Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)
Minchá - Délutáni ima
MINCHÁ / ÜNNEP ELŐTTI DÉLUTÁNI IMA 18 [Közösség: Ámen! Legyen nagy Neve áldott örökre és örökkönörökké! Legyen áldott...] Legyen nagy Neve áldott örökre és örökkön-örökké! Legyen áldott és dicsért, dicsőített és magasztalt, fennkölt és hírneves, imádott és megszentelt a Neve annak, aki Szent, áldott 0! [Közösség: Áldott Ő!] Áldottabb Ő minden áldásnál, költeménynél, dicshimnusznál és vigaszéneknél, amit a világon mondanak, s ti mondjátok erre: ámén! [Közösség: Ámén!] ÁMIDÁ - TIZENNYOLC ÁLDÁS Az Ámidáf állua, összezárt lábakkal, halkan mondjuk, majd miután a közösség befejezte, az előimádkozó hangosan megismétli. Az Ámidáva/ kapcsolatos további tudnivalókat lásd a 39. oldalon. Mikor az Örökkévaló Nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! Nyisd meg ajkamat, Uram, hogy dicséretedet hirdesse szám! (5Mózes 32:3., Zsoltárok 51:17.) 1. Ősatyák ךורב (Meghajtunk:) Áldott vagy Te, Örök Istenünk, őseink Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene! Nagy, erős és félelmes Isten, magasságos Isten, aki jóval jutáimázzá az igazakat, mindennek teremtője, aki emlékezetében tartja őseink igaz voltát, és szeretetében megváltást hoz utódaikra Neve kedvéért. הדימע Ámidá: A hagyomány szerint a Nagy Gyülekezet (i. e. 4. század) vezette be, majd a jávnei Szánhedrin (i. sz. 1. század) szövegezte meg a Tizennyolc áldást (Smone eszré), más néven Ámidát, és rendelte el napi háromszori elmondását. A Tizennyolc áldás az élet minden területét felöleli, beleértve a Messiás által történő megváltásért való könyörgést is. A Második Szentély lerombolása (i. sz. 70.) után tizenkilencre emelkedett az áldások száma. Szombaton és ünnepnapokon rövidebb, az adott naphoz kapcsolódó Ámidát mondunk. Az ámidá (״állva”) kifejezést a Zohár használja először.
