató ember tényleg beszél és ez a beszéd nem egy rossz grammofon nyikorgó kellemetlen hangja, hanem tényleg az emberi hang. A legfrappánsabb volt az előadásban az a rész, amikor táncokat mutattak be zenével. Még valamit: azt hittem, hogy valami embrionális kísérletet fogok látni a phonofilm bemutatóján. Tévedtem. A kísérleti stádiumon régen túl van ez a találmány, amely valószínűleg meg fogja változtatni és forradalmositja majd az egész színházi üzletet. A vaudevillet egyszerűen kivégzi a beszélő film, mert a vaudeville-produkciókat ép oly tökéletesen kapjuk meg a beszélő filmen, mint az igazi színpadon. Operaelőadásokat lehet elvinni majdnem költség nélkül azokba a városokba, ahol operaelőadásokat soha nem hallanak az emberek, ügy hallom, a jövő hónapban az egész “Chauve souris”-t előadják phonofilmen a Capitol-moziban. Hozzájárul ehhez még az is, hogy a színes mozi, amiből ugyan csak adtak egy kis ízelítőt az előadáson, bámulatos módon tökéletesedett. Estéről-estére bemutatják most ezt a szenzációsan érdekes találmányt a Phonofilm helyiségében, a negyvenötödik utcában. A Hét szerkesztősége kieszközölte a De Forest társaságnál, hogy a bemutató előadásokra A Hét bármelyik olvasójának szívesen küldenek ingyen jegyet. Aki A Hét szerkesztőségében jelentkezik és megírja hogy mikor akar elmenni a beszélő film előadására, annak a társaság szívesen küld jegyet Ajánlatos azonban a dolgokat úgy intézni, hogy mindenki néhány nappal előbb kérje a jegyét. A Hét e helyen is köszönetét mond a De Forest társaságnak ezért az előzékenységért, amelyben A Hét olvasóit részesítették. A Hét olvasói mától, junius 6-ig bármely napon elmehetnek a De Forest Phonofilm Stúdiójába (45 W. 45th St., 4. emelet) és a névre szóló jeggyel végignézhetik az előadást. A Phonofilmet naponta háromszor mutatja.be a társaság meghívott közönségnek, és pedig 1 órakor, 3 óra 30- kor és este 8 órakor. Vasárnap és hétfő kivételével. Ha jegyért ir, irja meg, hogy hány családtagja részére kér belépési engedélyt a Stúdióba. NEM KELL PÉNZT KÜLDENI ezárt a remekszép 14 karátos arany töltőtollért, — melybe nevét ingyen véssük 14 karátos aranyból. A legszenzációsabb töltó'toll ajánlat Hogy a mi “Wonder^ töltőtollunkat bevezessük a piacra, a $3-os tollat kivételesen $1.75-ös árban adjuk és INGYEN belevéssük arany betűkből a nevét egy szabadalmazott, uj módszerrel. A “Wonder” egy kitűnő töltőtoll, 14 karátos arany tollheggyel és gold filled biztonsági tartóval. Ugyanaz a toll nőknek való nagyságban is kapható, a végén egy szép arany gyűrűvel és lánccal, nyakban való hordáshoz. kiílHinn perv PPnfpf cp? Csak a nevét és címét küldje be. A postásnak fizeti az $1.75 centet 1^1 C iVUlllJUll UC11LCL öc* ^s a postaköltséget, ha a tollat megkapja, vagy küldjön money ordert és akkor a szállítást mi fizetjük. írja meg nevét és címét tisztán és oWashatóan, hogy hibás címzés miatt késedelem és fennakadás ne történjék. THE BRITMOR CO., Dept. B. L., 286 Fifth Avenue, New York City. i
