Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)
Nissan Mindel: Az imákról
XV AZ IMÁKRÓL tudja, hogyan) mégiscsak javunkra szolgál. Nem szívesen szenvedünk, s ezért az Örökkévalóhoz imádkozunk, hogy segítsen rajtunk a balszerencse idején, és halmozzon el minket azzal a jóval, amely még a mi emberi szemünk és szűk látókörű tudatunk számára is felfogható módón, nyilvánvalóan jó. Erőt, bátorságot és reményt ad az Örökkévalóba vetett bizodalmunk. Napi imáink megerősítik az Örökkévalóba vetett hitünket. ״Hiszünk az Örökkévalóban”: néppé válásunk óta ez az állítás vezérel bennünket (2Mózes 14:31.). AZ ÖNÍTÉLET IDEJE Bölcseink szerint az a lajtorja, amelyen Jákob ősatyánk álmában ״az Örökkévaló angyalai föl s alá jártak” (lMózes 28:12.), az ima jelképe is (Zohár 1:149b., Tora Or 88a.). Azáltal, hogy Jákob álmában megjelent a lajtorja, amely ״a földön állt, csúcsa pedig az égbe nyúlt”, az Örökkévaló megmutatta, hogy az ima olyan, mint az a lajtorja: összekapcsolja az földet az éggel, az embert pedig az Örökkévalóval. Az ima szavai, az ima által életre hívott nemes elhatározások angyalókká változnak, felmennek az Örökkévalóhoz, az Örökkévaló pedig áldást hozó angyalokat küld le helyettük. Éppen ezért látta álmában Jákob, hogy az angyalok ״föl s alá jártak”, holott az lenne a logikus, ha az angyalok előbb lefelé jönnének, azután mennének fel ismét. Vagyis mindaz, amit az imáról fentebb elmondtunk, válaszképpen arra a kérdésre, hogy miért imádkozunk, csupán az első fok az ima ״lajtorjáján”. Magasabb szinten az ima a szellemivel áll kapcsolatban, vagyis a napi anyagi szükségleteinknél magasabb rendű dologgal. A héber tfilá (הלפת) a pálél (״ ללפ),ítélkezik” igéből származik (például Zsoltárok 106:30.). Visszaható alakját (löhitpálél, ״imádkozik”) is használjuk, amely a ״megítéli önmagát” jelentéssel is bír. Vagyis az ima ideje egyúttal az önítélet, az önértékelés ideje is. Amikor az Örökkévalóhoz fordulunk, és áldásáért imádkozunk, önvizsgálatot kell tartanunk, meg kell vizsgálnunk lelkiismeretünket: vajon mindenben megfelel-e azoknak az igényeknek, amelyeket az Örökkévaló támaszt az emberrel szemben. Ha nem áltatjuk magunkat hanem átadjuk magunkat az alázatnak, akkor felismerjük: aligha érdemeljük meg az áldásokat és jótéteményeket, amelyeket kérünk. Éppen ezért hangsúlyozzuk imáinkban az Örökkévaló végtelen jóságát és irgalmát, hiszen amikor azért imádkozunk, hogy az Örökkévaló
