Hertz, Joseph Herman: Zsidó Biblia. Mózes öt könyve és a Haftárák 1. Genezis - Zsidó Biblia 1. (Budapest, 2013)
Genezis magyarázatokkal - I. Berésith
56 GENEZIS—Berésith az ember rokona az emberszabású majmoknak. A hit ebben -az elméletben sok ingadozásnak volt kitéve és az elmélet maga a legnagyobb gondolkodók erős bírálatával találkozott. De még azok is, akik nem képesek felszabadulni ennek az elméletnek hatásától, találhatnak kellő magyarázatot, amelynek segítségévei megtalálhatják a kellő összhangot felfogásuk és a Biblia teremtés-elmélete között. Szem előtt kell tartani, hogy az ember és állat között fennálló lényeges különbség az, ami az embert az Istenhez hasonlóvá teszi. Azok a tulajdonságok, amelyek megkülönböztetik a legalacsonyabbrendű embert a legmagasabbrendű álattól, az eltérést nemcsak fokozati, hanem minőségi különbséggé teszik: annyira, hogy bármit is örökölt volna esetleg az ember állati ősöktől, az ő fejlődése, felemelkedése bizton nevezhető külön isteni hatás eredményének, ami által magasabbrendű lény keletkezett, melyben megvan a lehetőség az Isten-hasonlatos- Ságra és ennek az Isten-hasonlatosságnak tudata is. Az ember Istentől ered, mondja R. Akiba; és ami még sokkal több, tudja, hogy Istentől ered (Ábóth III, 18). A bibliai leírással összeegyeztetve a fejlődéstani elmélet akként bővülhet, hogy a szerves lények bizonyos fajtái a fejlődés lehetőségével bírtak, Isten kellő időben és kedvező környezet által lehetővé tette, hogy az ember megkülönböztető tulajdonságai kifejlődhessenek. ״És megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából“ (Gen. II, 7). Hogy honnan származott az a por, az nem lehet alapvető fontosságú. A_ természettudomány azt mondja, hogy az ember alacsonyabb rendű állatokból fejlődött; a Biblia szava szerint azok is a föld porából lettek. ״Ekkor mondta Isten, teremjen a föld élőlényt“ (I, 24) ebben a parancsban, a Midrás szerint, Ádám lelke is bennfoglaltatott (Bér. Rabba VII, 5). A lélek az, ami örökké tart, az isteni leihellet és az örök élet, amit ö a porból származó lénybe lehelt. Isteni hatás következtében egy új, megkülönböztetett lény jelent meg — az embér, megáldva halhatatlan lélekkel. Az a magasztos kinyilatkoztatás az ember egyedülálló értékéről és méltóságáról, amely Gen. I, 27-ben olvasható (״És teremtette Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt“) nyugodtan nevezhető az emberiség Magna Chartájának. Nem az a célja, hogy elmagyarázza az emberi faj biológiai eredetét, hanem, hogy hangsúlyozza szellemi rokonságát Istennel. Sok erő rejlik abban a képben, amelyet egy mai gondolkozó tár elénk: ״A Biblia nem jővéndől, természetesen nem is jövendölhetett hibátlan eredményeket még meg nem született tudományok terén. Ha csoda által megjövendölte volna, csoda nélkül nem tudnók azt megérteni“
