FTC-Bp. Honvéd nemzetközi labdarúgótorna, 1980. augusztus 2-3.
Az elmúlt években bizony sűrűn tették fel a nagy kérdést szurkolói körökben, márminthogy a mi játékosaink vajon mire vinnék, ha elszerződnének külföldi proficsapathoz. Akadtak akik szerint a mi élvonalbeli futballistáink némelyike megállná a helyét a jelesebb klubokban is, mások szerint viszont fiaink a hideg vízre valót sem keresnék meg külhonban s egy hétig sem bírnák a versengést a magas szinten képzett, az erőtől majd kicsattanó „csillagok" között. A vita természetesen hosszú időn át csupán elvi síkon folyt, mert bizonyítani sem pro, sem kontra nem lehetett, hiszen hazánkból nem szerződtetett profiklub játékost. Aztán eljött a nap, amikor egy válogatott védő először kapott engedélyt külföldi szerződéskötésre. Bálint Lászlót, a Ferencváros labdarúgóját nem kisebb klub, mint a világhírű Ajax szemelte ki magának. Aztán ha végül nem is oda, de patinás együtteshez, a többszörös belga bajnok FC Brugeshez igazolt. A szerző6 VILLÁMINTERJÚ BÁLINT LÁSZLÓVAL dést rövid úton nyélbeütötték, s Bálint elbúcsúzott az Üllői útról. Elköszönt régi barátaitól s nekivágott a „nagy kalandnak", melynek végén egy olyan átjátszott bajnoki esztendőt hagyott maga mögött, amelyik „arannyal" fizetett. Bajnoki aranyéremmel. Eleinte csak hírek jöttek róla. Hogy beépült a csapatba, hogy jól megy neki ajáték, hogy sűrűn dicsérik a lapok. Később már haza is jött, két bajnoki meccs között. Mert hívták. Itthon a címeres mez várta s ő boldog volt, hogy újra magára ölthette. Szokásához híven szívvel-lélekkel küzdött a sikerért. Irányította, buzdította, segítette társait, nekik sem, az ellenfeleknek sem engedélyezett egy perc nyugalmat. Most is, mint mindig, győzni akart. Itthoni órái, percei precíz pontossággal ki voltak számítva. Érkezés a repülőtérről, edzés, készülés, játék, csomagolás, indulás vissza a repülőtérre. Egy követségi fogadást követően este fél tizenegykor került sor az alábbi beszélgetésre. Azért nem előbb, mert akkor még játszott s azért nem később, mert másnap reggel indult a gépe Belgiumba. — Nem vagy túlságosan fáradt? — kérdeztem Lacit. — Nem. Egyáltalán nem — nyugtatott meg. — Egyébként is most nyugodtabban beszélgethetünk, mint holnap mondjuk a reptéren. — Odakint már vége a bajnokságnak, mégis sietned kell vissza? — Már csak amolyan levezetés ez, de részt kell venni rajta. — Milyen Belgiumban élni? — Mit mondjak? . . . jól érzem magam a Bruggenél. Kedves kis város, nem volt nehéz megszeretni. — Már megérted magad a társakkal? — Igen. Legalábbis ami lényeges és fontos, azt el tudom mondani és meg is értem. Itthom már tanultam a németet, a flamand pedig hasonlít hozzá. — Bírod az iramot a többiekkel? — Már úgy értve, lépést tudok- -e tartani az itteni követelményekkel? Nos e téren nincs semmi problémám. Mindigis szerettem edzeni, elvégeztem amit kellett s ennek ma is hasznát látom. Bírom a terhelést, ugyanannyit edzeni, mint a többiek, hisz másra nincs gondom, ez a feladatom. Készülök és pihenek. A kilenc órát mindig megalszom. — Egyedül vagy kint, család nélkül? — Igen. — Ki kosztol, ki viseli gondod? — Önellátó vagyok, magam főzök magamnak. Hogy jól vagy rosszul? Én meg vagyok elégedve magammal. Eleinte eljártam étterembe enni, de sokszor belefáradta Kreuz, Pele és Bálint az osztrák— magyar előtt A pályán közös a cél