Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Pilisi hétvége a Pesti Jesivával. Holocaust megemlékező jogtudományi konferencia. 5764. Elul 24-26. 2004. szeptember 10-12 - Zsidó Ismeretek Tára 7. (Budapest, 2004)
Chászid filozófia
Pilisi hétvége a Pesti Jesivával - 2004. szeptember 10-12. 54 forrásunkkal való igaz egység létrehozásának képességet és egyúttal lehetővé tette, hogy érzékeljük ennek lenyűgöző dinamikáját. Igen, mi valójában egy véges realitásban élünk, amely természeténél és definíciójánál fogva kizárja a végtelennel és a transzcendenssel való érintkezést. Mikor azonban megteremtett bennünket, az Örökkévaló belénk helyezte a tudatosság hajszálereit, melyek lehetővé teszik fizikai világunk, az ״edény” külső, töredezett burkának áttörését és az Örökkévaló egyesítő ״fényének” tiszta esszenciájának megpillantását. Hogyan villantja fel előttünk ezt a ״fényt” az Örökkévaló? Vegyük például a tanárt s diákját. A tanár tudja, hogy a diák értelme csak most fejlődik, és hogy amennyiben saját tudásának szintjén vezet be egy új fogalmat, a diák csak megzavarodik. Ezért, ha új fogalommal akarja gazdagítani diákja tudását, összesűrit és metaforákkal, példákkal próbálja megértetni. Olykor, ha a tanár a tudás jóval magasabb szintjén áll, szükségessé válhat az eredeti gondolat félrerakása. Néha nem elegendő, ha a tanár őszszesűríti az új gondolatot — ehelyett új vonatkoztatási pontokat kell találnia, olyan példákkal és hasonlatokkal élve, melyeket a diák megért, még ha ezenközben eltávolodik az eredeti gondolattól. A tanárnak bátran át kell lépnie a megértés egyik világából a másikba, majd lehetővé kell tennie egy fénysugár beáramlását, amely összesűrített tudást tartalmaz, s végül rá kell mutatnia az összefüggésre. A metaforák használata nem azt a célt szolgálja, hogy elválassza a diákot tanárjától: épp ellenkezőleg, arra való, hogy olyan egységbe vonja őket, amely egyikkőjüket sem készteti megalkuvásra. A tanár továbbra is eredeti összetettségében szemléli a gondolatot, még ha egyszerű metaforával világítja is meg; ״belülről kifelé” tárja fel. A diák pedig számára is érthető nyelven megfogalmazott új gondolattal ismerkedhet meg; ő ״kivülről befelé” haladva ismerkedik meg vele. S ezáltal kezdetét veszi a metaforától a gondolatig tartó ״belső” út. Az új gondolat meghonosodik, és részévé válik a diák értelmének, míg végül ő is ugyanúgy érti, mint tanárja. A tanár-diák viszony fent leírt metaforája kiválóan alkalmas arra, hogy megértsük az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunkat. Az Örökkévaló úgy is dönthetett volna, hogy mindent elrejt előlünk, s sohasem tárja fel előttünk a metaforák áradatát, melyek megismertetnek útjaival. Megtehette volna, hogy önálló lényekként, saját mindenütt jelenvalóságától függetlenül léteztet bennünket. De akkor mi lett volna velünk? Élnénk ugyan valamiféle létet, de fogalmunk sem lenne létünk értelméről. S ami talán ennél is rosszabb, nem hajtana bennünket a vágy, hogy kutassuk létünk értelmét; saját korlátozott perspektívánkba zárva léteznénk, s meg sem érintene a vágyódás a nálunk magasabban lévővel való egyesülés iránt.
