Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1973
1973. január 29.
2 Mikecz et: Ez nem jelent hátrányt akkor sem, ha a későbbi beruházások, illetve fejlesztések kapcsán növekszik a működési költség. Szelecz et: Úgy csoportosítjuk át, hogy jelenleg és később ez ne okozzon problémát. Lehoczky et: A Mezőgazdasági Géptani Intézet 60 ezer forinttal szerepel, mely a két tanszékhez tartozik. Ez az összeg miképpen kezelendő, külön bontva, vagy együtt. EZen vita merült fel, Király elvtárs úgy gondolta, hogy jó lenne külön kezelni ezután is a keretet. Dékán elvtársnak viszont az volt a nézete, hogy együtt legyen kezelve. Eojtyik et: Nézve a kapott költségvetési összeget nagyon kevésnek tartom. Ha megnézzük a jelenlegi szerszám árakat ebből sajnos demonstrációs eszközöket nem vagy csak minimálisan lehet vásárolni. Ha lehetne kérném ennek az összegnek az emelését. Mikecz et: Azt tartanám szerecséanek, ha a Mezőgazdasági Géptani Intézet a költségvetést közösen kezelné. Hisz az intézeket azzal a céllal hoztuk létre, hogy mint nagyobb oktatási egység működése dinamikusabb legyen és a rendelkezésre álló anyagi forrásokat jobban ki tudjuk használni. A költségvetési tételeket közösen használják és amikor olyan vita merül fel, amely valamelyik tanszéket önállóságában sérti, akkor döntsön az Intézeti Tanács. Ha ezt nem igy tesszük, akkor az intézetesitéssel csak valami formális dolgot csináltunk volna.