A 25. arany - FTC-labdarúgók a célban - Az Új Magyarország különkiadása (1995)
1995. JÚNIUS 17., SZOMBAT Aszlányi szerkesztő ur bólint-------„G yönyörű napunk van, szerkesztő úr, nemdebár?" A portás udvariasan feláll. Leveszi sapkáját. O már a Fogl-gát idejében meccsre járt, de azért tudja az illemet. „Mailinger elnök úr bent van már?" - kérdezi a fiatal szerkesztő. „Kérem, az elnök úr belátogatott az öltözőbe." Aszlányi mosolyog belül a szertartásos fogalmazáson, de aztán mindjárt kiigazítja magát: egy ilyen napon az elnöknek igenis látogatnia kell a csapatot. Nem bemegy, nem beugrik - látogat! Örökrangadó előtt ez a legkevesebb. Egyébként valóban gyönyörű nap van. És hát ráadásul az Üllői úti pálya felett ott lebeg az a titokzatos valami, amit az ember meg sem tud nevezni, csak azt érzi, hogy ott van, ezt Angliában érezte először, valami nagy derby előtt, áramkör, amely rövidre zárja az embereket, és igen, fel-vil-la-nyoz-za őket! Aszlányi szerkesztő úr szeret a Fradiról riportázst írni örökrangadók előtt. A „kékújságnál", a Sporthírlapnál ez hovatovább az ő privilégiuma. Megbocsátható elfogultságát senki sem bánja. Ilyenkor valósággal felszikrázik a tolla. Ahogy majd most is. Amikor megírja: milyen ez a délelőtt, a pálya zöld gyepszőnyege, a csapat kedélyállapota, a tréner majd elemzi a várható összeállítást, a nagy ellenfél MTK taktikáját, amelyre persze jól felkészültek. Aszlányi szerkesztő úr kellemes borzongást érez. Ezért érdemes élni, gondolja, ahogy elhalad a tribün előtt, hogy ő is lejusson az öltözőbe r Aszlányi Károly: író, sportújság- író, a Sporthírlap belső munkatársa, született 1908-ban. Zenei pályára készül, de aztán az újságírásnál, az irodalomnál köt ki. Fiatalon és szegényen bebarangolja Nyugat-Euró- pát, Anglia, a futball őshazája elvarázsolja. Nyomorgásának éveit és élményeit az Aludni is tilos című regényében örökíti meg. De amikor a könyv megjelenik, maga már egyre sikeresebb (Hét pofon, Sok hűhó Emmyért humoros gyerekkönyvek mellett egy furcsán prófetikus utópia, az Özöngáz), és közben a sport, a foci. A Fradi-szerelem. Amelybe az is belefér, hogy egy beharangozó kolumnás riportját így fejezze be (több hasábnyi himnikus bizakodás után): „És ilyenkor szokott a Fradi kikapni." Mit tesz Isten, kikapott! De ettől csak Aszlányi szerkesztő úr és a több tízezernyi zöld-fehér rajongó lett szomorú. A csapat nem haragudott rá, hogy így „elpénecol- ta" a szerencséjüket. A szerencse, kérem, különös dolog. Ezt éppen egy szerencsés fiatalember tudja. A szerencséért küzdeni kell, harcolni, szenvedni. A szerencse... nem jön csak úgy. Nem adomány. Talán ezért is szereti ennyire a sportot. 1938 jó éve Aszlányi szerkesztő úrnak. Es jó éve a Fradinak. Négy esztendő után ismét bajnok lesz a csapat. Már a befejezés előtt egy fordulóval 2-1-re verik a Budafokot (és éppen a Hungária körúti pályán!), s ezzel eldől az elsőség. Toldi rúgja mindkét gólt. Aszlányi szerkesztő úr tolla röpül a papíron. Gyönyörű a bajnokcsapat ünneplése! Az egész B-közép zöld-fehér cilinderben! Micsoda látvány! Harmincnyolc ősze azonban nem mindenben olyan szép, mint a focipályán. Szeptember végén írják alá a Müncheni Egyezményt, aztán november 2-án megszületik az első Bécsi Döntés. Aszlányi szerkesztő úr megvásárolja első kocsiját, és december 8-án túrára indul, hogy meglátogassa feleségével a visszatért Felvidéket. Dorogig jutnak el. A kocsi megcsúszik, fának vágódik. Aszlányi szerkesztő úr nem éli túl. Az egész sportvilág gyászolja. Fekete lobogó leng a Fradi-pályán is. Előző nap, december 7-én Glas- gow-ban lépett pályára a magyar válogatott Skócia ellen, és 3-1-es vereséget szenvedett. Aszlányi szerkesztő úr reggel, indulás előtt még elolvassa kollégája tudósítását egyik kedvencéről: Toldi... „legnagyobb hibája -az volt, hogy az egész mérkőzésen alig lőtt kapura. Amit dolgozott, annak nem sok látszatja volt. Egész sereg hibás passzt adott le." Milyen szerencse - gondolta a szerkesztő úr, mielőtt beült a kocsiba -, hogy nem láttam. Vajon mi lehetett Toldival? Ha van túlvilági redakció (s mért' ne volna?), biztos, hogy Aszlányi szerkesztő úr a sportrovatba kérte magát. És kijárta magának, hogy - ha csak lehet - Fradi-meccsről tudósítson. Valljuk be, nem volt mindig öröm. Néha eltévedt. Elindult az FTC-pályára, minden olyan ismerős volt, csak hát a név. Édosz... Vajon ez mi lehet? Később Kinizsi. De amikor faggatózni kezdett, óvatosan félrehúzták: „Hol él maga, ember?!" Nehezen értette meg. Furcsa világ. De hát, ami azt illeti, mindig is furcsa volt. A lényeg, hogy játszanak. És a gól is gól. Habár... valahogy kicsit mégis más. Aszlányi szerkesztő úr neveket tanul. Kis noteszába mindig jegyzetel. A sajtópáholyt elkerüli, legszívesebben az állóhelyen támasztja a korlátot. Időnként rosszallóan szétnéz. Ez azért..., ez a hang... Sárosi Gyurka ezt biztosan nem tűmé. Egyszer véletlenül egy verekedésbe is belesodródik. Utána hosszú ideig elkerüli az Üllői utat. Másoktól hallja, hogy rendőrök is gumibotoznak. Szerencsére a mennyei kávéházban egyre több régi kedves ismerőssel találkozhatni... Inkább a régi időkről beszélgetnek, el-elmarad a pályáról. Ráadásul hallja, hogy mi történt legutóbb is a „reykjavíki pokolban". Izland... - töpreng -, gejzírek, folyton pöfékel a föld, legalábbis ezt olvasta. Hol lehet ott focizni? Mindegy. De akkor látja, hogy Toldi Géza mosolyog a habos kávéja felett. „Szerkesztő úr, hallotta?" „Mit, Toldi úr?" - kérdez vissza. „Hát, hogy bajnok lett a Ferencváros. Az egész város azt beszéli." „Bajnok?" - Aszlányi szerkesztő úr ízlelgeti szájában a szót. „Bajnok" - ismétli meg. Aztán elmosolyodik. Végre! Aszlányi szerkesztő úr bólint. Vissza fogok szokni, és megint érzi azt a titokzatos valamit, ami villanyos remegéssel összeköti az embereket a futballpályákon. Hát nem múlt el... - mondja magában. - Akkor még van remény. Kocsis L. Mihály 1933-ban a Nemzeti Sportban a válogatott ferencvárosi játékosról Feleki László. - A pályán dühös bika, civilben bánatos remete... Misztikusan kicserélődik Toldi lelke a pályán. Elragadja a hév, s már nem lehet megállítani. Elrepül a nagy kő, és már csak a fegyelmi bizottság előtt áll meg." Toldi Gézát minden mérkőzésre elkísérte a felesége. Ott volt 1942 márciusában is a Szeged- SalBTC bajnoki mérkőzésen, amikor a válogatott játékost kiállította a bíró. Még a mérkőzés előtt mondta a feleség az újságíróknak:- Rossz álmom volt. Azt álmodtam, hogy 2-2 lett a végeredmény, és Gézát kiállították. A meccs után Toldinak ez volt az első mondata a feleségéhez:- Tudod, drágám, nem akartam az álmodat megcáfolni... MA neves futballista vizsgázik labdarúgásból a sportjáték tanszéken. A vizsgáztató ugyancsak ismert szakember. Régi barátja a futballnak. Kérdés kérdést követ, de válasz egyikre sem érkezik A helyzet egyre kínosabb, már elhangzottak az úgynevezett adható mentőkérdések is, amikor a vizsgáztató végső kétségbeesésében azt javasolja:-Mondjon egy választ, s én felteszem hozzá a kérdést! M írásbeli felvételi vizsga a reg- síégeti órákban a testnevelési Főiskolán, a labdarúgó-szakedzői szakon. Kérdés: - Sorolja fel a hallócsontokat. Válasz: - Sarló, kalapács... (A helyes válasz: kalapács, üllő, kengyel.) évi íoűtkilMwjrMíkaág gyéstea -isapala: t) Rr&un F. S) Kariüty K. 3) F-ker N. 4) Wcinlw I itt Ihmiiiötaí, (5) Weis* F, 7) Hangíit* F. Üor8*&;y T. 8) ló) IJffoly 11) Süúitkmai'? Az 1906-07. évi bajnokokat az újságképen beszámozták Az 1908-09-es bajnokcsapat a Húsvéti kupával. Első sor balról: Rónai, Weisz, Koródy, Schlosser, Szeitler. Középső sor: Weinber, Bródy, Gorszky. Harmadik sor: Rumbold, Fritz, Manglitz Az 1909-10-es gárda majdnem az 1908-09-es, de utóbbinál a mez csíkozása hosszanti. Álló sor balról: Rumbold, Fritz, Manglitz. Középen: Weinber, Bródy, Gorszky. Első sor: Beaun, Weisz, Koródy, Schlosser, Szeitler Álló sor balról: Weinber, Rumbold, Fritz, Pataki (civilben), Bródy, Blum, Payer. Malaky Mihály intéző. Elöl: Szeitler, Weisz, Koródy, Schlosser, Borbás (1910-11) wl „Isten látja telkemet, én sem szeretnék bekk lenni, amikor Toldi jellegzetes stílusában, leszegett fejjel rohan a kapura - írta
