Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1997
1997. január 8.
szakképzési lehetőségeket, a kiegészítő képzést és a távoktatásban rejlő lehetőségeket át kell tekintenünk és mintegy túlélési technikaként alkalmaznunk kell. Ennek érdekében a jövőben speciális tanterveket is ki kell dolgoznunk a szaktanácsadó, a mezőgazdasági vállakozó és egyéb képzési területekre vonatkozóan. A hagyományos szakmérnöki képzés mellett új lehetőségeket is indítani kell. A nappali képzésünkben résztvevő hallgatók informatikai tudásának bővítése érdekében szeretnénk létrehozni egy hallgatói célokat szolgáló számítógépes termet. Szponzorok, pályázatok segítségével remélhetőleg sikerül kielégíteni e jogos hallgatói igényt. A gyakorlati oktatás iránti igény és jelentősége a jövőben várhatóan növekszik. Ezért fontosnak tartom az elméleti és a gyakorlati képzés összhangjának további erősítését. A gyakorlati ismeretek megszerzése, valamint növelése miatt szorosabb együttműködést kell kialakítani a mezőgazdasági vállalkozó szférával, a termelőkkel és nem utolsósorban a feldolgozó iparokkal. Közös gondolkodással a képzési célunk is jobban megvalósítható, hiszen létérdekünk, hogy a leendő agrármérnök képes legyen az európai normákhoz igazodó élelmiszergazdálkodás kis- és nagyüzemi szintű megvalósítására. Megtalálják helyüket a termelés irányításában, kiszolgálásában, a keletkező termékek menedzselésében. A Mezőgazdaságtudományi Kar biztosítja a természettudományos alapokat. Társkaraink műszaki és ökonómiai ismeretekkel ruházzák fel hallgatóinkat. Célom a társkarokkal való együttműködés további erősítése is. Elengedhetetlennek tartom az eddigi jó alapokon elindulva a jó kapcsolat ápolását a szakközépiskolákkal, társegyetemekkel (Kaposvár, Keszthely, Debrecen, Mosonmagyaróvár) a főiskolákkal (Gyöngyös, Kecskemét, Nyíregyháza). A szakközépiskolákkal és a régió gimnáziumával való közvetlen kapcsolatfelvételt a beiskolázás elősegítése miatt tartom kiemelkedően fontosnak. A Mezőgazdaságtudományi Kar image-ának javítása érdekében szeretnénk egy tájékoztató kiadványt létrehozni. Közös érdekünk, hogy a hazai és a külföldi fiatalok minél nagyobb számban érdeklődjenek Karunk tevékenysége iránt. Munkám során törekedni fogok arra, hogy az oktatókkal-kutatókkalhallgatókkal közvetlen kapcsolatban legyek. Segítségükkel valósíthatók meg az előbb említett célok.