Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1976-1977

1976. december 20.

A megjelent hallgatók aktivitásé nagy volt. Lényeges volt a színvonal különbség a küldött és a kari parlament között. Felelősségtudatról tanuikodtak, színvonalas érdekes volt. Adminisztratív eszközökkel késztetni a kisebb felelősség­tudattal tevő hallgatókat aktivitásra. Az érdektelenség nemcsak egyetemünkre jellemző. Jelzésszerűen szeretném felvetni a problémákat. Elhangzott, hogy a KISZ-tagok bírálták e vezetőket, alaposan meg kell vizsgálni. Szorosabb kapcsolatot kell teremteni a KISZ ás a vezetők között. A hallgatói érdektelenséggel kapcsolatban több Ízben felmerült, hogy az egyetemen csak látszat demokrála van. A felvetett kérdéseket az állami vezetés nem oldje meg. Valéban vannak olyan kérdések, mely két az egyes tanszékeknek, illetve a kari vezetésnek meg kell oldani. A kérdés lényege 8 domokra- tlzmus éstelmezése. Minden olyan kérdésben, amennyiben egy szélesebb réieg érdekében előnyös. Ez azonban nem mentesíti a vezetőt. A demokratizmus nem jelent minden esetben népszava­zást. Az egyetemi oktatás tantervi felépítése az oktatói kar feládata. E területen nem lehet mérvadó a hallgatók véleménye. A hallgatók nem ismerik a probléma felvetésével kapcsolatos megáidósokat. Hosszú időt vesz igénybe, illetve megoldhatatlan. Külső szedő lő részére úgy tünk, hogy elavult az oktatási módszer. Lényegében valamennyi tantárgyunkban Jelentős korszerűsítés folyik. A gyakorlati oktatás bevezetésén fáradozunk a szakmónnökképzésben. Az oktató-nevelő munkával kapcsolatos észrevételeket a követ­kezőkben fogalmazom magi néhány tárgyat a hallgatók ki is emeltek. Sok az átfedés, bizonyos ismereteket, tantárgyakat feleslegesnek Ítéltek. Az oktatás módszerét is illetően kifogásolták a gyakorlatok ás előadások módját. Kifogásolták a tanárok fegyelmezetlenségét. Az oktatást nem aegltik eléggé. A tananyagéllátásben több jegyzet hiányát vetik fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom