Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1961-1962
1962. február 16.
i Cselőtel László Kedves Elvtársak, a második napirendi pontunk a tanulók tanulmányi eredményeinek értékelése, ha megkapták a « rövid bevezetést, amelyek késztették a hallgatók irányéban, melyek vetették fel a problémát a tanszékek munkája iránt. Ez olyan jellegű tárgyalás, amely megállapitásokat is, mint a tanszékek oktatói hogyan tudják munkájukat jóvátenni, fejleszteni. Ilyen jellegó önkritika észrevételét vetem fel a kérdést, van-e az anyaggal kapcsolatban valami hozzászólás. I Dr.Gál livadar A hallgatók ellenőrzését adminisztrativ értelemben kell végezni. A hallgatói több ás jobb ellenőrzése a jelenléten látszik, arra van szükség, hogy erre a módszerre fektessük a súlyt, Itt tehát feltétlenül nyilvános és szükséges»változatos ás különös ebben az időszakban erőteljesen adminisztra- tiv gondolkodással biztosítsuk a hallgatókat. Elekben az esetekben a III. éves hallgatóknál azt tapasztaltam, sok volt náluk a távolmaradás az utóvizsgákról. Azt javc^solom, hogy az utóvizsgák n9 érintsék az előadásokat, mert ebből tulajdonképpen adódik a kénytelen helyzet, melyet nem tudunk megöl dani. A következőkben mind a KISz mozgalom, mind pedig az állami vonalon igyekezzünk az utóvizsgák jobbátótelóre. Kiss Albert Végképpen az adatok a döntőek. Ezen belül én nem tudom mivel lehet ezeket magyarázni egy ok fel van vetve e téren, meg kell keresni, mi a lehetősége ezen állapot javításának.