Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1997

1997. január 8.

Célkitűzések, tervek, elképzelések az oktatás és a nevelés fejlesztésére A mezőgazdaságban jelentkező új feladatok, kihívások (EU-hoz való csatlakozásunk feltételeinek megteremtése, a tulajdonváltás, a privatizáció, ágazati szerkezetváltás, stb.) megkövetelik az eddigi oktatási és kutatási programok áttekintését, illetve azok újrafogalmazását az Egyetem, a Kar távlati célkitűzéseivel összhangban. E nemes célok megvalósítása érdekében - pályázatom elnyerése esetén - törekszem arra, hogy a Mezógazdaságtudományi Kar szellemi potenciáljára és hírnevére támaszkodva hozzájáruljak a Kar és hallgatói előtt álló feladatok sikeres megoldásához. Az európai felsőfokú .oktatásban, így Karunkon is, alap és alapozó tantárgyak előretörése a jellemző. A szélesebb, mélyebb alapokkal rendelkező hallgatóknak azonban elengedhetetlen a mezőgazdaság valamelyik ágának részletesebb és gyakorlat orientált ismerete. Ennek érdekében szorgalmazni kell, hogy a hallgatók m. éves korban az őket érdeklő szakirányban elkezdjék munkájukat. A szakirányúit hallgatók képzésére nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövőben. A Kar oktatói és kutatói nemzetközi és hazai viszonylatban is elismert emberek. Kapcsolataik, ismerettségi körük révén számos hallgatónak tudnak a jövőben is segíteni a szakmai gyakorlatok színhelyének biztosításában. A hallgatók szemléletének alakítását tartom az egyik legfontosabb egyetemi feladatnak. A világot járt emberek hasznos tagjai társadalmunknak. Oktatási dékánhelyettesként törekedni fogok a külföldi lehetőségek felkutatására, a pályázati utak feltárására. A rendszeres pályázati figyelőrendszert ki kell alakítani és a számítógépes információáramoltatás lehetőségét kihasználva, azt terjeszteni kell. Fontosnak tartom a már külföldön hosszabb időt eltöltött hallgatókkal való kapcsolattartást is. A hallgatók szemléletének alakítását szolgálja az oktatókkal-kutatókkal való szoros munkakapcsolat. A hallgatók mind nagyobb arányú bevonása a kutatási témák megvalósításába ezt a célt szolgálja a jövőben is. Lehetőség szerint minél hamarabb be kell vonni őket a tanszéki munkákba, így a Tudományos Diákköri munka is szélesebb bázisra épülhet. A Kar a normatív finanszírozás miatt nehéz időszak előtt áll. Ezért munkám során törekedni fogok arra, hogy minél gyorsabban megvalósuljon a Kar “többlábon állása”. Az akkreditált felsó'fokú

Next

/
Oldalképek
Tartalom