A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-01-10 / 2. szám
2 A HÉT AMIKOR VEREKEDTEK KÁROLYIÉRT Amikor verekedtek Károlyiért. — Feljegyzések Károlyi Mihály első amerikai útjáról. Irta: KENDE GÉZA. Most februárban lesz tizenegy esztendeje, de úgy látok magam előtt mindent, mintha csak tegnap történt volna. Azokra a nagy eseményekre, amelyekre egy egész életen át vár az ember, nem nehéz visszaemlékezni. Befordulok az egyetem utcai Károlyi palota kapuján. Bejelent a portás, gombot nyom meg, a lépcsőt elzáró üvegajtó megnyílik, hajduruhás szolga veszi le rólam a kabátot és felkisér a lépcsőn a könyvtárszobába. Vörös bőrrel bevont karosszékek, szob rok, régiségek, köröskörül a mennyezetig érő könyvespolcok. És bejön gróf Károlyi 'Mihály. Bársonykabát van rajta, csibuk a kezében. Szippant belőle, hozzám ér a füst. Nagyon finom török dohány lehet, amilyent csak nagyon nagy urak szívnak. Leülünk. Átadom Apponyi Albert névjegyét, melyen ez állt: Apponyi Albert bemutatja Kende Gézát, az Amerikai Magyar Népszava szerkesztőjét és ügyünk buzgó hívét. Beszélgetünk. Károlyi Mihály kissé fáradtan, én meggyőzni akaró lelkességgel. Tudta, hogy miért jöttem Budapestre, hisz már hónapok óta leveleztünk egymással. Érvelek, gesztikulálok, hogy ki kell jönnie Amerikába, hogy a zászlaja alá fog állni az egész amerikai magyarság, hogy diadal útja lesz. Csak hallgatott. Nehezen melegedett fel. Megijedtem, hátha nem jön. Hátha lebeszélték. Hátha kapott már Amerikából leveleket, névteleneket, hogy ne hallgasson rám. Nem bánom, akármi is lesz, Károlyi Mihálynak velem kell jönnie Amerikába. Elváltunk azzal, hogy gyakran fogunk találkozni. Azt mondta, véglegesen még nem tud dönteni. De én magamban már döntöttem: velem jön Károlyi Mihály és ez lesz újságírói pályámnak legnagyobb, legmaradandóbb értékű teljesitménye. * Magam előtt látom gróf Károlyi Mihályt azon az estélyen, ametyet 1914 március 1-én a palotájában adott. Csupa frakk és katonai egyenruha. A termek végtelen sora. A csillárokban gyertyák égnek, műkincsek, ereklyék, történelmi levegő. Mindenki érezte, hogy a vendéglátó házigazda Magyarország leggazdagabb mágnása. Csak férfiak voltak hivatalosak. Egyszerű polgárok is. És közöttük járkált Károlyi Mihály mosolyogva, tréfálkozva, mindig szeretetreméltóan valami csodálatosan fölényes egyszerűséggel, közvetlenséggel. Sokan voltak ott akkor azok közül, akik ma halálos ellenségei. Bethlen Istváp, a mai miniszterelnök is ott volt, iSzterényi József is, meg Szmrecsányi György, Zichy Aladár, Eszterházy Mihály, Urmánczy Nándor, Túri Béla, Szakács Andor, Milotay István, sőt Vázsonyi Vilmos is. Megmutatta Károlyi Mihály azt a fekete csillárokkal megvilágított zöld szobát, amelyben a vértanú Batthyány Lajost elfogták és amelyben elhangzott nagyanyja ajkáról a végzetes Habsburgátok. A francia pezsgőt vizes lAncsókban hordták körül a huszárruhás legények, a finom havanna szivarok úgy tűntek el dobozonként, ahogy hozták őket, sokat ittak-ettek az újságírók és Károlyi egy pillanatra félrehivott: “Azt hiszem a hó végén megyünk Amerikába.” Azon az éjszakán nagyon jó kedvem volt. * Magam előtt látom Károlyi Mihályt Párisban, ahová március 22-én délelőtt érkeztünk meg az Orient Expresszel. Én a Reginában szálltam meg, ő nagy bátyjának, gróf Károlyi Lászlónak palotájában, a Quai D’Orsayn. Már a vonaton csak Amerikáról, az amerikai magyarokról beszélgettünk. Károlyi sokat olvasott, Biró Lajos egy regénye, Carpentier és Marx egy könyve volt vele. De még mindig nem volt egészen bizonyos, hogy velem jön-e Amerikába. Azt mondta attól függ, hogy milyen eredménye lesz annak a tanácskozásnak, amelyet Poincareval, a köztársasági elnökkel és Izvolszkyval, az akkori párisi orosz követtel fog folytatni. Ha a függetlenségi képviselők tervbe vett pétervári útját el lehet halasztani, akkor nincs akadálya az amerikai útnak. De még ne kábelezzek Amerikába. Egy hétig voltunk Párisban. Naponta láttam Károlyit. Vagy ő nézett be délfelé a szállodámba, vagy én jelentkeztem a Károlyi palotában. Gróf Szécsen volt akkor Párisban a monarchia nagykövete, aki Tisza István és a monarchia akkori külügyminiszterének, gróf Berchtoldnak utasitá sára mindent elkövetett, hogy Poincaré ne fogadja Károlyit. De a hármas szövetséget nyíltan támadó és az ántánt felé gravitáló Károlyi Mihály előtt sokkal könnyebben nyíltak meg az elnö ki palota kapui, mint a monarchia előtt. Szécsen dult-fult, Károlyi pedig mosolygott és viszszaadta Szécsennek a kölcsönt. Nagybátyja palotájában estélyt adott Myron T. Herrick, az akkori amerikai nagykövet tiszteletére (ma is ő a nagykövet) és erre az estélyre minden nevezetesebb diplomatát meghívott csak Szécsent nem. Az estélyt követő napon Károlyi közölte velem, hogy jön Amerikába. Utazzak azonnal Liverpoolba, foglaljak le kabint a Mauretanián, ő március 28-ikán szintén Liverpoolban lesz. Elküldtem az Amerikai Magyar Népszavának a kábelt: “Károlyival Mauretanián indulunk.” Az Associated Press párisi emberének is leadtam a hirt. * Párisban olvastuk, hogy mit írtak a budapesti lapok Károlyi Amerikába való utazásáról. Pesten az újságírókkal azt a megállapodást kötöttük, hogy az amerikai útról csak aznap Írnak, amikor Károlyi Liverpoolból táviratot küld, hogy hajóra száll. De akadt egy lap, amely nem tartotta be a paktumot: a függetlenségi párt hivatalos lapja a Budapest, amelynek szerkesztője Fabinyi Füzesséry István már Budapestről való elutazásunk napján megírta a szenzációt. Mert bizony nagy szenzációt keltett Budapesten Károlyi elutazása. Valamennyi lap hosszú riportokban, vezércikkben foglalkozott az eseménnyel, az ame rikai ut óriási politikai fontosságával. Csak két újság irt gúnyosan Károlyi amerikai útjáról : az Az Újság és a Budapesti Hírlap, mindkettő Tisza István akkori szócsöve. Előttem a két lap. Újra átolvasom őket. A Budapesti Hírlapban, amelynek vezércikke Károlyi ’Mihály hármas szövetség-ellenes külpolitikáját bírálja maró gúnnyal, egy furcsa mondat üti meg a szememet: Mi lesz Ausztria Keleti tartományaival, csak sejtenünk lehet: megkapja Oroszország. Magyarország pedig visszanyeri függetlenségét — s tán kikiáltják Károlyi Mihályt, aki most utazik Amerikába — köztársasági elnöknek vagy éppen császárnak. így gúnyolódott a Budapesti Hírlap 1914 márciusában Károlyiról. Ki hitte még akkor, hogy négy és fél esztendő múlva csakugyan kikiáltják Károlyi Mihályt a magyar köztársaság elnökévé. Milyen jó, hogy eltettem ezt az újság-példányt. * Magam előtt látom Károlyi Mihályt a Mauretania fedélzetén. Hosszú, rozsdabarna úti ka"bát feszül meg sudár testén, fején szemére húzott sapka. Nézi a tengert, a kavargó hullámokat. Mellette szolgája, Bakos Mihály, akit ő a könyvében Miskának, hűséges huszárjának nevez. (Iíüséges, nagyon hűséges huszárja volt. Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Károlyi nem mehet vissza Magyarországba, a Miska huszár golyót röpített az agyába. Nem tudott a gazdája nélkül élni. Nagyon derék ember volt ez a Miska, Isten nyugosztalja abban a falusi temetőben.) Én is ott álltam a közelében. A zsebemben volt egy kábel, amit még Liverpoolban kap-Az első Károlyi-ut emlékeiből. Károlyi Mihály és Kende Géza a Mauretania fedélzetén.
