Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1958-1959

1958. december 18.

- 3 ­formában tanulmányút jelleggel külföldön járt októknak azt, hogy kinti tapasztalataikról tanulmányt készítsenek és ezt nyomtatásban is meg kellene jelentetni. Az összeg, amit erre fordítani kellene bőségesen megtérülne azzal,amit ezek az anyagok népgazdaságunknak profitálnának. Baskay Tóth Bertalan; Az elsikkadással kapcsolatban szólal fel és elmondja, hogy, mint az Agrártudomány szerkesztőbizottságának tagja mindig szivesen foglalkozik olyan anyagok közlésével, ami a gyakorlatot szol­gálja. Azt a rövid mondanivalót, ami a gyakorlat számára értékes és hasznos, amt mindig eddig is felhasználták és a jövőben sem lesz sem­mi akadálya. 8 Dr. Szekeres László: Azt javasolja, hogy az egyetemi rotaprint gépen el le­het ne^keszTTeni a beszámolókat, hogy minden tanszékre jusson és még a külső kapcsolati helyekre is, tehát nem kell, hogy a tapasztalati anyag elsikkadjon. Rektor elvtárs: Hálás köszönetét mond a sok értékes szempontért. A határozati javaslatok helytállók és meggyőződése, ha nyelvoktatásun­kat úgy korszerüsitjük, ahogy a közeljövőre tervezve van, hogy a szaknelyv a kiküldendő, illetve saját költségen kiutazásra jelentkező munkatársak a legfontosabbat is megkaphassák utravalóul. Nagyon sok félreértés, rengeteg hiba, rengeteg sok felesleges pénzkidobás,származót HXHlyst már abból, hogy laikus tolmács egészen Trag vad dolgokat mon­dott a szakszöveg fordításakor. El kell érni a nelyvvizsga kapgsán, hogy idővel ki-ki milyen szakmabeli meg kell-nézni és megkövetelni, hogy ne csak urizálni tudjon a nyelvvel, hanem értse a szakmájába vágó kifejezéseket is. A kapott szempontoks szerint a tervet átdolgozzák és ezekután a követ­kező napirendre tér át a Tanácsülés: a kollégiumi szervezeti szabály tárgyalására. Előre bocsátja rektor elvtárs, hogy a terv sok átdolgozá­son ment keresztül, mire a Jogi Tanszék ve etője és munkatársai ebbe a majdnem tökéletes - de tárgyalási alapul feltétlenül megfelelő - formába öntötték. Igen nagy erőfeszítéssel dolgozott különösen Budai elvtárs» ebben a munkában és nagyon sokat segitett a Jogi Tanszék vezetője Gáli elvtárs és 2 munkatársa Várgedő és Hegedűs elvtárs is úgy, ho ,y Hzkksx ezzel meg lehet indulni és még egy kis segítséget ad az Egyetemi Tanács és végleges formába lehet önteni. Kéri, hogy Budai elvtárs - ehhez a napirendi ponthoz meghiva - tájé­koztassa az Egyetemi Tanácsot . Budai elvtárs:ismerteti a tervezettel kapcsolatos kiegészítéseket. Rektor elvtárs: Előre bocsájtja, hogy az adminisztrációs nehézségek ellenére, azon túlmenően a kollégiumi igazgatói állás betöltése körül támadt huza-vona a munkát nehezítette. Meg kell emliteni viszont azt, hogy a kollégium tagjai milyen impozáns magatartást tanúsítanak. Elismeré­sét és köszönetét adja az egész kollégiumnak. Valóságos gyönyörűség azt a komolyságot, azt a felelősségérzést, azt a lelkesedést’, törek­vést és annak már bontakozó eredményeit látni, amif máris tapasztalható. Ez Bérend József: É kollégiumi szervezeti szabályzat lényeges fejlődést jelent a korábbi tervekhez képest, igy alapelvi ti vitához tárgyalási anyag lehet. Javaslatot tesz az 1. §-al kapcsolatban, hogy a kollégium helyes működésének irányt szabjon és alapja legyen a kollégiumi közös szellem kialakításának: "A kollégium otthont ad a dolgozd osztályokból származó, arra érdeme H

Next

/
Oldalképek
Tartalom