Hertz, Joseph Herman: Zsidó Biblia. Mózes öt könyve és a Haftárák 2. Exodus - Zsidó Biblia 2. (Budapest, 2010)
Exodus magyarázatokkal - I. Semóth
EXODUS—Semóth 61 Van egy meggyőző felelet az Exodus elbeszéléseinek történelmisége és a Biblia más fontos eseményei ellen felmerülő kételyek ellen és ez az, amit helyesen neveztek a ״bibliai hagyómányok kényelmetlenségének“. Egy-két példa megmagyarázza ezt a bizonyítékot és megvilágítja ennek átütő erejét. Az első példát Ábrahám történetéből vesszük. A héber törzsek évszázadokon keresztül élet-halálharcot vívtak a bennszülött lakossággal az ősi Palesztinában. De ahelyett, hogy a héberek azzal érveltek volna, hogy ők is bennszülött kanaániták vagy hogv ők az ország őslakóinak leszármazottjai, a bibliai hagyomány megállapítja, hogy a héber nép ősei nem Kánaánból szármáznak, hanem nomádok, bevándorló pásztorok és a babilóni Ur városából származnak. Nos, a szkeptikus történész is kénytelen elismerni, hogy egy ilyen hagyománynak megbízható történeten kell alapulnia, mert egy nép sem talál ki egy ilyen kényelmetlen hagyományt, amidőn olyan fontos létkérdésről van szó, amely eldönti, hogy milyen jogcíme van egy népnek ahhoz az ország• hoz, amelyet hazájának tekint. Más példa: A Genezis elbeszélésének, amely szerint Izsák és Jákób aram asszonyokat vettek feleségül, valóságnak kell lennie, ez nem lehetett kitalált dolog a királyság korából, mint ahogy némely bibliakritikus állítja. Mert az egész királykorszakban Aram állandó ellensége volt Izráelnek és a legnagyobb kegyetlenkedéseket követte el ellene, folytonos támadásokkal gyengítette Izráell. Itt is világos, milyen kényelmetlen volt az a hagyomány, hogy az izraelita nép ״ősanyái“ aram nők voltak; ez sem lehet tehát a későbbi legenda koholmánya (Cornill, Jirku). Mindez még fokozottabb mértékben vonatkozik az egyiptomi rabszolgaság történelmi valóságára, összehasonlítva az egyiptömi rabszolgasággal és az onnan való felszabadulással, minden egyéb, a bibliai történetben másodrendű jelentőséggel bír. A rabszolgaság és felszabadulás emlékezete bele van szőve a törvényhozó, a történész, a zsoltárköltő, a próféták és a papok műveibe; és a zsidó életnek nagy része a bibliai és biblia utáni korban csak רכז תאיציל שירצס, csak visszhang és emlékeztetés arra az isteni eseményre, amely egyidejűleg Izráel felszabadulását és a nemzet megszületését jelentette. Az pedig szinte hihetetlen, hogy bármely nemzet, ha nem kényszerül rá az elfelejthetetlen és letagadhatatlan valóság által, önként, gáládul kitalált volna olyan gyalázatot saját őseire, hogy azok rabszolgák voltak egy idegen országban. Soha sem talált ki egy nép lealázó múltat önmaga számára. Feltételezni, hogy egy későbbi kor talált volna ki olyan történetet, amely a nemzeti öntudatot annyira lealázza, még megdöbbentőbb lenne Izráel esetében, ha tekintetbe veszszűk, hogv Mernephtah napjai után megkezdődött Egyiptom hanyatlás? a kitalált nemzeti rabszolgaság tehát egy gyenge
