Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1965-1966

1966. február 16.

-6­esik a problémák megoldásához történő hozzáállásról. Igen kevés a jártasságuk ügyeik kezelésében, elintézés ében. Az oktató-nevelő munka irányába szeretné ezt felvetni. Tanulmányi eredmény fokozása a nevelő munka rendszerével, módszeré­vel kell, hogy történjen. Foglalkozni kell azzal, hogyan alakitsák ki a szervezeti formát, melyet a kISz-el karöltve, s arra támasz­kodva kell. elérni, hogy a hallgatók gyakorlati problémáikat saját erejükből, önállóan oldják meg az előttük álló feladatokat. A hallgatók tanulmányi munkával foglalkoznak, mivel hallgatók 6Z lenne a feladatok. Nem lehet azt sem kivánni hallgatóktól, hogy min­den tárgyból mindig jeles eredményt érjen el. Hiszen az egyetemen a négy év alatt igen sok tárgyból vizsgáznak. Arra kell törekedni,hogy legalább' egy olyan tárgy legyen, amit a hallgató szeret és ami iránt érdeklődést is mutat, s egy tanszékhez kössék a hallgatót. Az lenne célszerű, ha valamilyen irányban elmélyülne, s valami iránt érdeklőd­ne. Megismerve egy tárgyat az a cél, hogy a módszereket elsajátítsa. Az oktatók szakmájuk területén azokkal a követelménnyekkel foglal­kozzanak, hmely a szakembernek szükséges. Inge lényeges még a fele­lősség érzet kialakításának a kérdése. Vannak a hallgatóknak egyéb ügyeik, problémáik is. A hallgatók eze­ket lehetőleg önállóan intézzék el, melyhez a tanároknak, oktatók­nak igen nagy segítséget kell nyujtaniok. kzxeixKEm Ezalatt nem azt érti, hogy a hallgatókat teljesen magukra kell hagyni, hanem segít­séget kell adni, s az a lényeg, hogy azokat ellenőrizzék. De ezt valamikor el kell kezdeni. A kollégiumi bizalmikra rá kell bizni a kollégiumon belül történt kisebb fegyelmi ügyek elintézését. Az egyetemi munkában vannak régi tapasztalatok, gyakorlatok, amelyeket fel kell eleveníteni, mert enólkül nem lesz teljes az egyetemi kép­zés, bár milyen eredmény is mutatkozik. Az utóvizsgákkal kapcsolatosan elmondja, hogy nem tartja szükséges­nek minden esetben a harmadszori utóvizsga engedélyezését. A csoportos vizsgáztatást nem tartja helyesnek. A hallgatók nem ta­nulnak egyformán, van akinek egyik tárgyra több időre van szüksége, s annak megrövidül a másik tárgyra való felkészülési idő. Van olyan Lset, amikor a hallgatók a tanszékekre mennek fel engedélyt kérni, hogy másik csoporttal vizsgázhassanak. A Dékáni Hivatal több esetben engedélyt is ad arra, hogy néhány hallgató másik csoporttal mehessen 7­/

Next

/
Oldalképek
Tartalom