Állami költségvetés 1868-1949
Az Országgyűlés jogát az éves költségvetés megállapítására Magyarországon először az első független felelős minisztérium alakításáról szóló 1848. évi III. törvény mondta ki:
"37. § A ministerium az ország jövedelmeinek és szükségeinek kimutatását - s a multra nézve az általa kezelt jövedelmekrőli számadását országgyülési megvizsgálás, s illetőleg jóváhagyás végett - évenként az alsó táblánál bemutatni köteles."
A költségvetést a mindenkori Pénzügyminisztérium készíti elő, a kormány terjeszti be, a parlament szavazza meg. Az állami költségvetés 1868 és 1914 között tárgyévre szólt (vagyis: január 1-étől december 31-éig), majd 1914-től 1940-ig átmenő évekre készült: pl.: az 1914/15-ös kötet tartalmazta az 1914-es év második félévének, és az 1915-ös év első félévének költségvetését. 1941-től 1944-ig ismét tárgyévre készítették, majd az 1946/47, és 1947/48-as kötetek után 1949-től újra tárgyévre szólt. Történelmi okok miatt néhány évben, így az 1910-es, az 1915–16-os, az 1919-es és 1920-as, valamint az 1945-ös évben nem volt költségvetés, így kötet sem készült. Az 1918 előtti költségvetés-kötetek terjedelme gyakran meghaladja az 1500 oldalt, a legvastagabbak (az 1911-es, illetve az 1913-as) pedig 3000 oldal felettiek.
A költségvetés tartalma és felépítése
1. Példa: 1873-as költségvetés felépítése
-
- A. rész: Rendes kiadások -22 fejezet
- B. rész: Rendkívüli kiadások - 12 fejezet
- C. rész: Hitel és pénzműveleti kiadások - 7 fejezet
-
- A. rész: Rendes bevételek - 7 fejezet
- B. rész: Rendkívüli bevételek - 4 fejezet
- C. rész: Hitel és pénztári műveletek - 6 fejezet
A Horthy-korszakban az állami költségvetések szerkezeti felépítése az 1923-1924. évi költségvetésig megegyezik a dualista korszak költségvetéseinek szerkezeti felépítésével.
2. Példa: 1930-1931. évi állami költségvetés felépítése
- Sommázat
- Költségvetés – 27 fejezet + Fejezeti indokolások
- Kimutatás az állami alkalmazottak és állami nyugdíjellátásban részesülők létszámáról