Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)
Ünnepi törvények és szokások
A zsidó tudományok 164 a szabálytalan lombtető miatt alkalmatlanná, mert Másé mesterünknek Szinaj hegyén átvett törvénye, hogy a négy rőfnél keskenyebb deszkáknál ferdének mondjuk a falat. Vagyis a deszkának a lombtetőn túl magasló részét is falakhoz számítjuk és olybá vesszük, mintha a fal fönt meghajlanék. De ne üljenek és ne feküdjenek a deszka alatt, mert ott nincsen sátor jellege, ha négy arasznál keskenyebb is, a sátornak többi része azonban használható. De ha a fal mellett négy arasz, vagy még szélesebb deszkák fekszenek, azt már alkalmatlan lombtetőnek nevezzük, mely az egész sátrat alkalmatlanná teszi. Mindamellett, ha csak egyoldalon ilyen, mint ez némely épített sátornál elő szokott fordulni, hogy az egyik oldalán a tető egy részét deszkával fedik, (hogy az eső megeredtekor oda tehessék mindjárt az edényeket) az nem árt, mert ha csak egy oldalon ilyen, de van más három kóser-szabályos oldalfala, melyen szabályos lombtető nyugszik. Olyan szukka ugyanis, melynek csak három oldalfala van, szintén használható, ha a szukka mértékének megfelelő területet foglalnak körül; azaz legalább is hét négyzetarasz az alapterülete, de a deszkatető alá ne üljenek. 7. Ha fa lombozata alá állítja sátorát, az nem használható, még ha a fa ágai miatt nagyobb is volna a napos része mint az árnyékos része, úgy hogy a lombtető által, melyet a sátorra helyezett, tette csak igazán szukkává, mégis alkalmatlan. Sőt ha azután le is vágja a fa ágait, a szukká megmarad alkalmatlanságában, mert azt írja a Tóra {5Mózes 16:13.): "A sátrak ünnepét alkosd meg magadnak" és azt úgy magyarázzuk: Táásze - alkosd, készítsd, de nem a készet használd (Szukká 11b. és 1. fent. 9:6.). Ezért miután a fa ágait levágták, félre - fel kell emelnie a lombtetőnek minden ágát, hogy a szukká céljára tegye vissza. Éppen így tilos a lombtetőt feltenni, mielőtt a falakat megcsinálta, mert a micvával azt követeljük, hogy a lombtető feltevésével a szukka már kész és alkalmas legyen. 8. Ugyanez a szabály olyan szukkánál, melyet felnyitható tetőlapokkai készítettek, föl kell nyitni a tetőajtót, mielőtt a lombtetőt fölteszi. Ha azután be is csukja a tetőt és újra kinyitja, nem árt, mert olyan, mintha egy térítőt terített volna ki reája, és azt megint elveszi. Mindamellett vegyék szigorúan, hogy az ünnep beálltakor a tető nyitva legyen. Arra is kell ügyelni az ilyen sátraknál, hogy a tetőlapok egészen nyitva legyenek és egy irányba essenek függőlegesen a szukka falával; mert ha nem áll egyirányban vele, hanem a lombtetőre hajlik egy kissé, ha nem is oly nagy mértékben, hogy a sátor ezáltal alkalmatlanná váljék, mindamellett vigyázzon, hogy ne üljön olyan helyre, ahova a tető lejt, mert akkor megeshetik, hogy a tető alatt ül (1. fentebb. 6.). Habár az ünnepi sátor az ünnépén mentes attól, hogy rá mezuzát kell tenni, mindamellett azok az épített sátrak, amelyeket az egész esztendőben használnak és mezuzára köte