Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)
1944-03-31 / 73. szám
Ülő fizetés egy bóra 3.40, negyedévre 9.80 P. j Hirdetések díjszabás szerint. ^SSWSSŰKHBKSmBIM Politikai napilap. Felelős szerkesztő: SZAKÁL FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 129* jpiM^MWiiTilli 11 M M iiröÖlfniff Kemény elhárító harcokat vívnak a német céapatok a kelet: hadszíntéren Hármas célt szolgál az orosz csapatoknak a déli szakaszon folyó nagy támadása — Ismét légitámadás volt Bulgária ellen — Anglia közvéleménye aggodalmaskodik az olaszországi kudarc miatt — Kereskedelmi megállapodást kötött Japán és Szovjeioroszország - 87 brit bombázó pusztult el Németország felett — üj rendelkezések a zsidókról A Magyar Távirati Iroda jelenti: A keleti .arcvonal déli szárnyán meghiúsult nagy szovjet támadás három főcélt tartott szem előtt. Igen erős hadsereg, amely főleg páncélosokból áll, Baltától kiindulva a Dnyesz- ifcer felé támad. Az a célja, hogy a hátsó ösz- szeköttetését elvágja azoknak, amelyek az alsó Búgnál elszakadó mozdulatokat végeznek. Á másik Románia ellen igyekszik előretörni. A harmadik Csernovicon keresztül a Kárpátok pereme ellen tör.előre. Bizonyos, hogy a szovjet hadsereg a hatalmas támadás során rendkívül érzékeny veszteséget szenvedett, amit úgy pótolnak, hogy állandóan csapatokat szállítanak a harci területekre. A magyar és román vezérkarok terveiről semmit sem lehet mondani, mert a megtett intézkedések csak az e’következendő hetekben éreztetik hatásukat. semmisítettek a németek. Szerdán sikerrel kezdték meg a második harci csoport megsemmisítését is. ¥ISé$hÍ!*e§t röviden Berlin. Tegnap este, valamivel 7 óra előtt,, 18 brit torpedóvető a nyugati norvégiai vizeken többízben sikertelenül támadott egy német hajókíséretet. A német hajók 5 brit re- í pülőt lelőttek. ' 87 brit bombázó pusztult el (Szófiából jelenti a MTI.) A bolgár fővárost tegnap délután északamerikai bombázók újra súlyosan megtámadták. A bolgár vadászrepülők, együttműködve a sok légvédelmi Üteggel, a rossz időjárás ellenére is felvették a küzdelmet a bombázókkal. Az amerikaiak Amszterdam. Stimpson hadügyminiszter ; tegnap a sajtóértekezleten kijelentette, hogy Cassinonál alább hagyott a harc. Az egyszerű tényállás az, hogy a németek feltartóztattak bennünket. Genf. Amerikai lapok véleményét isrner- • tetik, amelyek megállapítják, hogy az angol ; haderőt Cassinonál költséges és érzékeny kudarc érte. Az ellenséget nem tudják elűzni erődítményeikből. (Berlinből jelenti a MTI): Német éjt szakai vadászok erőteljesen szembeszálltak az éjtszaka a birodalom fölé berepült ellenséges kötelékekkel. Már eddig is igen sok jelentés érkezett a lezuhant gépekről. A keményen megtépázott bombázókat visszafelé is tovább támadta a német légvédelem. Az elmúlt éjtszaka ismét nagy veszteséget szenvedtek az angolok; máris 87 bombázó elpusztulásáról érkezett jelentés. Ismét bombázták Rómát (Berlinből jelenti a MTI): Március 30-án brit-amerikai bombázók ismét támadást intéztek Róma közvetlen környéke ellen. Bombákkal árasztották el a városból kivezető utakat. Gépfegyverezték a mezőn dolgozó munkásokat. A bombázás következtében a lakosság körében több, mint 20 halott és 60 sebesült lett. Tokió. Az egyik japán lap angol fokiratból vett képessorazatában kimutatja azt, hogy az* ellenség mekkora erőfeszítéseket tesz arra, hogy Csungking ütőerét elvágja. Az egyik szép kép az űt egy szakaszát ábrázolja, egy útjelzővel, amelyen ez áll: Tokió felé. A japán lap gúnyosan kérdi, vájjon ezen az irton akar-e elérni az ellenség a japán fővárosba? Az út a tervek szerint Bengália mellett kezdődik és Ledő felé halad. Az út munkálatait részben már 1942, nyarán megkezdték és teljes erővel folytatták még a múlt nyáron is. Az útépítés lassan ha.adt, mert a japán és nemzeti indiai csapatok sakkhúzása megkezdődött. Kemény elhárító csaták Keleten (Berlinből jelenti a MTI.) A keleti arc- vonal helyzetéről berlini jelentés a következőket közli: A koveljtől északra harcoló szovjet hadsereg-csoport keleti és déli irányba folytatta támadását. A német harci- és csata- repülő ezredek hatásosan beavatkoztak a küzdelembe. A szovjet fészkeket úgy teleszórták bombákkal és géppuskatüzzel, hogy azokat észrevehetően meggyengítették. Az eredményes harcok következtében az arcvonal megtörött, ■melynek következtében a német hadsereg új csoportokat képezhetett és harci »avethetett. A keleti harctér középső részén említésre méltó, kogy a bolsevisták három új lövészhadosztályt vetettek! a küzdelembe, a német csapatok azonban minden támadást visszavertek. A védelmi siker annál nagyobb volt, mivel a szovjet a támadókat igen sok páncélossal támogatta. Vi- tebszktől délkeletre teljes nyugalom uralkodik a csatatéren. A szovjet vezetés több teljesen elcsigázott hadosztályt újabb kötelékkel csereit ki. Az északi szakaszon az ellenséges támadások már a német állások előtt megtorpantak. A narvai arcvonalon a helyi vállalkozások az állások rnegjavulásához vezettek. Irt az ellenség támadása arra irányult, hogy a Narva jobb partján bekerített harci csoportot kiszabadítsák. Egy ilyen csoportot már megPáris. A Moniteur című francia lap írja, hogy Anglia közvéleménye a háborús helyzet miatt aggodalmaskodik. Egyre jobban tudtára ébrednek, hogy Anglia szövetségeseivel folytatott kudarcban elveszett és az utolsó helyre került. Amszterdam. A délafrikai miniszterelnök beszédében rámutatott arra, hogy nem mondhat semmit, ami a Szovjet harcait lekicsinyelné. Genf. A londoni Times újdelhi jelentés szerint közli, hogy egy szótöbbséggel leszavazták a kormány költségvetését. Berlin. A március 31 -re virradó éjtszaka: mm Hitt MA !i CiKilíi UH ü i nemil esiptMi ellesi tálalás Újabb légitámadás érte Bulgáriát jelentős mennyiségű romboló és gynjtóbombát dobtak le. A bombáit nagyrészt lakónegyedekre estek és a lakosság veszteségeket szenvedett. Véglegesen még nem állapították meg a lelőtt gépek számát.