Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000

2000. szeptember 7.

16 KTVSZ: (1) A vizsgaidőszak mindkét félévet követően 5-5 hét. A naptárilag csonka hét is egy hétnek számít. A vizsgaidőszakban minden munkanap lehetséges vizsganap. (2) Szóbeli vizsga esetén a tanszékek kötelesek a vizsgakérdéseket egy hónappal a vizsgaidőszak előtt valamennyi érintett hallgatóval írásban közölni. (3) A kiírt vizsganapok meghatározásánál a sikertelen vizsgák javítására is biztosítandó vizsganapokat szintén figyelembe kell venni. (4) A tantárgyak vizsgaidőpontjait a hallgatókkal legalább egy hónappal a vizsgaidőszak előtt ismertetni kell. (5) A hallgatóknak a megadott vizsganapok valamelyikére az adott tanszéken kell jelentkezniük. Az egyes vizsganapokra jelentkezők számát a tantárgyfelelős határozza meg. (6) Ha a tantárgyfelelős által megadott és a hallgatók által igényelt vizsgaalkalmak számában jelentős eltérés van, a HŐK az oktatási dékánhelyettestől kérheti annak megváltoztatását. (7) A hallgatónak valamennyi tantárgyból vizsgaidőszakonként három vizsgalehetősége van. (8) A gyakorlati jeggyel záruló tantárgyak, illetve az írásbeli vizsga eredményeinek a leckekönyvbe való beirattatására a tantárgyfelelősök/vizsgáztatók kötelesek a hallgatók részére a vizsgaidőszak során le­galább három napot biztosítani. (9) Vizsgaidőszak hosszabbítás esetén - az utóvizsgát igénylő hallgatók létszámának arányában - legalább két vizsganapot kell biztosítani. (10) Vizsgaidőszak hosszabbítást csak ismételt vizsgára lehet igényelni a Tanulmányi Bizottságnál. 3. A vizsgáztatás rendje 27. § (1) A hallgató egyéni vagy csoportos vizsgaterv alapján vizsgázhat. (2) A szóbeli vizsgák - ideértve a záróvizsgát és a szakdolgozat (diplomadolgozat, diplomaterv) védését is - a hallgatók és egyetemi dolgozók számára nyilvánosak. (3) A vizsgázó számára lehetővé kell tenni a felelete előtti rövid felkészülést. (4) A vizsgák zavartalanságáért, nyugodt légköréért a vizsgáztató, illetőleg a vizsgabizottság elnöke felelős. (5) Amennyiben a tanterv szigorlatot ír elő, azt legalább kéttagú bizottság előtt kell tenni és arról jegyzőkönyvet kell vezetni. (6) Ha a vizsgáztatást egy oktató végezte, akkor a hallgató írásbeli kérésére az első megismételt vizsgát más oktató vagy bizottság előtt, a második megismételt vizsgát bizottság előtt kell letenni. (7) A szigorlati és a megismételt vizsgát lebonyolító bizottságok összetételéről a kari szabályzatban kell rendel­kezni. (8) Vizsgáztatni általában a tantárgyfelelős, vagy az általa megbízott oktató, kutató jogosult. Gyakorlati vizs­gáztatást a doktorandusz hallgató is végezhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom