Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1990-1991
1990. december 5.
% 5 - az ábrán az egyszerűség kedvéért a nemzetközi equivalen- ciának megfelelő rövidítéseket /3.Se., M.Sc, Ph.D./ tűntettük föl, de a tényleges magyar elnevezéseket a táblázat tartalmazza;- az ábra csak sematikusan, jelzésszerűen, a jelenlegi /"hagyományos"/ időtervhez igazodva szemlélteti az egyes elérhető képzési szintek átlagos időkeretét, mert az új tantervben a diplomák megszerzésének alapja nem ez, hanem a képzési szinteknek megfelelő követelmények és az elérendő minimális pontszámok /creditek/ teljesitése lesz /lásd még később/;- az ábrán is, a táblázaton is szerepelnek ún, részképesité- sek, amelyeknek csirái a mostani képzésben is megvannak, ás amelyeknek bizonyítványai a nappali képzéssel párhuzamosan, speciális részképző célkurzusokon szerezhetők meg; . - a rendszer lényege az, hogy az első “közös" évfolyam után a B.Se.-ágon két szakirányon, átlagos, körülmények között összesen 4 év alatt szerezhető meg a mezőgazdasági mérnöki vágbizonyitvány, mig az M;Sc.-ágon 5 főszakon /gyakorlatilag a jelenlegi blokkoknak megfelelően/ és az angol szakfordító szakon folytatódik a méginkább szakosodó képzés, általában összesen 5 éven át; ezt követheti - a jelenlegi szakmérnök-képzéshez hasonlóan - a kifejezet ten specializált "második M.Sc." oklevél megszerzése, ill, az egyéni tudományos képzés nyomón a Ph.D. fokozat elérése. 2.3 A rugalmasság és a választhatóság megvalósulása A választhatóság első momentuma az előzőekben már emlitett képzési szintek, valamint a szakirányok, ill. főszakok megválasztásában van már az oktatás kezdetén. További választási lehetőséget nyújt a hallgató számára a- kötelezően választandó,- szakiránynak megfelelően választható és- a szabadon választható • tárgyak közül azoknak a kiválasztása, amelyek szakirányának és érdeklődésének a legjobban megfelelnek. így a hallgató - a hozzárendelt konzulens tanár segítségével - az adott tantárgyválasztákból lényegében maga állítja össze "saját" tantervét, szem előtt tartva azt,hogy a képzési szinthez teljesitendő minimális összpontszámot /creditet/ végülis elérj e, A kötelezően választandó tárgyak az alábbi 5 tantárgy csoportba sorolandók /zárójelben az általuk megszerzendő pontszámok /creditek/ %-os arány^: 1. Mezőgazdasági tárgyak /25 9^/ 2. Biológiai tudományok tárgyai /16 %/ 3. Fizikai, kémiai tudományok tárgyai /12 %/ 4. Matematikai és statisztikai tárgyak /10 %/ 5. Humán-, közgazdasági és társadalomtudományi tárgyak /37 %/