A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-02-14 / 7. szám
8 A HÉT Politikai, társadalmi és művészeti hetiszemle. Szerkeszti: DÉRI IMRE és KENDE GÉZA. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési ára: Egész évre: ....................................................... $4.00 Fél évre ................................................................ $2.00 Egyes szám ára ...................................................—.10 Szerkesztőség és kiadóhivatal: — Edited and published at: 205 East 85th Street, Suite 202 New York City. Telefon: Lenox 3374 SMITH JEREMIAS, a Népszövetség magyarországi megbízottja, le akar mondani, mert “nem tudja, hová tűnnek el a magyar állam bevételei, különösen pedig azt nem tudja, mire költi a hadügyminisztérium a részére kiutalt milliókat.” Budapesten kétségkívül Mr. Jeremiah Smith az egyetlen ember, aki nem tudja, hogy a hadügyminisztérium még mindig bizonyos titkos katonai alakulatok támogatására Jcölti a milliókat, azokra az állig felfegyverkezett ébredő alakulatokra, amelyek a terror, a reakció, az elnyomatás gyáva és barbár rendszerét támasztják alá immár hat esztendő óta. Magától értetődik, hogy 'Mr. Jeremiah Smith ezzel épugy tisztában van, mint az a bizonyos pesti polgár, aki halálra kacagja magát, mikor azt olvassa a kávéházban, hogy Smith nem tudja, mire költik Horthy Miklós és Bethlen István urak azt a pénzt, amit tőle adóban elvisznek. És most Mr. Jeremiah Smith mindezt kitünően tudja, ép azért lesz súlyos botrány Magyarország körül a Népszövetség legközelebbi ülésén. Botrány lesz, mert azt fogják bizonyítani, hogy Magyarország nem tartja be a trianoni békeszerződést, hogy Magyarország fegyverkezik és óriási összegeket költ katonai célokra. A Népszövetség urait és Mr. Jeremiah Smithet azonban meg kellene nyugtatni. Igaz, hogy a milliókat Bethlen István ur kormánya fegyverkezési célokra költi, — de ez a fegyverkezés egyáltalában nem irányul Magyarország szomszédai ellen, az elnyomott, szabadságra vágyó magyar nemzet ellen, amely abban a pillanatban elsöpörné Horthyékat és Bethlenéket, a mikor nem pénzelhetnék és nem fegyverezhetnék tovább az ébredőket, a különítményeket és a titkos katonai alakulatokat. A Népszövetségnek nem kell félnie Bethlenéktöl. Félni tőlük csak a magyar liberalizmusnak és a magyar nemzeti szabadság gondolatának kell. DETROIT MAGYARSÁGA, amely összetartásban, kulturmozgalmakban évek óta az amerikai magyarság élén halad, most rendezi az első amerikai magyar Jókai ünnepséget. New Yorkban március 15-én lesz a Jókai-páholynak és a Jókai-egyletnek közös Jókai-estélye, a Turul Kör egy társasvacsorájának keretében pedig Konta Sándor, Jókai munkásságának egyik legkitűnőbb ismerője beszél a halhatatlan regényíróról. Ez az újság már hetekkel ezelőtt sürgette, követelte, hogy Jókai születésének évfordulóját méltó módon ünnepelje meg az amerikai magyarság és amikor most azt látja, hogy egy nagyszabású, imponáló Jókai ünnep helyett kisebb és jelentéktelenebb ünnepecskék jelzik csak Amerikában, hogy a magyar géniusznak Jókaija is van, ismét fel kell emelnie a szavát és kérő szóval kell fordulnia a new yorki magyar egyletekhez. Nyolcvanezer magyar él New York Cityben. Legalább tízezer magyar van egyletekben beszervezve. A legnagyobb szégyen lenne, ha ez a tízezer magyar nem áldozna egy hatalmas, imponáló monstre-ünnepséggel Jókai Mór emlékének. Vannak itt nekünk társadalmi egyleteink, kulturegyesületeink, önképző egyleteink. Vájjon miben élik ki magukat, mire valók ezek az egyletek, ha ilyenkor, amikor valóban kulturális mozgalmat kellene meginditaniok, amikor hallatniok kellene a szavukat, némák és mozdulatlanok? Vájjon nem érzik-e, hogy nincs joguk az élethez, a létezéshez, ha azt nem tudják elérni, hogy a létezésükről tudomást vegyenek akkor, amikor az egész világ ünnepli a magyar Jókai Mórt? Vájjon nem érzik-e, hogy micsoda szégyen — és különösen az ő szégyenük, — hogy annyi sok száz vagy sok ezer táncmulatság, piknik, szüreti mulatság és parasztbál után egy nagyszabású Jókai-ünnepséget nem tudnak rendezni? A HÉT, amely ezt a számát Jókai halhatatlan ** emlékének szenteli, úgy érzi, hogy mindent meg kell kísérelnie arra, hogy felébressze egyesületeink vezetőinek a lelkiismeretét. Még nem késő, van rá talán lehetőség, hogy a new yorki egyesületek összefogjanak és olyan Jókai-ünnepséget rendezzenek, amely méltó a nagy íróhoz és méltó a magyarsághoz. ÁROLYT MIHÁLY még nem kérte, hogy oldják föl az alól az ígérete alól, amit a londoni amerikai konzul előtt" tett, hogy t. i. nem fog beszélni Amerikában, Charles Evans Hughes ur pedig még nem sietett, hogy e szégyenteljes korlátozást megszüntesse. Egyelőre nem kutatjuk, hogy miért nem siet Hughes ur annak a bizonyítására, hogy Amerika a szabadság országa, ahol a kommunistáknak is joguk van népgyüléseket tartani a ‘Madison Square Gardenben és nem kutatjuk az összefüggést, amely a magyar követ feleségének hatalmas vagyona é-s a Károlyinak átnyújtott hivatalos szájkosár között van. Mi nem hisszük, hogy Hughes ur előtt nagyobb súlya van a Vanderbilt-millióknak, mint annak a nagy örökségnek, amit Lincoln hagyott Amerikára és amely tökéletes szólásszabadságot biztosit még a politikai menekülteknek is. De ilyen körülmények között talán nem csodálkozhatik Mr. Hughes, hogy március 4.-én bekövetkező távozását viharos örömmel köszöntik mindazok, akik előtt Amerika a Lincoln szellemének az országa és nem a Vanderbilt-millióké. A külügyi hivatal talán mégse arra való, hogy onnan a Vanderbilt-Széchenyi pár politikai ambícióit ápolják, hanem azokat a szabadság jogokat, amelyeken — és ezt bizonyára Hughes ur is tudja — Amerika alkotmánya épült föl. AZ ÉN DRÁGA, VÁSOTT PESTEM Nap-nap után olyan dolgokat hallok Pestről, amitől az embernek a haja szála az égnek áll és mégis, imádom ezt a drága, naiv, vásott várost, ahol felnevelkedtem, (már ahogy azt nevelésnek lehet mondani.) Valahogy úgy van az, mint amikor egy fiúnak az apja részeges, komisz ember, mindig csak bajt csinál, sokszor szégyenkeznie kell miatta, dehát — Istenem — mégis csak az apja és imádja. Sokszor irtunk már arról, hogy mi minden sületlenséget elhisz Budapest. Ha Bodi János azt írja haza, hogy az 52-ik emeleten lakik, ezt megírják az újságok, és még hozzá teszik (joggal), hogy az Isten hogy felvitte a dolgát János bátyánknak. Ha Tősgyökér Sárika primadonna fellép Trentonban egy házibálon akkor a pesti lapok Színház és Zene rovatában már Miss Tősgyökér mint beérkezett nagyság szerepel. A sok blamázs után, ami a pesti lapokat éri, néha felágaskodik bennük a “nemhiszem” és elhatározzák, hogy ezentúl óvatosak lesznek s igy született meg két év élőt a VILÁG-ban az a riport, hogy “mint Amerikából jelentik, ott egy ember kitalálta az eszkimó pájt, vagyis hogy a fagylaltot le lehet önteni forró csokoládéval és a csokoládé megfagy, ahelyett, hogy a fagylalt elolvadna.” Erre a riporter ur már nem hagyta magát, ez mégis már több a soknál, mondotta magában és elment megkérdezni a Zserbót, a Lukácsot meg a Hanert, hogy lehetséges-e ez. Persze, ezek mindjárt azt mondták, hogy ez egy marhaság, mire Amerika az újságírónál levizsgázott. Blufferek vagyunk. Ez azonban két év előtt történt. Azóta megint sok álhirt leközöltek a drágák, s mikor már megunták a sok hazugságot, Paizs Ödön levelet irt a Szabadságba, Clevelandba, hogy aszongya, aszongya: A ‘,Fata Morgana” cimü darab, amely állítólag New Yorkban nagy siker volt, Budapesten megbukott. A baj ott van — mondja az Ödön, — hogy ha egy darabot New Yorkban valami külvárosi színházban előadnak, akkor mindjárt világsikerről beszélnek Budapesten. Pedig hát a “Fata Morgana” egy rossz darab és nekünk ugyan ne meséljék, hogy Vajda Ernő jó iró. Hát valami nagy baj azért nem történt, csak annyi, hogy Paizs ur rosszkor fortyant föl, mert a “Fata Morgana’ egy évig zsúfolt házakkal ment, a Theatre Guild adta elő és — mint hallom már Londonban is megy vagy egy fél esztendeje. Hát nem kell imádni az én drága kis Budapestemet? (Ő)
