Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Chászid filozófia - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból (Budapest, 2008)
2. fejezet: A világ teremtésének forrása
11 Chászid filozófia Hasonlóképpen az Örökkévaló könyörületessége és jósága is a világokhoz kapcsolódik. Ahogy írva van:27 ״Gondolj, Örökkévaló irgalmadra és kegyelmedre, melyek világtó (öröktől) fogva vannak”. Ahogy ezt fentebb kifejtettük a ״Mert ezt mondom: a világ kegyelmedben épül” vers kapcsán. Elmagyaráztuk, hogy a világ teremtéséhez szükség volt a Kegyelem (cheszed) attribútumának létrehozására, ha azonban nem lett volna teremtés, akkor nem lett volna szükség a cheszed szférára, mert hiszen ki felé irányult volna. Azt hogy a teremtés a cheszed szférájával kezdődik az Éc chájimban28 írtakból is láthatjuk: ״Amikor felmerült akaratában, hogy jót tegyen teremtményeivel... ” (akkor megteremtette a világot). Az Örökkévalónak ez a vágya, hogy jót akar tenni abból származik, hogy ő Maga is ״jó”, és ״a jó természetéből fakadva jót tesz”. Ez a ״jó” pedig nem más, mint a cheszed megnyilvánulása, mely az isteni jótettre való vágyból fakad. Mindez tehát azt mutatja, hogy a cheszed illetve mind a hat emocionális attribútűm által jött létre minden teremtés. Az isteni értelem attribútumai azonban nem szállnak alá a teremtésbe. A fentieknek első látásra az ellentétjét találhatjuk, bizonyos forrásokban. Bölcseink például azt tanították:29 ״Tíz dolog által teremtette Isten a világot, bölcsességgel, értelemmel, tudással...”, ebből a mondásból kitűnik hogy az Isteni értelem attribútuma is részt vett a teremtésben. A Széf ér Jöcirá könyvében30 pedig az áll: ״könyvel, íróval, történettel (teremtette a világot)”, ennek a három fogalomnak az értelemét már másutt31 kifejtettük. Az ״író” a bölcsesség szférájára, a könyv pedig az értelem szférájára utal. Úgy tűnik tehát, hogy ez a forrás arra utal, hogy az Isteni Bölcsesség is részt vett a teremtésben nem csak az érzelem szférái. Az igazság azonban az, hogy ami az Isteni Értelemből részt vesz a teremtésben az csak az értelemnek az érzelemmel kapcso27 Zsoltárok 25:6. 28 Sáár háklálim elején. 29Talmud, Chágigá 12a. 30 Az elején. 31 Vesáutem 5634 (1874).