Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)
1944-01-28 / 22. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. január 28. me&rnd BSBSKSMRBS^SMBWKSíKi 3, ■BBt tSfiapi .....o- Ho lnap: január 29., SZOMBAT, a római katolikus naptár szerint Szulézi Szent Ferenc napja van. Éjjeli ügyeletes gyógyszertár: Sperlágfc (Rákóe»-at«a.) — Kinevezések. Csaba András alsodor- giisei és Forgács Sándor zalabaksai seged- jegyzőket körjegyzővé nevezte ki a belügyminiszter. — Február' 29-én osztják az iskolai bizonyítványokat. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy a közép-, középfokú és szakiskolákban a tanév első féléve február 29-én végződik. Ezekben az iskolákban a bizonyítványosztás február 29-én lesz. A ren delkezések nem vonatkoznak az ipari szakiskolákra és a népiskolákra, ahol az első félév január 31-én végződik, mint eddig. — A leventéik is resztvesznek a honvédség ünnepein. A honvédelmi miniszter körrendeletben intézkedett, hogy ta honvéd csapatok által rendezett ünnepségeken és tiszteletadásokon a honvédséggel egyrütt a leventeifjúság is minél gyakrabban megjelenjék. Elrendelte, hogyr a honvéd csapatok által rendezett hősi és egyéb ünnepségeken, tiszteletadásokon — a jeventeszünidőkön kívül — minden alkalommal vegyen részt, a rendezésről pedig az illetékes honvédparancsnokság idejében értesítse a leventeparancsnokságot és vele egyetértésben járjon el. A levente-szünidőkben (karácsonykor, húsvétkor (és nyáron) a leventecsapatok csak a vasár- és ünnepnaop- kon megtartandó ünnepségeken kötelesek részi- venni. — Orvoshét Balatoníüreden. Ebben az évben május 8-tól május 13-ig rendezik a balatonfüredi orvoshetet, most már huszadszor. Professzorok, orvostudósok tartanak előadásokat az ország minden részéből összegyűlő orvosok előtt. Jelentkezni lehet a balatonfüredi fürdőigazgatóságnál részvételre. — Pécs tartja a borive-rekordot a vidéki városok között. Pár esztendővel ezelőtt kiszámították, hogyr vidéki városaink között Pécsett a legnagyobb a borfogyasztási átlag. Az akkori megállapítást az elmúlt évről készült friss statisztika is igazolja. Pécsett 1943-ban 3,378.610 liter bort fogyasztottak. Ez a meny- nyiség 75.000 lakost véve alapul, közel fél hektoliternek felel meg fejenként. Pálinkából 198.066 litert fogyasztottak az elmúlt évben a pécsiek. Rum 60.499 liter fogyott. A sörfogyasztás elvesztette népszerűségét, mert egy év alatt csupán 987.500 litert fogyasztottak. A pécsiek szeszesitalokra az elmúlt évben csaknem 30 millió pengőt költöttek, tehát többet, mint a város egy; évi költségvetése az üzemekével együtt. Az 1942-ben elfogyasztott egymillió liter szikvízzel szemben 1943-ban egy- millió 631.460 liter volt a fogyasztás. — Félárú rádióelőfízelGS a hiadirokkan- íaknak. A kereskedelmi miniszter rendeletében félárú kedvezményes rádióelőfizetést engedélyez a II. járadékosztályba sorozott hadi- rokkantaknak is. Az igcnyjogosultkágot 11a- digondozasi igazolvánnyal« kell igazolni. A kedvezmény az igazolást követő hónap elsejétől kezdve jár. Í J a tehát például f ebruár 5-én igazoltam jogosultságomat, akkor március else jelöl kezdve hallgathatok feláron rádiót. A kormányzó arcmását akarták elhelyezni a Horthy-csucson tűk, C műves Árpa! ílí i ' téic wt. ; órai olviijt. Misit ■m asz Lajo s 31 eves leskán« k eddi bet ivásár alkalmává! cserszegi órás! n es tér üzleté! iti Farkas Feien c, szintén y.i ,ovacs 13 egy szegi ó: á:.mester üzletéből pedig egy zsebórát lopok el. Az ügyet csütörtökön tárgyalta & zalaegerszegi kir. törvényszék büntető egyes- bná a a íochelő bizonyítékok alapján 2 Ír" i i(y liazbü öeojsl szabott az «iratul vaj föld; műve: e Az í ebit jogerős. Budapest, január 2.'. A salgótarjáni leventék bronzból elkészíttették vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó arcmását és elhatározták, hogy azt elhelyezik a Horíhy-csúcson. A gyári levente- csapat ezer tagja lelkesen versengett egymással, hogy ki vegyen részt e szép vállalkozás teljesítésében. A jelentkezők |mzül a legjobb síelőket és hegymászókat választották ki, közöttük azt az öt leventét, aki ugyanezt az utat egyszer már megtette. A járőr vezetésére ugyancsak önként vállalkozott Liptay Pál gyári mérnök, levente egy esü le ti elnök, jfj. Vargha Kálmán sí-szakosztályi elnök és Bagyinszky János símester, valamennyien gyakorlott magashegyi síelők. Orosz Imre százados, aid a honvédelmi minisztérium részéről a ^megfigyelő szerepét töltötte be, az Alpok legmagasabb csúcsait, így a Mont Blancot vezető nélkül járta be. Az alapos előkészületek után Borsa községből 17 tagból álló járőr indult útnak a Horthy-csúcs megmászására, a Mosolygó-tó katlanán keresztül. A négy vezetőn kívül 9 levente és 4 versenysíző volt a járőrben. A, résztvevőket az előkészületek alatt figyelmeztették, hogy bár minden elővigyázatossági intézkedést megtesznek, a vállalkozás életveszedelemmel jár. Az egyik levente erre a felszólításra vissza is fordult. A járőr 16 tagja a legkedvezőbb időjárási és hóviszonyok között folytatta útját. Útjuk nagyobbik felét már megtették s egészen közel jártak a célhoz, amikor a teljesen !a\inamcníesnek látszó lejtőn két nagy' hó tábla levált, majd az egész hómező apró darabokra töredezve, csúszni kezdett lefelé, A legyezőszerűen szétterjedő lavina a biztonsági okokból három, egymástól távolabb haladó csoportra szakadt járőr valamennyi tagját maga alá temette. A szerencsétlenül jártak közül egyedül ifj. Vargha Kálmán dr. ügyvéd tudott kiszabadulni a hó alól, többórai megfeszített munkával. Azonnal segítségért sietett és Borsáról, az ott állomásozó hegyivadászok, a Ludovika Akadémia sí tanfolyamának (résztvevői és polgári sportoló síelők, összesen mintegy kétszázan fogtak hozzá az eltemetett járőr kiásásához. A szerencsétlenség másnapján sikerült kiásni 5 levente holttestét, akiket azonnal Salgótarjánba szállították és ott nagy’ gyászpom- pávál szombaton, január 22-én eltemették. A szertartáson vitéz Béldy Alajos vezérezredes, az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelésnek országos vezetője búcsúztatta el a hősi halott leventéket és hozzá tartozóiknak levente díszjelvényt adott át. A járőr többi tagját is sikerült később felkutatni, akiket Salgótarjánba szállítottak, ahol vasárnap, január 30-án délután beszentelik és örök nyugalomra helyezik őket. A körülmények vizsgálatából kitűnik, hogy' a járőr útját alaposan előkészítették, minden elővigyázatossági intézkedést megtettek és a szerencsétlenséget elemi csapásnak kell tekinteni. (LHK.) — Kanizsa rendezi a szegénygo n d bz ás t. Nagykanizsa város szegény ügyi bizottsága most tartotta ülését, amelyen elhatározták, hogy a pécsi minta szerfal rendezik a szegénvügyet. Ugyancsak felmerült egv szegénytelep létesítése is, ahol a szegények maguk is foglalkoznak, mint az Pécsett is megvalósult. AUTÓBUSZ MENETREND. Érvényes 1943. december 14-től. Zalaegerszeg—Keszthely i. Zalaegerszeg Széchenyi tér é. 10*00 é. Bak Hangya szövetkezet L 9'28 i. Bak Hangya szövetkezet é. 9’26 Zaiaszenímihály-—Pacsa p. u. L 9’— Keszthely Hungária szálló t. 7-10 Keszthely pályaudvar i, — 14- 45 1517 15- 20 15-45 17 35 17 45 t á. & í , 8' 8 10 10' 891045 i. ■25 é. ■30 é. 40 é. 30* U 30 L 10 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. Bak Hangya szövetkezet i. Bak Hangya szövetkezet á. Zaiaszentmiháiy—Pacsa pu, L Keszthely Hungária szálló i. Keszthely pu, l Bak—Nova &/).& pátyaudvar Bak Nova angya szövetkezet é, 15-25 15- 30 16- 10 17-25 ;8-05 1819 19-10 *1705 16-33 16-31 16-05 1415 Í4 00 *13 15 13-10 12-30 6-55 6-50 6-10 I — 103 'éves koriban Szombathelyen meghalt egy csáfordi asszony. Szombathely város szeretetházának egyik ápoltja, özv. Kiss AfI bérűié iíenezi Éva 103 éves korában meghalt, í Törzslapjának adatai szerint 1841 -ben szüle- ! tett a zalamegyei Csáförd községben. 1939- | ben, 98 éves korában került a város szeretet- házába. Azóta a legjobb egészségnek örvendett. A szeretetházban maga varrogatta ruháit, szépen kézimunkázott, testileg és szellemileg friss volt még a múlt év végén is. Egyjedül járt sétálni. Jól evett-ivott, a bort se vetette meg. Karácsony után kezdett bete- »eskedini, s a betegségéből már nem tudott ki- lábolni. Özv. Kiss Albertné Szombathely egyik legöregebb polgára volt. — A naposcsibe ára. A keltető központok január folyamán megkezdik a munkát és ezért már megindult a tenyésztőjá&ok összegyűjtése. A földművelésügyi minisztérium, a keltető központok által átvett tény észtojás árát januárra egy pengőben állapította meg. A íörzskönyvelt baromfitelepek 15 százalék felárat kapnak a tojások után. Januárban a napos csibék miniszterikig engedélyezett ára darabonként 1 pengő 60 fillér. — Nem létező árúkat ad tel egy iratai'-* asszony Nagykanizsán. Érdekes ügyben indított nyomozást a kanizsai rendőrség. Ugyanis egymásután tesznek feljelentést egy c. mos és jól öltözött fiatalasszony ellen, .aki rézgálicol és ruhaneműt ad el és arra nagyobb összegű előlegeket vesz síel, de az árút senki sem tátja meg. A rendőrség megindította a nyomozást és sikerült is leleplezni a tettest. Most állítják össze bűnlajstromát. A nevét egyelőreaiejn hozták nyilvánosságra. — A mJórbíró ítélete. Zalaegerszeg tenderhíréi ja a feljelentések' alapján több zalaegerszegi. kereskedőt ítélt jel negyven pengő pénzbüntetésre, mivé! nem tartották be az előírt zárórát. — Női betegségek a tisztán természetes »Ferenc József« keserű víz .rendszeres használata által sok esetire ) nagy mértékbe; enyhülnek, meri; ez igen könnyű és lágy bélüvülést biztosít és az egész anyagcsere forgalmat elő- ■ mozdítja. Kérdezze mcir orvosát! i, Bak pályaudvar 6. í Bak Hangya szövetkezet i. é. Nova i.. Za íaege rs ze g—B á uokszentgyörgy í. Zalaegerszeg Széchenyi tér e, L Bak Hangya szövetkezei é, 1 Sőjtör Búza* vendéglő L 1 Bánokszentgyörgy i, “H#— 14-30** i. Bak Hangya szövetkezet é, 14-59 i, SöjtQr Buzi vendéglő 15 50 . Bánokszentgyörgy —*— * Geak hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik. *,*) Csak kedden, csütörtökön és szom- haton közlekedik. Az autóiuiszközlekedés vasár- és Cuuie$~ minden viszouvlatbaa szünetei. 700 6-42 5-50 15-15 1503