Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1965-1966
1966. február 16.
-5A III. évfolyamon nagy felháborodást keltett Arató Jenő, aki több tárgyból is vizsgahalasztást kapott, s vizsgakötelezettségének március 1-ig kell eleget tennie, nyilvánvaló, hogy ezt a hallgatók mind figyelemmel kisérik. Nevezett lusta, hanyag hallgató, aki csak rontja a csoportot, s az egész évfolyamot. Javasolja, hogy ilyen esetben a Dékán Elvtárs az ügyet vizsgálja felül, mert igy a nevelőtanárok sem tudják feladatukat megfelelően elvégezni, s munkájuknak nem lesz semmi eredménye. A felsőbb évfolyamokon már próbálkoznak a szebb beszéd^/ és önálló munka elvégzésére szoktatni a hallgatókat. Minden hónapban van egy hallgató, aki elmondja, hogy tanulmányi eredményét hogyan érte el. A csoportjában van több diákkőrös hallgató is, akik munkájukat az egész csoport előtt ismertetik, s azt megbeszélik. Olyan szakembereket kell majd: nevelni akik politikai, tanulmányi szempontból is megfelelnek arra, hogy kikerülve egy üzembe az ottani problémákat egyedül meg tudják oldani. kxxe Igen nagy szükség van,arra, hogy a hallgatókat önállóságra neveljék, s már itt kisebb feladatokkal kell őket megbizni, melyeket önállóan hajtsanak végre. dr.Bacsó Nándor elmondja, hogy az egyéni és kollektiv munka vonalán, szükséges az, hogy a kollektíva hasson egy-egy gyenge tanulóra, de a hallgatókat csak külön-külön lehet megismerni. Kollektiv nevelést kapnak a hallgatók az előadások, a gyakorlatok alkalmával, tehát a csoportvezető tanárnak nem az a feladata, hogy ő is kollektiven neveljen, hanem az, hogy az egyéneket külön megismerje, s azok problémáiban tudjon segítséget nyújtani. A jó tanuló hallgatókat részesítsék jutalomban, s a KISz bizottság is emelje ki őket, a rosszat pedig mint elrettentő példát állitsák fel, s ha néhány hallgató rossz tanulmányi eredmény miatt kimarad, az nevelő hatással lesz a többire. A kollektiv nevelés eredménye nagyon jól látszik a tanulmányi eredmény elérésében. dr.Hegedűs István: elmondja, hogy ő a IV. éves hallgatóknál csoport- vezető. Sok esdtben felmerül, hogy a végzős hallgatók az egyetemről kikerülve ^ogyan állják meg helyüket. Ezen a téren igen nagy fogyatékosság van. A hallgatók önállóságra való nevelése nagy feladat. Az önállósághoz szükséges a gyakorlati módszerekkel való nevelés. Ezekre igen nagy szükségük van a hallgatóknak. Csoport értekezletén sok szó /