Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)
1944-03-31 / 73. szám
2. ZALAMEGYEI ÚJSÁG it miden közelében angol gyorsnaszádok ismét Megtámadták' a német hajókötelékeket. Március 31 -én a csatomamenti parti ütegek tüzeltek a Csatornán haladó hajókra. Stockholm. A moszkvai rádió jelentése szeri* t március 30-án Moszkvában szovjet-japán megállapodást írtak alá az északsahalini olaj- és szénbányákkal kapcsolatosan. A megállapodás szerint a Szovjet a maga részéről kötelezettséget vállal, hogy a háború befejezésétől kezdve 5 ezer rubelt fizet és 5 ezer liter olajat ad Japánnak. Mindszenty József veszprémi püspök emlékezése a múlt kommunista forradalom idejére II. Szökés a fogságból egy éjtszakára — Az őrség nappal hűségesen kitartott. Ajjelre azonban jobb szórakozást kerestek májuknak. A főnök a Sabáriában, a két őrmester • pedig a kis korcsmákban mulatozgatott. Erre •n szépen megléptem és elmentem Celldö- mölkre a püspökhöz. Pokorny főhadnagytól éjnek idején kaptam bebocsátást Mikes püspökhöz. Először is megköszöntem a terhére «yujtott ellátást. Másodszor pedig arra kértem, hogy ha a forradalmi elemek elhelyezésemet kérik Égerszögről, ne helyezzen el, mert a mi táborunk azt mondhatná, hogy «ddig legénykedtem, most hogy baj kezd lenni, meglépek. Ekkoriban, mivel az újságban a legnagyobb képtelenségnek és tudatlanságnak bélyegeztem azt a feltevést, hogy Károlyi Mihálynak, a vörös köztársaság elnökének megjár az apostoli kegyúri jog, köztársaság elleni izgatás miatt feljelentettek az államügyészségnek. Azzal igyekeztek Szombathelyre nyomást gyakorolni, hogy a mennyiben elhelyeznek Rgerszegről, megmenekülök a kilátásba helyezett 10 évi börtöntől. Ezért kértem a püspök atyát, hogy semmiesetre se helyezzen el Eger- saegről. — Kedves fiam — mondotta a püspök —, ka te állód a kellemetlenségeket, maradhatsz. — Hajnalban visszautaztam Szombathelyre. A rendőrkapitány már az egész városit] tűvé tette értem. Mikör azután reggel az ágyamban megtalált, nagy hálálkodások közepette kijelentette: Mégis csak becsületes timber mag*. Szabadulás — és újra fogság — Március 19-én az egerszegi kormánybiztosságról telefonértesítés jött, hogy szabad vagyok. Mindenhova mehetek, csak Éger- szegre nem. Tudomásul vettem a szabadságot és a legközelebbi vonattal utaztam — Eger- szegre! Azonban csak Zalalövőig jutottam el, mert ott leszedtek a vonatról és visszavittek Szombathelyre. Szombathelyen az országos vásár napján a főtéri vásárosokon keresztül reverendában, csendőrszuronyok között vonultam be a rendőrségre. A rendőrség ismét a püspökvári szobámba helyezett el. (Érdekességül megjegyzem, hogy édesanyám éppen ezalatt az idő alatt vitte Egerszegre a névnapi tortát, de sajnos nem találkozhattunk.) x\ püspökvárat 200 csendőr állotta körül, tehát úgylátszik, nagyon veszedelmesnek tartottak. Itt azonban nem maradtam sokáig. Egyik éjjel a Szili János-utcán keresztül, amelyben diákéletem nagyrésze zajlott le, elvittek a csendőrök a gyüjtőszobába. (Érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy itt szokták reggelig tárolni a haza nem találó részeg embereket és a nem kétes utcai fehérnépeket.) Reggelig hordták aztán ide a v ezérkari tiszteket, ügyvédeket. Idehozták Kincs Istvánt, a nagy katolikus írót is. A társak azonban, mivel ők vasmegyeiek voltak, lassan kiszabadul :ik Egyedül maradtam és négy vörös őr őrzött éjjel-nappal, egészen május 15-ig. Ekkor mivel a zalaegerszegi direktórium alantosa voltam, két detektív levitt Zalaegerszegre. Szent- ivántól kezdve Egerszegig gyalog sétáltuk meg ja 9 kilométert, mert nem volt összekötő. Égerszögen Erdős Márkus direktóriumi elnök elé kerültem. Az elnök úr engem is elvtársának szólított. Mikor visszautasítottam ezt a megszólítást, éktelen dühbe gurult, mondván, hogy a szegény ember nevezetét a magyar papság mindig arisztokrata gőggel utasítja el magától. Erre én csendeken csak annyit mondtam: — Sokkal több közöm van nekem a szegéin emberhez, mint magának. Kizsuppolnak a megyéből Végül is tudomásomra hozta, hogy szabadlábra helyez, de a gimnáziumba nem mehetek és a szószékre sem tehetem a lábamat- Újságírásról természetesen szó sem lehet. Erre én megkérdeztem, hogy ebben a nagy kényszer naplopásban mi lesz a feladatom? — Feleletül dühösen rámmorrant. Úgy látszott tehát, hogy ilyen korlátozások mellett megmaradhatok Égerszegen. A helyzet azonban még aznap megváltozott. Este ugyanis ellenforradalmi elemekkel jöttem össze. Másnap reggel már ismét a direktórium elnöke előtt voltam, aki kijelentette, hogy mivel javíthatatlan vagyok, kizsuppolnak a megye területéről. Meg is történt. (Ez volt életem egyetlen potyaútja!) Hazamentem a szüléimhez, Mindszentre. Á direktórium utasítása szerint nem hagyhattam el a falu határát, minden nap kétszer kellett volna a helybeli direktórium elnökénél jelentkeznem és minden csütörtökön erkölcsi bizonyítványt kellett volna küldenem a zalaegerszegi direktóriumhoz. Az Í Budapestet megelőzve! Premier szombaton az Edisonban! : Az év leggazdagabb kiállításit — legszebb magyar filmje j Szováthy Éva Az ön feláldozó szerelem hőskölteménye. > Karádi Katalin, Jávor Pál, Mednyánszky Ági, Somlay Artúr, Lehotay Árpád. 1944. március 31. MMMÜMMÜf FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ utasításban azonban ellentmondás volt. Meri vagy elhagyom a falu határát és kimegyek a földekre, vagy pedig nem tudok naponta kétszer jelentkezni az elnöknél. Mindszente* ugyanis szegény emberekből állott a direktórium, akik napközben a mezőn dolgoztak. Hazaérkezésem után már másnap találkoztam a direktórium elnökével, aki valaha a szüleimnél pásztorgyerek volt. Igen szép dicsértessékkel köszönt és megkérdezte, hogjfl meg tetszett-e jönni? — Megjöttem — feleltem és most megyek misézni. — Akkor ne tessék nagy on sietni, mert én. is ott akarok lenni,a misén, de előbb még egy. kisf cliipézni valóm van — mondotta az elnök. Mindszenten persze nem jelentkeztem naponta kétszer, két csütörtökön az erkölcsi bizonyítvány beküldése is elmaradt, mire az egerszegi direktórium elrendelte újbóli elővezetésemet. Ezt mái- nem vártam meg, hanem éjtszaka kimentem a Stájer határszéli’* és ott maradtam mindaddig, míg a kom műn meg nem bukott. A vörös uralom bukása után augusztus 3-án az egerszegiek kocsit küldtek értem és visszavittek Egerszegre. (Vége). infidz AZ EDISON MOZI MüSORA: Szombaton háromnegyed 4, fél 6, fél 3» vasárnap 2, háromnegyed 4, fél 6, fél 8, hétfő« háromnegyed 4, fél 6 és fél 8 órakor: SZOVÁTHY ÉVA. Karádi Katalin, Jávor, Mednyánszky Ági, Matiné vasárnap délelőtt 11 órakor: IIIV A HAZA. Az UFA hatalmas háborús filmje. Kedden és szerdán háromnegyed 4, fél 6 és fél 8 órakor: PÁRISI ROMÁNC. Az év legművészibb filmje. Csütörtökön premier! ZENÉLŐ MALOM. Huszka Jenő operettje filmen. Szelcczky, Szilassy, Latabár. — Nyári gyermekotthon-vezet ők kiképzése. Az 1944. évi évben is létesülnek a vármegyében időszakos nyári gyermekotthonok. Ezeknek a vezetésére óvónői és tanítónői végzettségen kívüli megfelelő egyéb előképzettséggel bíró nők is figyelembe jönnek. Mindazok, akik a nyár folyamán ily állás betöltésére vállalkoznak és tanítónői, óvónői oklevéllel nem rendelkeznek, a nyári gyermekotthonok megnyitása előtt tartoznak két hété« át egy, e célra kijelölt kisdedóvódában gyakorlati ismereteket szerezni. Ily gyakorlat szerzésére Zala vármegyében az alábbi kisdedóvó- idákat jelölte ki a vármegyei m. kir. tisztifőorvos: 1. nagykanizsai állami napközi otthonos kisdedóvóda, 2. a zalaegerszegi községi, 3^ a sümegi állami, 4. a lenti állami, 5. a Csáktornyái állami, 6, a tapolcai róm. kát. 7. a keszthelyi községi, 8. a balatonfüredi rom. kát. és községi kisdedóvóda. — Az emésztőszervek megbetegedéseinek kezelésénél reggel éhgyomorra egy pohár természetes »Ferenc József« keserűviz abszolút megbízható hashajtószer, amelynek hatása rendkívül enyhe és igen kellemes. Kérdezz© meg orvosát! ,y