Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)

1944-07-22 / 164. szám

ífrALAMEGYEI KJSÁ£

1944. j július 22.

Felje

.. • hogy Göcsej szerelmese, Muhoray Mihály festőművész, a Deák Ferenc Irodalmi és Művészeti Kör örökös tagja, aki ho.issz.abh idő óta a keleti hadszíntéren teljesít szolgálatot, napokkal ezelőtt sza- Kadiságra érkezeit haza. Ezt az alkalmat használta fel, hogy feleségül vegye Ban- kós \ ilrnát. Az esküvőn, a hírek szerint, számosán megjelentek a magyar művészvilág tagjai közül.

... hogy a napokban felelős szerkesztőnk eredniényes tárgya a-1 folytatott egy ismert újságíróval, akivel a megállapodás !a napokban létrejön s így a törvényben ideírt létszámú újságíró kezdi meg munkáját a ZaJamegyei Újságnak A kormány- biztos ugyan adott három hónapot a hiányzott egy személy szerződ te t és éré. lapunk azonban az anyagiakat nem sajnálva, már most leszerződtette a neves újságírót, mivel ilyen szerződtetés vidéki vi- szony’athaa csak a legritkább esetben történhetik. Az új munkatárs nevét a jövő szombati számunkban közöljük.

.. • hogy lapunk sportszak értőjét, Per- íaki Ferit, pár nappal előbb katonai szolgálata közben kisebb autóbaleset érte. Szerencsére komoly baja nem történt, aminek bizonysága, hogy Feri a balesiet után azonnal telefonon felhívott bennünket.

.. ■ hogy Fendrík Feri barátunk Keszthelyen az egyik szállóban nyaral.

... hagy a keszthelyi cigányzenészek Gyöngyösi Gyenge Jenő költő rendezésében nagysikerű' szabadtéri hangversenyt adtak a bombakárosultak javára. Közreműködtek Póeza Ella operaénekesnő, Sal- lay Misi zeneszerző és Gyöngyösi* Gyenge Jenő. Az egyesített és kólából játsszó cigányzenekart Árvái Tigris Jancsi vezette*

Csordás János:

LEVELEI A FALUBA

Már jóideje nem küldtem semmiféle üzenetet, pedig néhanapján akadt volna mit megírni. De az Idők járása nincs mindig összhangban az emberek járásával, illetve az emberek nem csinálják mindig azt, amit az Idők parancsolnak, s bizony sokszor, ha ideig-óráig is, de némely emberkének hatalma van az Idővel szemben. Hogy ez mit jelent, hát megpróbálom elmondani.

Az emberi ős társadalmi fejlődés utján egyesek megállnak, visszaf ordulnak, mert megszeppennek az Idő pillanatnyi viharaitól, s aztán a tűnő Időben az egyre inkább a múltba sü lb edő, vesztett koronával hadakozni próbálnak azok ellen, akik megértik az Idők szavát és előre menetelnek. Ezek a lemaradók aztán nem restellenek odvas lábukkal a me- netelők utál rúgni, oldalról és hátulról elgáncsolni. így aztán gyakran megesik, hogy a haladók, az élet és a fejlődés törvényeit értők, a gyávák és a tehetetlenek gáncsaitól iít- ott arcukrabuknak, megsebzik testükeí-lelkü- iket s egv-egy pillanatra kénytelenek azok közt időzni, akik gáncsot vetnek útjukba.

Hát tulajdonképpen ezek a gáncsoskodók azok, akiknek gáncsaikkal hatalmuk van néha az ember felett. Piliantnyi sikereiket aztán meg is tapsolják önmaguknak, mert más úgysem tapsolna nekik. Ezek az emberek tulajdonképpen nem is lennének elveszett emberek, ha megértenék, hogy a történelem erőivel szemben nincs semmiféle erő, vagy ha van, hát az csak ez az egy lehet: különbnek lenni a történelem erőinél. Különbnek és erősebbnek! De kérdem, akik tele vannak kicsinyes gyarlóságokkal, féltékenységgel és irigységgel ,s ráadásul hályog tapadt a szemükre, miképpen tudnák meggyőzni önmagukat: és másokat?! — llát ugye. sehogysem!

Ezért mégiscsak elveszettek a szó igazi értelmében.

:): *

Mostanában bizonyára a falvakat is felkavarta valami. A falvak életéből is kioperálták a fekélyt, amelynek baktériumai marinai- az egész magyarság testét átjárták, a végtagok legutolsó ízéig is kezdtek eljutni, de mindenesetre a központi szerveket támadták meg erősen. Most, hogy a huszonnegyedik órában végre a kényszerűség megragadta a bonckést és kivágta a fekélyt, most látszott meg, hogy ez a fekély mely testrészeket fertőzött meg eddig. Ezeknek a részeknek a fekély volt a táplálékuk s most azért fáj nekik, hogy kivették a magot. Bizonyára észrevettétek, hogy mely részek voltak fertőzöttek a nemzet mégiscsak élniakaró testében, s látjátok, hogy éppen ott a baj, ahol nem lett volna szabad. Oly kicsi közösségben is, mint egy falu, a főszervek nagyrésze volt fertőzött s ti, apró végtagok, ettől a résztől pusztultatok volna. De az igazságtevő Idő jókor jött még, ti megmenekültetek a teljes fertőzéstől, ti tulajdonképpen eztán kezdtek élni. Eddig függvényei voltatok az egyre jobban közeledő halálnak, de most már csak egyes részek betegek még.

A gyógyulás csak úgy lehetséges, hogyha ezeket is eltávolítja a^hatalom, ideiben hisztek és hiszünk, akinek bizalmunkat adtuk.

Meg kell érteni, a nemzetről van szó,

testestül-lelkestül, a bacillusokat csírában kell elfojtani!

* * *

ügy gondolhatjátok, nagyon haragos és bosszús lehetek, hogy ennyire a dolgok vele- í jóbe nyúlok, s minden poézis, minden ember- I ség kihalt belőlem s most már felcsaptam jj hóhérnak, vagy Isten tudja minek. Hát nem, legalább is úgy érzem, nem! Ami panasz, keserűség, kritika kihull belőlem, azt az örökké a magyarságon s a jövőn pihenő tekintetem mondatja ki velem, s az én nagy és egyetlen álmom: Krisztusban és magyarságban megbékélni egymással, visszaszerezni az elvesztett Hitet, megteremteni újra az elsüllyedt embert s a társadalom csatornáiba tiszta vizet zuhogtatni. Mert higyjétek el; sohasem volt ennyire embertelen az ember, soha nem szakadtunk el ennyire egymástól, mint éppen manapság, nem merjük megfogni egymás kezét, mert a másik kéz hátha más emberek sorsától véres.

De mégis, ebben a hitetlenségben is hirdetem: van emberség, van poézis, van szépség ebben a világban.

A minap végigjártam a mezőket, a sárga búzaföldek az Élet gazdag ígéretét vállották nekem, a fák azt zúgták, van magyarság, van emberség, csak minden nagyon-nagyon mélyen van.

Emelkedjünk fel végre, újra az emberi

méltóságig!