A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-01-10 / 2. szám

VOL. II. No. 2. NEW YORK, JAN. 10, 1925. EGYES SZÁM ARA: 10c Szerkesztik DÉRI IMRE és KENDE GÉZA A HÉT, published Every Saturday by A HÉT, Inc., at 205 E. 85th St., New York, N. Y. Subscription Rates: One Year $4.00. Six Months $2.00. Single Copies 10c. Entered as Second Class Matter, March 13, 1924, at the Post Office of New York, N. Y., under the Act of March 3rd, 1879. KAROLYI MIHÁLY NEW YORKBAN KIZÁRÓLAG BETEG FELESÉGE LÁTOGATÁSÁRA JÖTT EZÚTTAL. Nem foglalkozhatok politikával, de szive egész melegével köszönti az amerikai magyarokat és ég a vágytól, hogy találkozhassék velük. — Mindent el fog követni, hogy beszélhessen az ame­rikai magyarság előtt. KÁROLYI MIHÁLY NYILATKOZATA A HÉT SZÁMÁRA. Gróf Károlyi Mihály, a ma­gyar köztársaság első elnöke, Kossuth Lajos nagy hagyomá­nyainak örököse, a demokráciá­ért és népszabadságért harcoló magyarság vezére csütörtökön délelőtt tizenegy órakor megér­­keeztt New Yorkba a “Presi­dent Roosevelt” fedélzetén. A hajónál, a kikötőben nem várták tömegek, nem mentek elébe zászlókkal és gőzösökkel, mint tiz évvel ezelőtt, amikor Káro­lyi még milliomos volt, poszibi­­lis volt, kormányra kerülhetett, amikor az amerikai magyar “ve­zérek” még kérhettek és várhat­tak tőle sok mindent; a pieren csak néhány bizalmas hive, ba­rátja köszöntötte, — de az ame­rikai magyarság százezrei, vál­tozatlan szeretettel szivükben gondolnak rá és ma is azzal az érzéssel várják Károlyi Mihályt,* mint tiz esztendővel ezelőtt: megérzik, hogy ez a sokat szen­vedett, szegény, de lelkileg óriás sá nőtt férfi a magyar nép po­litikai megváltója. És a megvál­tókat öröktől fogva keresztre szokták feszíteni.... * Tizenkét év óta nem láttam Károlyi Mihályt. Utoljára a Nemzeti Caszinó egyik külön­­szobájában voltam vele együtt, mikor az akkor negyvennyolcas ellenzéki “Pesti Napló” számá­ra diktált egy nyilatkozatot. Most, amikor a President Roose veit szalonjában megláttam és kezet szorítottam vele, nem tud­tam pontosan megállapítani a magam számára: az idő volt-e olyan hosszú, hogy mély nyo­mokat hagyott Károlyi Mihá­­lyon (és bizonyára rajtam is) vagy az utolsó hat év rettentő feszültsége, ideggyilkos izgal­ma, szenvedése, üldöztetése, nél­külözése, határtalansága, buj­­dosása szántotta-e szeme köré a barázdákat, festett ezüst vona­lakat a hajába és adott a szemé­nek valami furcsa, kicsit fájdal­mas, szenvedő, de mégis hallat­lanul meleg pillantást? A nagy szenvedő benyomását teszi az emberre Károlyi Mi­hály. Erősen őszül, és erősen ko­paszodik, a lábtörése még min­dig roppantul akadályozza a já­rásban ; botra támaszkodik és biceg. Az egész ember oly távol van az egykori Károlyitól, a mil­­lomos mágnástól, mintha nem is az az ember lenne, aki tizenkét évvel ezelőtt volt. Az atlétából megtört ember lett, az arisztok­ratikus modorú, kissé fölényes mágnásból mély gondolkodó, akinek a szive tele van megér­téssel, melegséggel és — jóság­gal. Csodálatos, hogy a féktelen gyűlölet, a szitkozódások, az al­jas és méltatlan támadások özö­ne, amiket rázuditottak, nem tették keménnyé vagy keserűvé Károlyit. A bosszú, a megtorlás gondolatának egy szikrája sincs benne. Néha egyenesen mente­geti a támadókat, az ellenségeit — szegények, hiszen annyi ba­jon mentek át és oly kevéssé tudják, miről van szó....... Még az udvariassága is más, mint va­laha volt: egy csupa-sziv ember­nek a baráti, jó érzése minden emberrel szemben. Soha, sem az írásaiban, sem a könyvében, sem a politikai be­szédeiben nem tett rám olyan mély hatást Károlyi Mihály, mint az alatt a pár óra alatt, amit megérkezésekor együtt töl­töttem vele. Mintha megnőtt volna a nagy időkben, mintha a szenvedés tüzében megacélozó­­dott, megnemesedett volna, mint ha az emberi tudás mély és friss forrásaiból ivott volna. Először gróf volt. Aztán államférfi. Ma: apostol, az apostolok nagy, min­dent átfogó emberszeretetével, akiben a gyűlöletnek még csak a szikrája sem él az ellenségei­vel szemben. * Az amerikai újságírók várnak rá. Tizen vagy még többen. Ká­rolyi a kabinjába kéreti őket és ott beszél velük. Nyilatkozatot ad nekik, amely oly okos, oly közvetlen, oly elegáns, hogy a riportereket is meglepi. Előbb azonban az Amerikai Magyar Népszava munkatársa jelentke­zik nála a lap kiadójának külön kérdéseivel. Károlyi ránéz és ezt mondja: — Sajnálom, nem nyilatko­zom. A kérdései nem érdekel­nek. Egy olyan lap számára, amely abból él, hogy engem tá­mad és meg kellene szűnnie, ha egyszer abba kellene hagynia a támadásait, amelyekben férfiat­­lanul és lovagiatlanul még a fe­leségemet se kímélte, semmi mondanivalóm nem lehet. Aztán odafordul az amerikai újságírókhoz és a következőket mondotta (tökéletes angolság­gal, amely az Apponyiét is felül­múlja) : — Attól tartok, uraim, hogy csalódni fognak bennem. Nem vagyok abban a helyzetben hogy nyilatkozzam. Utam célja ezúttal tisztán és kizárólag az, hogy beteg feleségem mel­lett lehessek. Nem politizálni jöttem ide és semmiféle politikai nyilatkozatot nem teszek. Most fognak megjelenni az emlékira­taim angol nyelven. Kérem, ol­vassák el majd a könyvet és ott (Folytatása a 16-ik oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom