Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)
I. Rész. Az Írott Tan és a Szóbeli Tan
Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig 32 ről, melyet kiválaszt az Örökkévaló; és őrizd meg, hogy cselekedjél aszerint, amire téged tanítanak. A tan szerint, melyre téged tanítanak, és az ítélet szerint, melyet neked mondanak, cselekedjél; ne térj el az igétől, melyet tudtodra adnak, se jobbra, se balra.” A Tan értelmezésének és a törvénykezés jogrendszerének szükségességét már Jitro történetéből4 is tudjuk. Jitro - Mózes apósa - nem sokkal a Szináji Kinyilatkoztatás után látogatást tesz a zsidóknál, és azt látja, hogy az egész nép ügyes-bajos dőlgaival, peres ügyeivel egyedül Mózes foglalkozik. A dolog szervezeti lehetetlenségét felismerve Jitro rámutat: ״El fogsz lankadni te is, meg a nép is, mely nálad van, mert túlságos nehéz a dolog neked, nem bírod azt végezni egyedül.”5 Mózesnek azt ajánlja, hogy válasszon bírákat, akik ״tegyenek törvényt a nép között minden időben”, hozzá pedig csak a ״nagy ügyeket” hozzák. A bírák rendszerét később maga Isten erősíti meg, mikor azt parancsolja Mózesnek, hogy ״Gyújts egybe nekem hetven férfiút Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy ők a nép vénei és felügyelői; vidd őket a Gyülekezés Sátorához, hogy ott álljanak veled együtt. Én pedig leszállók és beszélek veled ott, elveszek a szellemből, mely rajtad van, és rájuk teszem, hogy viseljék veled együtt a nép terhét, és ne viseld te magad.”6 A Talmud szerint ebből alakul ki a zsidó jogrendszer legfelsőbb fóruma, a 71 tagú legfelsőbb bíróság, a Szánhedrin.7 A bíróságok és törvénykezési intézmények létrehozatalát a Tóra explicit egy másik helyen is megszabja: ״Bírákat és felügyelőket rendelj magadnak minden kapuidban, melyeket az Örökkévaló, a te Istened ad neked, törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igazságos ítélettel.”8 Kialakul a zsidó törvénykezés és törvényértelmezés komoly rendszere, amelynek alapja a racionális érvelés és az isteni akarat Bibliából kikövetkeztethető igazsága. Az a törvénykezés, amelyben mindig végül a többség elve dönt,9 így téve a törvényt mindenki számára kötelezővé. A megkérdőjelezhetetlen írott Tan mellett tehát szükség van a törvényt értelmező Szóbeli Tanra is. Jóllehet mindkettő ugyanazon Tóra szerves része, a hierarchikus különbség megmarad, ami - egészen a II. Jeruzsálemi Szentély lerombolásáig és a zsidó