Hertz, Joseph Herman: Zsidó Biblia. Mózes öt könyve és a Haftárák 5. Deuteronomium - Zsidó Biblia 5. (Budapest, 2013)
Deuteronomium magyarázatokkal - V. Sófetim
258 םיטפש bó] mindenkinek ki kellett vennie a részét. Végül a ,,mindenki munkáját“ egy hatnapos időszakra korlátozták, viszont egy napra egy általános ״mindenki pihenőjét“ rendeltek el: ez volt a szombat. A szombat a ínunkásembernek minden héten egynapi szabadságot és pihenést adott. Ez teljesen érthetetlen volt a görögök és rómaiak előtt. Íróik, Tacitus, Juvenális. Phitarchos gúnyolódnak azon a gonddalon, liogy egy szabadnapot adjanak minden héten a munkásnak. A szombat nagyfontosságú. humánus jelentősége teljesen ismeretlen volt előttük; és ״a mi modern szellemünk minden terméketlen elméletével a polgári és politikai jogokról, és törekvésével szabadság és egyenlőség felé, egyetlen olyan intézményt sem gondolt ki és valósított meg, amelyet a munkásosztályra gyakorolt jótékony hatásában a legkisebb mértékben össze lehetne hasonlítani a heti pihenő nap elrendelésével a Szinaj sivatagában“ (Proudhon). Hosszú ideig tartott, amíg embenriegváltó hatása Iáihalóvá kezdett lenni. A mózesi korlátozások, például a he'.i munka napjai, amit a munkástól kívánni lehet, megteremtette azt az elvet, amely alapjául szolgált a későbbi korszakokban a szociális törvényhozásnak. Csak sokkal később, háromezer év múlva, tette meg az emberiség az újabb lépést, akkor került sor a munka napi óráinak szabályozására. A lassúság, amellyel elismerték, hogy a munkára szükség van, kétségtelenül annak a ténynek tulajdonítható, hogy egészen a legújabb időkig, a klasszikus irodalom monopolizálta az uralkodó osztályok nevelését az európai népeknél. Ami :1 görögöket és rómaiakat illeti, a tétlenség lett a nemesség jellemvonása és a nemes születésű ember méltóságán alulinak tartotta, hogy a jobbágyok és műnkások helyzetével törődjék. 3. Vagyon és szegénység. A rómaiaknál a vagyon fogalma fontosabb volt az emberiesség fogalmánál. Ha az adós nem tudta megfizetni a kölcsönkapott összeget, a római hitelezőnek joga volt öt saját börtönőbe zárni, fatörzshöz láncolni, eladni rabszolgának vagy megölni. Ahol így istenítették a vagyont, nem csoda, ha a szegénységet magát megbecstelenítőnek tekintették: és a szegény iránt érzett részvét az ő szemükben beteges érzékenykedés volt, nem illő egy szabad emberhez. Vergilius dicséri egyik hősét, mert sohasem érzett szimpátiát aziránt, aki nélkülözésben szenvedett; Seneca természetesnek tartja, ha irtózattal fordul el az ember a szegény embertől; Plautus kijelenti, bogy az éhezőt táplálni kegyetlenség, mert csak meghosszabbítja nyomoruságos életét.
