Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1960-1961
1960. október 3.
Kimaradt belől a mezőgazdaság problémája, ami talán abból adódik, hogy a tervezet gazdája a Művelődésügyi Minisztérium, amihez mi nem tartozunk hozzá* így aztán szó sincs arról, hogy vannak iskolák, egyetemek, amelyek nem 5 éves képzés mellett oktatnak. A tamüzemek problémájával kapcsolatban nem lehet egyiket sem elvetni, de biztosítani sem. Az általános iskola, ahol az oktatásnak inkább az alapfokú ismeretek megszerzése a célja, nem oldható meg gyárakkal való kapcsolaton keresztül, miután az általános iskola öleli fel a legnagyobb tömeget, nem oldható meg mór csak a balesetveszély miatt sem. Ezt csak tanműhelyek, jól felszerelt laboratóriumok segitségével biz- tosithatjuk. A középiskolák gyakorlata viszont már csak az üzemekben oldható meg, mert másképp nem tudják a hallgatóval érzékeltetni az üzemi körülményeket, mert nemcsak egy termelési folyamatot kell megismernie, hanem az egész termelést, annak szellemét magába kell vennie. Ezért itt arra kell törekedni, hogy kiválogassuk azokat az üzemeket, ahová a hallgatókat szót lehet szórni. Természetesen egyetemi vonatkozásban a tangazdaság biszonyos mértékben laboratórium is, nem lehet minden tangazdaságot üzemnek venni és* nem lehet lehet minden tangazdaságot nélkülözni. Az üzemegységeknek elég-e a technikus? Ez megint egyetemi reform-kérdés. Az élet azonban sokkal gyorsabban fejlődik, mint nálunk az oktatás szervezete* A mai állami gazdaságok üzemegységeiket már nem úgy épitik ki, hogy egy gazdaság több kis üzemre oszlik. Ha differenciálódás van az oktatásban, akkor differenciálódni kell a munkahelyeken is, ahol elhelyezkednek a hallgatók, így aztán előfordulhat az, hogy az itt végzett szakos hallgató, ha visszamegy üzemegységébe - mivel több képzésben részesült - követeléssel áll a főállattenyésztővel szemben pl. Az oktatási reform tehát szükségessé teszi annak eldöntését, hogy melyik szintű oktatás mire képez és mire szükséges. Az eddigiek folyamán nem vetődött fel a hadkötelezettség kérdése sem» Pedig az is idő egy fiatal ember életében és az is időszakhoz, korhoz van kötve. Jelenleg az egyetemnek nagy vonzó ereje van azért is, mert az egyetemista nem vonul be.Nemzetgazdasági szempontból vajon olyan nagy előnye, hogy axxakfc a katonaságtól éppen azt a réteget vonjuk ki, akire szükség van. Ezt a kérdést az oktatási reform tárgyalásánál nem szabad vigyelmen kivül hagyni. 12