Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1984-1985
1984. december 10.
A munkakezdés előtt egy héttel az évfolyam !<IGZ titkára és vezető oktatója megtekintette a szállást, Ígéretet kaptak a fütÓG megoldására. Ennek ellenére ez nem valósult meg. Coak a második héttől sikerült e fűtést beállítani. A hallgatók munkahelyre szállítását a gazdaság két fordulóval tudta megoldani, igy a munkakezdés és befejezés hallgatóink munkamoráljára negatívan hatott. , A bérezéssel hallgatóink messzemenőién elégedettek voltak, talán itt közrejátszott az is, hogy a gazdaság Karunk hallgatóinak munkájára nagyon szeretne számítani az uj telepítésű alma jövőbeni betakarításánál. Hallgatóink örömmel fogadták, hogy a gyakorlat végén a holy ozinen kaptak feleletet kérdéseikre a gazdaság igazgatójától. V, évfolyam GATE Tangazdasága Hallgatóink az uj Nagygombosi Diákszállóban nyertei: elhelyezést kulturált körülmények között. Az előfordult melegvíz illetve fűtési hiányosságokat a gáz bevezetésével a gazdaság a következő évekre megoldotta. Az étkezés minőségi és mennyiségi hiányosságait, a hallgatók kérésére igyekeztek javítani. érkezéskor a gazdaság vezetőjének tájékoztatóját igen kemény hangúnál: találták a hallgatói:, amelynek alapja 11:82.évi munkagyakorlaton tanúsított hallgatói magatartás volt. A személyszállitás két részletben történő megoldása nehezítette a munkakezdést, erősen befolyásolta a munkafegyelmet.