Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1972
1972. június 9.
- 3 -Javasolta továbbá dr. Komándi György dékánhelyettesi megbízatásának meghosszabbítását. Dr. Pethő György kérte a Tanács véleményét, majd titkos szavazás útján az új dékánhelyettesek megválasztását. Dr. Mikecz István felkérte Tömöri és Nánási elvtársakat jegyzőkönyv hitelesítésére és a szavazatok összeszedésére. Dr. Pogácsás György, dr. Tibold Vilmos, Szíjjártó Oszkár elvtársak véleményükben elmondották, hogy a Kar közvéleményével is egyezik a javaslat a két új dékánhelyettes személyére vonatkozóan. Pojtyik, Pekécs és Váradi elvtársak szintén egyetértettek a javaslattal, véleményük szerint nem kis feladat lesz Bánházi elvtársnak a pármunka végzése mellett a dékánhelyettesi teendők ellátása, de minden képessége megvan, hogy e feladatot is maradéktalanul végezze el. Váradi elvtárs szerint a három dékánhelyettes szerencsésen kiegészíti egymást, szintén egyetért a javaslattal. Ezek után a Kari Tanács a három dékánhelyettesre megtette szavazatát, mely szerint: Dr. Bánházi János 19 igen; Dr. Komándi György 19 igen; Dr. Huszár István 17 igen, 1 tartózkodó, 1 nem szavazatot kapott. Dr. Mikecz István: Megköszönte a Kari Tanács imponáló egységét. Dr. Bánházi János: Megköszönte a javasolt dékánhelyettesek nevében a bizalmat és a további munkához a Tanácstól és tanszékvezetőktől segítséget kért. G