Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)

Jom kipur - Az engesztelés napja

A zsidó tudományok 68 A nyilvánosságra hozatal csak a felebarátunkkal szemben elkövetett bűnöknél kívánatos. Ha Isten ellen vétünk, akkor nincs erre szükség, az még kérkedésnek és arcátlanságnak is minősül. Az Isten ellen való megté­­résünknél csak a bűn halk elmondására van szükség. Halkan soroljuk fel bűneinket, hogy senki ember ne hallja, mert a tudat, hogy senki sem tud bűneinkről, jót tesz. ״Boldog, aki bűnét magában hordozza és (mások előtt) eltakarja101״. 6. §. Bár minden idő alkalmas a megtérésre és könyörgésre, a tíz bűn­­bánó nap mégis a legalkalmasabb erre. Isten ekkor fogadja a legszíveseb­­ben a megtérni akarót, amint a próféta mondja: ״Keressétek az Örökkévalót (abban az időben), amikor számotokra (a leginkább) megtalálható.” (Vagy­­is: a 10 bűnbánónapon). Ez csak az egyénre vonatkozik. A közösség ha bármikor megtér és egész szívéből Istenhez fordul - meghallgatják, amint azt megírták: ״Ki olyan, mint az Örökkévaló, bármikor Hozzá kiáltunk!?” 7. §. Jóm Kipur a megtérés napja, úgy az egyén mint a közösség szá­­mára. Ez a nap nyújtja az engesztelés utolsó lehetőségét, ezért teszünk akkor bűnvallomást, ezért igyekszünk akkor megtérni. A bünvallomást a nap előestéjén, vagyis az ünnep előtti délutánon az ״elválasztó lakoma” előtt eszközöljük. Ez a korai bűnvallomás abból az aggodalomból történik, hogy netán baj érhetne lakoma közben, ami miatt nem érhetnénk el a jom-kipuri engesztelés lehetőségét. Ezenfelül ismételnünk kell a bűnvallomást az engesztelő nap minden imája keretében, az egyén a főimák végén, az előimádkozó a főimák köz­­ben, a negyedik áldásnál. 8. §. A szokásos bünvallomás rövid szövege a következő: ״Valóban vétkeztünk!” Ez a lényeg. Ha valamely bűnről az egyik Jom-kipuron már bűnvallomást tettünk, azt a következőkben is meg kell ismételnünk, bárha az első megtérésünk őszinte volt. A zsoltárköltő is azt mondja102: ״Ismerem bűneimet és a vét­­keim állandóan szemem előtt vannak.” 9. §. A bűnbánat és a Jom-kipur csak az Isten ellen elkövetett bűnöket engeszteli ki. Ha pl. tiltott dolgokat élvezünk, vagy ha a másik nembélihez megengedhetetlen módon közeledünk stb. De ha az embertár­­sainkkal szemben vétkezünk, legyen az testi sértés, átkozódás, vagy anyagi megkárosítás; azt addig nem bocsátják meg, amíg az okozott kárt 101 Zsoltárok 32:1.

Next

/
Thumbnails
Contents