Zöld Sasok (1990-2005)
2002. július
In memóriám Mátrai Sándor Szomorú esemény, gyászos történés hozott bennünket a temető csendjébe. Mátrai Sándor sporttársunk, barátunk szeme immár örökké lecsukódott. Halála a magyar futball, különösen az FTC gyásza. Orosházáról, mint válogatott atléta került az Üllői útra. Magna néven érkezett, de nemcsak sportágat, hanem nevet is váltott. A labdarúgósportban Mátrai néven kezdte 81 válogatottságig tartó szereplését. Az FTC történetében ő viselte a legtöbb alkalommal a címeres mezt. Három világbajnokságon is részt vett - a csapatnak pedig meghatározó embere volt. A Fradiban összesen 554 mérkőzésen szerepelt, a klub évszázados történetében ez is egy veretesen magas szám. Amivel pedig örökre beírta magát nem csak az FTC, hanem a magyar labdarúgás történetébe ő mindmáig az egyetlen csapatkapitány, aki európai kupát emelhetett a magasba a győztes döntő után. A WK 1965-ös megnyerése a Fradi-tá- bor körében egy örök büszkeség. Mátrai arra is büszke lehetett, hogy a klub újkori történetében, tiszteletére búcsúmeccset rendeztek. A búcsúmeccs 1969 nyarán volt, most pedig 33 évvel később, immár Mátraitól örök búcsút veszünk. Földi útját végigjárta az őszülő, de a megpróbáltatásokat derekasan viselő örökös bajnokunk. Hét évtizedet adott életéből minekünk, a XX. század embereinek. Egyesületünk örökké büszke lehet rá, örülünk, hogy az FTC történetének volt egy Mátrai Sándorja, aki mindig nagy odaadással szolgálta szeretett klubját. Büszkék vagyunk egykori szélvészgyors vágtáira, becsúszó szereléseire, felhőfejeseire. Mátrai Sanyi mesélő, anekdotázó, színes szókincsű ember volt. A találkozások alkalmával egykori meccsek, de még edzések, vagy úti élmények felidézése is mindig ajkára került. Mátrai ajka többé nem nyílik szólásra, némaságát immár sírhant zárja. Fradista! - ha elmész e sírhant mellett, tégy egy szál virágot oda, hiszen minden idők egyik legjobb magyar hátvédegyénisége nyugszik alatta. Mátrai Sanyi, hosszú álmod legyen békés, csendes - és örökké álmodj a zúgó stadionokról. Ott, ahol annyi tapsot és éljenzést kaptál. Most már csak virágot, koszorút tudunk adni, amely utolsó utadon elkísér. Az FTC Elnöksége, labdarúgó-szakosztálya és valamennyi fradista nevében búcsúzom - Isten Veled, Mátrai Sanyi. (Furulyás Jánosnak, az FTC elnökének búcsúbeszédéből) Egy rúd szalámiért Jött a Fradiba!- Nem a labdarúgással kezdte. Hogyan jutott el mégis a Ferencvárosig?- Orosházán atletizáltam, és 1952-ben tagja voltam az atléták olimpiai keretének. A híres villám-ikrek, Zarándi-Varasdi-Csányi- Coldoványi 4x100-as gyorsváltó mellett amolyan tartalékként. Nem sikerült kijutnom. Közben az iskola labdarúgó csapatában is játszottam. Még ma is rejtély, ki vetett szemet rám, csak azt tudom, hogy aláírtam a szerződést a Fradihoz. Kaptam ezért vételárként a klubtól egy csomagot, benne egy rúd szalámit, csokoládét és italt.- Az, hogy a labdarúgásban meddig jutott el, igazolja a nyolcvanszoros válogatottság, de emellett híressé vált arról is, hogy a becsúszó szerelés magyar specialistája volt.- A kényszer vitt rá. Tizenhét évesen is vékony srác voltam, ráadásul még darabos is, és ha jött velem szemben a csatár, ugyancsak gondban voltam. Először leültem eléje, hogy megállítsam, később belevetődtem, de nem sok sikerrel. Nem egykönnyen jöttem rá, hogyan csináljam. Az orosházi pályán a mérkőzések előtt a város egyetlen locsolókocsija olyan sarat csinált, hogy már az első szerelések után nem lehetett látni a számot a mezemen. Az edzőimnek köszönhetem, és a sok gyakorlásnak, amit végül sikerült megtanulnom. Ma is hálával gondolok Baróti Lajos szövetségi kapitányra, dr. Lakat Károlyra, Glozik Pál testnevelő tanárra, hogy csak néhányukat említsem.- Tagja volt annak a Ferencvárosnak, amelyben a régi, legendás „Fradi-szív" dobogott.- Ennek egyik titka, hogy a vezetők fanatizálni tudták a játékosokat. Mindemellett egy nyelven beszéltek, fegyelmet követeltek. A cél, amit kitűztek, egyértelmű és visszavonhatatlan volt. Beleplántálták a csapatba a győzelem akarását. Nem volt kivétel. De kivételezés sem. Emlékszem, Orosz Pali előttem állt a fizetési rangsorban, 750 forintot kapott, kértem Sós Károly edzőt, adjon nekem is annyit. Karcsi bácsi így válaszolt: „Előbb tanuljon meg úgy játszani, mint az Orosz." Elképzelhetetlen volt, hogy mi játékosok szabadidőben ne ültünk volna össze, együtt éltünk, és még más sportág mérkőzésein is közösen szurkoltunk. (Új Tükör - 1985)
