Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)
Sáchárit - Reggeli imák mindkét napra
SÁCHÁR1T / REGGELI IMÁK MINDKÉT NAPRA 101 kévaló, felébreszti az alvókat, felkelti a szunnyadókat, megszólaltatja a némákat, kiszabadítja a foglyokat, támogatja az elesetteket, és fölegyenesíti a görnyedteket. Egyes-egyedül Neked adunk hálát. Ha szájunk tengernyi dallal lenne tele, nyelvünk annyi énekkel, mint a hullám, ajkunk annyi dicsérettel, mint az égbolt széle-hossza; ha szemeink úgy fénylenének, mint a Nap és a Hold; ha karjainkat úgy tudnánk kitárni, mint a sas szárnyát az égen; ha lábunk oly gyors lenne, mint a szarvasoké - akkor sem győznénk hálát adni Neked, Örök Istenünk, őseink Istene, áldani Nevedet a sok ezer, tízezer és százezer alkalom bármelyikéért, amikor őseinkkel és velünk jót tettél. Kimentettél minket Egyiptomból, Örök Istenünk, kiváltottál a szolgaság házából, éhségünkben tápláltál, bőségesen eltartottál, kard elől megmentettél, pestistől megóvtál, súlyos, hosszadalmas betegeskedéstől távol tartottál minket. Mindmáig segített rajtunk irgalmad, jó tetteid nem múlnak el fölülünk. Sose hagyj hát el minket, Örök Istenünk! Ezért a testrészek, melyeket belénk ültettél, a szellem és a lélek, melyet belénk leheltél, a nyelv, melyet szájunkba helyeztél: mindezek hálálkodjanak, áldjanak, dicsérjenek, magasztaljanak, imádjanak, szenteljenek meg, és ismerjék el uruknak Nevedet, Királyunk! Hiszen minden száj Neked hálálkodik, minden nyelv rád esküszik, minden térd élőtted hajlik meg, minden test előtted borul arcra, minden szív Téged tisztel, mindenki legbensőjében Nevedről dalol, hiszen írva van: ״Minden ízem hirdeti: ki olyan, mint Te, Örökkévaló?” (Zsoltárok 35:10.) Te mented meg a nincstelent attól, aki erősebb nála; a szegény nyomorultat attól, aki meg akarja rabolni. Ki hasonlítható Hozzád, ki lehet egyenlő veled, ki ér fel veled, nagy, erős, félelmetes, magasságos Isten, ég és föld alkotója? Dicsérünk, dicsőítünk és magasztalunk Téged, áldjuk szent Nevedet, ahogyan Dávid mondta: ״Áldja lelkem az Örökkévalót, egész bensőm szent Nevét!” (Uo. 103:1.) Te vagy az Isten erőd duzzadásában, nagy vagy Neved tiszteletében, örökké hatalmas vagy félelmetes tetteidben...