Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)

1944-07-22 / 164. szám

ífrALAMEGYEI KJSÁ£ 1944. j július 22. Felje .. • hogy Göcsej szerelmese, Muhoray Mihály festőművész, a Deák Ferenc Iro­dalmi és Művészeti Kör örökös tagja, aki ho.issz.abh idő óta a keleti hadszíntéren teljesít szolgálatot, napokkal ezelőtt sza- Kadiságra érkezeit haza. Ezt az alkalmat használta fel, hogy feleségül vegye Ban- kós \ ilrnát. Az esküvőn, a hírek szerint, számosán megjelentek a magyar művész­világ tagjai közül. ... hogy a napokban felelős szerkesz­tőnk eredniényes tárgya a-1 folytatott egy ismert újságíróval, akivel a megállapodás !a napokban létrejön s így a törvényben ideírt létszámú újságíró kezdi meg mun­káját a ZaJamegyei Újságnak A kormány- biztos ugyan adott három hónapot a hiányzott egy személy szerződ te t és éré. la­punk azonban az anyagiakat nem sajnálva, már most leszerződtette a neves újság­írót, mivel ilyen szerződtetés vidéki vi- szony’athaa csak a legritkább esetben tör­ténhetik. Az új munkatárs nevét a jövő szombati számunkban közöljük. .. • hogy lapunk sportszak értőjét, Per- íaki Ferit, pár nappal előbb katonai szol­gálata közben kisebb autóbaleset érte. Sze­rencsére komoly baja nem történt, aminek bizonysága, hogy Feri a balesiet után azon­nal telefonon felhívott bennünket. .. ■ hogy Fendrík Feri barátunk Keszt­helyen az egyik szállóban nyaral. ... hagy a keszthelyi cigányzenészek Gyöngyösi Gyenge Jenő költő rendezésé­ben nagysikerű' szabadtéri hangversenyt adtak a bombakárosultak javára. Közre­működtek Póeza Ella operaénekesnő, Sal- lay Misi zeneszerző és Gyöngyösi* Gyenge Jenő. Az egyesített és kólából játsszó ci­gányzenekart Árvái Tigris Jancsi vezette* Csordás János: LEVELEI A FALUBA Már jóideje nem küldtem semmiféle üze­netet, pedig néhanapján akadt volna mit meg­írni. De az Idők járása nincs mindig össz­hangban az emberek járásával, illetve az em­berek nem csinálják mindig azt, amit az Idők parancsolnak, s bizony sokszor, ha ideig-óráig is, de némely emberkének hatalma van az Idővel szemben. Hogy ez mit jelent, hát meg­próbálom elmondani. Az emberi ős társadalmi fejlődés utján egyesek megállnak, visszaf ordulnak, mert meg­szeppennek az Idő pillanatnyi viharaitól, s aztán a tűnő Időben az egyre inkább a múltba sü lb edő, vesztett koronával hadakozni pró­bálnak azok ellen, akik megértik az Idők sza­vát és előre menetelnek. Ezek a lemaradók aztán nem restellenek odvas lábukkal a me- netelők utál rúgni, oldalról és hátulról el­gáncsolni. így aztán gyakran megesik, hogy a haladók, az élet és a fejlődés törvényeit ér­tők, a gyávák és a tehetetlenek gáncsaitól iít- ott arcukrabuknak, megsebzik testükeí-lelkü- iket s egv-egy pillanatra kénytelenek azok közt időzni, akik gáncsot vetnek útjukba. Hát tulajdonképpen ezek a gáncsoskodók azok, akiknek gáncsaikkal hatalmuk van néha az ember felett. Piliantnyi sikereiket aztán meg is tapsolják önmaguknak, mert más úgy­sem tapsolna nekik. Ezek az emberek tulaj­donképpen nem is lennének elveszett embe­rek, ha megértenék, hogy a történelem erői­vel szemben nincs semmiféle erő, vagy ha van, hát az csak ez az egy lehet: különbnek lenni a történelem erőinél. Különbnek és erő­sebbnek! De kérdem, akik tele vannak ki­csinyes gyarlóságokkal, féltékenységgel és irigységgel ,s ráadásul hályog tapadt a sze­mükre, miképpen tudnák meggyőzni önma­gukat: és másokat?! — llát ugye. sehogysem! Ezért mégiscsak elveszettek a szó igazi értel­mében. :): * Mostanában bizonyára a falvakat is fel­kavarta valami. A falvak életéből is kiope­rálták a fekélyt, amelynek baktériumai mar­inai- az egész magyarság testét átjárták, a végtagok legutolsó ízéig is kezdtek eljutni, de mindenesetre a központi szerveket támadták meg erősen. Most, hogy a huszonnegyedik órá­ban végre a kényszerűség megragadta a bonc­kést és kivágta a fekélyt, most látszott meg, hogy ez a fekély mely testrészeket fertőzött meg eddig. Ezeknek a részeknek a fekély volt a táplálékuk s most azért fáj nekik, hogy kivették a magot. Bizonyára észrevetté­tek, hogy mely részek voltak fertőzöttek a nemzet mégiscsak élniakaró testében, s lát­játok, hogy éppen ott a baj, ahol nem lett volna szabad. Oly kicsi közösségben is, mint egy falu, a főszervek nagyrésze volt fertőzött s ti, apró végtagok, ettől a résztől pusztul­tatok volna. De az igazságtevő Idő jókor jött még, ti megmenekültetek a teljes fertőzéstől, ti tulajdonképpen eztán kezdtek élni. Eddig függvényei voltatok az egyre jobban közeledő halálnak, de most már csak egyes részek be­tegek még. A gyógyulás csak úgy lehetséges, hogyha ezeket is eltávolítja a^hatalom, ideiben hisztek és hiszünk, akinek bizalmunkat adtuk. Meg kell érteni, a nemzetről van szó, testestül-lelkestül, a bacillusokat csírában kell elfojtani! * * * ügy gondolhatjátok, nagyon haragos és bosszús lehetek, hogy ennyire a dolgok vele- í jóbe nyúlok, s minden poézis, minden ember- I ség kihalt belőlem s most már felcsaptam jj hóhérnak, vagy Isten tudja minek. Hát nem, legalább is úgy érzem, nem! Ami panasz, keserűség, kritika kihull belőlem, azt az örökké a magyarságon s a jövőn pihenő tekintetem mondatja ki velem, s az én nagy és egyetlen álmom: Krisztusban és magyarságban meg­békélni egymással, visszaszerezni az elvesztett Hitet, megteremteni újra az elsüllyedt em­bert s a társadalom csatornáiba tiszta vizet zuhogtatni. Mert higyjétek el; sohasem volt ennyire embertelen az ember, soha nem sza­kadtunk el ennyire egymástól, mint éppen manapság, nem merjük megfogni egymás ke­zét, mert a másik kéz hátha más emberek sorsától véres. De mégis, ebben a hitetlenségben is hir­detem: van emberség, van poézis, van szép­ség ebben a világban. A minap végigjártam a mezőket, a sárga búzaföldek az Élet gazdag ígéretét vállották nekem, a fák azt zúgták, van magyarság, van emberség, csak minden nagyon-nagyon mélyen van. Emelkedjünk fel végre, újra az emberi méltóságig!

Next

/
Thumbnails
Contents