Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó államrend, kormányzás és politika. Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával. 5769. tisri 25-27. 2008. október 24-26 - Zsidó Ismeretek Tára 15. (Budapest, 2008)

Zsidó jog és etika

Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával - 2008. október 24-26. 74 Mikor kezdődik a gyászidőszak Rimon rokonainál? Ha a holttestnek még csak nyoma sincsen lehet-e sírkövet állítani? A háláchá (a zsidó jog) azt írja elő345, hogy a gyászt és az azzal járó külön­­féle szokásokat a közvetlen rokonoknak, általában csak a temetést követően kell megkezdeniük. Abban az esetben, ha nincs temetés, attól a perctől kezdve kéz­­dődik a gyászt, amikor már feladták a reményt a holttest utáni keresésben. Magát a sírkövet a holttest tiszteletére, földi maradványok fölött állítjuk. így ha a holttest teljesen megsemmisült nem állítanak sírkövet. Ezért sem állítottak sehol sírkövet (csupán emlék követ) az auschwitzi mártírok esetében. Ilyen eset­­ben a talmudi mondás szerint, az elhunyt személy jótettei és munkássága állíta­­nak neki emléket. A halottá nyilvánítás A zsidó jog szerint általában csak a holttest biztos azonosítása alapján lehet valakit halottnak, s így a házastársat özvegynek nyilvánítani. Újraházasodhat-e Rámon özvegye, vagy egészen addig szalmaözvegy ("águná") marad, míg férje holttestét meg nem találják, és nem azonosítják? A Talmud346 a szalmaözvegység kapcsán ezt mondja: "Bölcseink azt tanítót­­ták: ha azt láttuk, hogy olyan vízbe esett a férj, amelynek határai végesek (vagyis látjuk minden oldalát) akkor feleségének megengedett, hogy újraházasodjon (hi­­szén hiába nem került elő a holttest, biztosan állíthatjuk, hogy a férj egyik olda- Ion se jött ki élve), ha pedig a víz határai végtelenek, akkor a feleségnek tilos újraházasodnia... (hiszen könnyen lehet hogy férje valahol a láthatáron túl meg­­menekült, így pedig az újraházasodás házasságtörés lenne)". Az lián Rámonnal és társaival történt szerencsétlenség az első esethez ha­­sonlíf hiszen biztosan tudjuk, hogy az űrhajót, a felszállás óta nem hagyta el, és ugyanakkor a robbanást sajnos semmiképpen sem élhette túl. 345 Sulchán Áruch, Jore Déá 375:1., 7. 34(1 Jövámot 121a.

Next

/
Thumbnails
Contents