Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1972
1972. június 9.
% Lökös László: A Pártbizottság nevében köszönti a Tanácsot. Megnyugtatja a Tanács egyhangú döntése, mert jól választott .Megáilapitása, hogy dr. Mikecz István eddigi irányitása alatt töretlenül tudta továbbvinni azt a munkát, amit elődei Budapesten megkezdték. Uj feladatok előtt áll a Kar, most egy minőségi fejlődés időszakában áll, ez az új felállás képes arra, hogy ezt a minőségi fejlődést véghez vigye, a Kar az elkövetkező időben önmaga felé is kell, hogy nézzen, ez a kollektíva képes lesz minden feladat megoldására. Az egyetemi pártbizottság is egyhangúlag javasolta a megválasztott elvtársakat erre a tisztségre. A Pártbizottság nevében is sok erőt, jó egészséget kivánt a Kar és a Vezetők munkájához. Dr. Soós Pái: Megköszönte dr. Pethő Györgynek és a Karnak tisztsége alatt nyújtott segitséget. Beer elvtárs az új dékánhelyetteseknek felajánlotta segítségét az átmeneti időszakra. Dr. Huszár István: Megköszönte a Kar bizalmát, majd elmondta, hogy igyekszik tehetségéhez és erejéhez mérten ellátni az előtte álló feladatokat. A napirendi pontok értelmében dr. Tibold Vilmos tanszékvezető megtartotta beszámolóját a Traktor Tanszék felülvizsgálatáról. Dr. Lehoczky László: A jelentést jónak tartotta, véleménye szerint az új dékáni vezetés az összefoglaló rész J>. pontját tartsa szem előtt. Dr. Mikecz István: Észrevételezte a jelentéssel kapcsolatban, hogy nem történt utalás a fakultativ tárgyak iránti érdeklődésről. Kérdezte, hogy történt-e tájékoztatás a Tanszék részéről a tanszéki állományban dolgozó levelező hallgatók felé, hogy az egyetem elvégzése után mi történik velük, mert elvtelen álláspont alkalmazása veszélyes lehet.- 4 -