Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2011)

Jom kipur - Az engesztelés napja

A zsidó tudományok 70 9. §. A bünbánat és a Jom-kipur csak az Isten ellen elkövetett bűnö­­két engeszteli ki. Ha pl. tiltott dolgokat élvezünk, vagy ha a másik nembélihez megengedhetetlen módon közeledünk stb. De ha az ember­­társainkkal szemben vétkezünk, legyen az testi sértés, átkozódás, vagy anyagi megkárosítás; azt addig nem bocsátják meg, amíg az okozott kárt meg nem térítjük és a sértettet késelésünkkel ki nem engeszteljük. Amíg a megbántottól nem kérünk bocsánatot, nem nyerhetünk engesztelési. Még, ha csak szavakkal bántottuk meg embertársunkat, ha megsértettük vagy felbosszantottuk, akkor is addig kell kérlelnünk és hozzá könyörög­­nünk, amíg engesztelésre nem bírtuk. Ha magunk nem vagyunk erre képesek, akkor három barátja jelenlét­­ében kíséreljük ezt meg. Ha három ízben történt ez irányú kísérletünk nem járt eredménnyel, mentesülünk a bűn alól és az állhatatosé a bűn - Tanítómesterünkkel szemben, ezerszer is meg kell ezt kísérelnünk. Min­­den törekvésünk az legyen, hogy engesztelését feltétlenül elnyerjük. 10. §. Ember ne legyen engesztelhetetlen, akaratos. Legyünk ״köny­­nyen megbocsátok és nehezen haragíthatok”. Ha bocsánatot kémek tő­­lünk, fogadjuk azt szívesen. Ha bármilyen fájdalmat is okoztak nekünk, ne kiáltsunk bosszúért és ne legyünk gyűlöletünkben hajthatatlanok. Az engedékenység Izrael gyermekeinek alaptermészete. Csak a pogányokról jegyezték fel azt, hogy ״gyűlöletük örökké tart”. A gibeonitákról is 01- vashatjuk103 104, hogy nem voltak megbocsátok, engedékenyek. Ők valóban nem tartoztak Izrael fiaihoz. 11. §. Ha az, aki ellen vétettünk meghalt, mielőtt kiengesztelhettük, akkor a sírjánál tíz ember jelenlétében a következő kijelentést tegyük: ״Vétkeztem Izrael Istene és az itt nyugvó ellen. Ezt és ezt cselekedtem ellene.” Ha megkárosítottuk, akkor a kárvallott örököseinek meg kell azt téri­­tenünk. Örökösök hiányában helyezzük az összeget az egyházi bíróság­­nál (Rabbiság) letétbe és egyszersmind ott tegyük meg bűnvallomásunkat is. 103 Ámosz 1:11. 104 2Sámuel 21:1-10.

Next

/
Thumbnails
Contents