Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1984-1985
1984. december 10.
A szabadidős programokhoz a gazdaság készségesen biztosi- tott autóbuszt, Továbbá a gazdaság rugalmasan, hallgatóink kőrösére a szombati és vasárnapi munkanapot felemelt százalékkal számolta el. II, évfolyam Hódmezővásárhely Az elmúlt évhez hasonlóan az elhelyezés, étkezés és személy szállítás, a munkahelyi adottságok teljes mértékben megfeleltek hallgatóiak igényeinek. Hallgatóink kórósé a gazdaság felé, ha lehetséges, olyan bérezés kialakítása, amely a hibridkukorica termésmennyiségét is figyelembe veszi. Ili, évfolyam í ia rtonvásá r Hallgatóink csak a második héten tudtok a hibridüzemben doj. gozni, de ez a munkafeltételek biztosításánál gondot nem jelen t ott. Hallgatóink elhelyezése, étkeztetése kulturált körülmények között valósult meg. IV. évfolyam Alogi Állami Gazdaság Hallgatóink elhelyezése a zsönyi turistaházban történt tésai kastély-táborban és a bőr- A korábbi evek problémái - meleg vízellátás, fűtés, kellő tisztaság hiánya - fenn álltak., Gz hallgatóink hangulatára feltűnően rossz hatással volt, hiszen ez az évfolyam az 1'jQl.óvi munkagyakorlatát is itt teljesítette. A többség érezte, hogy az elmúlt három óv alatt a gaz dóság a szerződésben rögzített Ígéreteket nem igyekszik teljesíteni ,