Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó államrend, kormányzás és politika. Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával. 5769. tisri 25-27. 2008. október 24-26 - Zsidó Ismeretek Tára 15. (Budapest, 2008)

Chászid filozófia

75 Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával - 2008. október 24-26. Chászid filozófia a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi írásai alapján Az űrhajó utolsó küldetése Az élet, amit éltek ״Bámulatos innen fentről a világ, olyan békés, olyan csodás, olyan tőré­­kény” - mondta két nappal a halála előtt lián Rámon. lián és hat kollégája ma megint letekint ránk az égből, csak ezúttal nem lát­­juk, nem halljuk őket. Csak emlékszünk rájuk, az életükre és végső küldetésükre, amelyért kockára tették és feláldozták életüket. Ezeket az embereket, akik az ég­­ben vesztek el, úgy is megtisztelhetjük, hogy végső küldetésükből emberként és közösségként mély inspirációt merítünk. Utazás a Holdra 1968. december 21-én az emberiség története folyamán először, zz Apolló 8 űrhajósai első ízben utaztak a Holdhoz. Miután tízszer megkerülték a Holdat, december 27-én épen és egészségesen visszatértek. Ez a küldetés fontos előjátéka volt Neil Armstrong és ״Bűzz” Aldrin hét hónappal későbbi, 1969. július 20-i tényleges Holdra lépésének. Ugyanazon a héten, 1968. december 26-án egy másik, sokkal kisebb jelentő­­ségü esemény történt, ezúttal egy kis New York-i rádióstúdióban, ahol egy nép­­szerű zsidó műsorvezető, Barry Färber a nashville-i Chábád közösség kiváló rabbijával, Zalman Posnenel, A zsidó gondolkodásmód című könyv szerzőjével készített interjút. A beszélgetés a judaizmus halachikus hagyományairól folyt.- Hogy merészel a judaizmus beleavatkozni az egyes emberek magánéleté­­be? - kérdezte a műsorvezető. - Hogyan merészeli utasítani a Tóra az embereket teszem azt olyasmire, hogy mit egyenek és mit ne? És ami még ennél is furcsább - folytatta -, a Tóra büntetést helyez kilátásba a parancsok esetleges megszegői­­nek. A judaizmus törvényei szerint, ha egy zsidó felnőtt tudatosan elfogyaszt egy olívabogyó nagyságú falatot egy olyan ételből, amit tilt a Biblia, akkor harminc­­kilenc korbácsütéssel lakói ezért. Hogyan igazolható az emberi jogoknak ez a rettenetes lábbal tiprása? - lamentált. - Hát kire tartozik az, ha megeszem egy sonkás szendvicset? A büntetés hivatali mechanizmusa Posner rabbi válaszként elmondta, hogy a valamikori zsidó bíróságnak is csak ritkán volt joga a Tóra által előírt korbácsbüntetéseket kiszabni - ha egyálta- Ián akadt ilyen bíróság. Ennek ugyanis öt feltétele van: 1. Korbácsbüntetést csak

Next

/
Thumbnails
Contents