Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)
Ünnepi törvények és szokások
165 Rabbi Slomo Ganzfried: A Sulchán Aruch kivonata lezettek, nem mentesülnek az ünnepen sem a kötelezettségük alól és nem kell az ünnep után a mezuzát újból feltenni rája. 9. Megfelel az ember kötelességének kölcsönkért szukkával is, de jogtalanul eltulajdonított sátorral nem. Ezért tilos szukkát állítani az utcára. Nagyszükség esetén, ha sehogy sem ütheti fel másutt a sátorát, ülhet benne és bráchát is mondhat rája. 10. Óvakodni kell attól, hogy a zsidó ne maga metsze a tetőágakat sátorára, hanem szerezze meg mástól. Csak szükség esetén vághatja maga, de akkor is csak a föld gazdája engedelmével. 11. Szabad szukkát állítani chol hámoéd napján (félünnepen) is. 12. A sátor fáit, akár a falakról, akár a lombtetőről tilos a Szimchát Tóra után való napig bármire is használni, mert micvára lettek szánva. Tilos egy faszilánkot is elvenni belőlük még arra is, hogy vele fogait tisztítsa, sőt még ha leestek a helyükről is tilos, - még az előre való kikötés sem használ. Ha Szimchát Tóra napja erev sábátxa esik, tilos sábátkor a használatuk. A sátor díszleteinek a használata is tilos, akkor is ha leestek. Mivel pedig tilos a használatuk, tilos sábát- és ünnepnapján az elmozdításuk is a mukce félreállított tilalmánál fogva. A szukkában díszként csüngő etrogot azonban szabad megszagolni, mert az illatozásra nem volt mukce (félreállítva). A lombtetőre akasztott dísztárgyakra nézve az a szokás, hogy levételüknek előre való kikötése sem használ, viszont a falakra akasztott díszítéseknél használ levételük kikötése. A festett térítőkét (kendőket), melyeket csak fali dísznek akasztanak ki a szukkába, le szókták venni a helyükről, hogy az eső által meg ne rongálódjanak, ha nem is kötötte azt ki (mikor odatette), mint általánosságban már eleve ezzel a feltevéssel akasztották oda. Mindamellett jobb azt már előre határozottan feltételül kijelenteni, vagyis az első este alkonyatkor álljon oda és jelentse ki: feltételül kötöm ki, hogy legyen szabad e szukkára tett dísztárgyakat ennem vagy használnom, amikor akarom. De ügyeljenek arra, hogy a szukka azon díszítéseit, melyeket jóm tov (az ünnep) napján le akar venni, ne kössék oda csomóval, hanem csak szalaggal fogják le (1. fent 80:45- 46.). 13. Mikor a sátrat lebontják, ünnep után se tapossanak a fáira és ne használják azokat valamely méltatlan célra se, mivel hogy már micva kötelességet teljesítettettek velük, mint a szabályt a cicisznél is láttuk (1. fent. 9:19.). 14. Tilos a "Bászukkot tésvu... - Sátrakban lakjatok..." (3Mózes 23:42.) írásverset, vagy akármely írásverset a szukka díszítése céljából tökhéjba vagy más hasonlóba vésni, mert azután megszégyenítő elbánásba kerülhet, továbbá mert tilos írásverset szükség nélkül leírni.