Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)

1944-03-23 / 67. szám

1944. március 23. ZALAMEGYEI ÚJSÁG suti <31 api töreti —OU­Ilolnap: március 24., PÉNTEK, u kato­likus naptár szerint Gábor f«angyal napja lesz. Éjjeli ügyeletes gyógyszer tár: dr. Mándi (tSzéchcnyi-lér). — Elmarad a pénteki Kossuth-iinncp Za­laegerszegen. A Zalamegyei Újság híradása sze­rint pénteken délután-5 órai kezdettel Kos­suth Fajos-emlékünnepet terveztek Zalaeger­szegen. Értesülésünk szerint ez az ünnepség' a gyülekezési tilalomra való tekintettel egy későbbi időpontra halasztódik el. — A Szociális Missziótáwulat előadásai. Amint már megírtuk, a zalaegerszegi Szoci­ális Missziótársulat hitvédelmi eladásokat ren­dez délután 5 órai kezdettel a Kultű rházban. Az elmúlt napi előadásain szépszámú közönség vett részt s nagy figyelemmel hallgatták az elő­adó magasszárnyalású rejtegetéseit. A társulat tagjai 24-én reggel 8 órakor közös szentmisén és szentéidozáson vesznek részt, délután 5 óra­kor pedig évi rendes közgyűlését tartja. A társulat 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Női Napot rendez, amely reggel 9 órakor közös, szentmisével kezdődik. Délután 5 órakor pedig a Női Napra kerül sor. — A mai előadásra is felhívjuk a város hölgyközön- scgének figyelmét, valamint a Női Napra is. — Kinevezések. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Búzás József nagykanizsai ál­lami népiskolai kisegítő, szolgát 11. osztályú al­tisztté, kinevezte, Csepreghy József zalaeger­szegi állami népiskolai napibéres szolgát ki­segítő szolgai minőségben alkalmazta. — A Katolikus Diáköíthün-Mozg; lom in- tézősége — a Magyar Kurír útján — nyo­matékosan felhívja a magyar katolikus társa­dalom figyelmét arra, hogy a mozgalmat irá­nyító Actio Catholica országos elnöksége nem adott semmiféle vállalkozónak és könyvkiadó cégnek felhatalmazást arra, hogy a Katolikus Diákotthon-Mozgalom javára bájmilyen for­mában pénzadományokat gyűjtsön. — Adományok a Göcseji 'Gyűjteménynek. A Göcseji Gyűjtemény részére Bogyay Elemér kormányfőtanácsos 1 drb. régi, többszáz éves kovácsolt ajtósarkot, Fehér Ferenc (Zalaeger­szeg) kőműves 1 faragott, régi borotvatartót, Kovács Károly vezérigazgató (Zalaegerszeg) Kossuth Lajos és' családja, Kossuth Lajos te­metése című fényképeket, dr. Fára József Pest vármegye főlevéltárosa, Zala vármegye levél­tára, Muraköz rövid történetének foglalata, Kisfaludy Sándor ifjúkori költeményei, Kis­faludy Sándor 2 szobra, A balatonfüredi szín­ház megalapítása és működésének első évtizede és végül Zalaegerszeg és Göcsej részletes ka­lauza című munkáit, Horváth Sándor alsó- lendvai tanító 2 drb. kelta fihulát, kettő drb. kelta kőedény maradványt és 4 drb. kőkor- szakbeli baltát, továbbá 1 drb. régi kacorkést, 1 drb. ágyúgolyót, 15 drb. régi pénzt, 18 drb. múlt háborús lev . lapot és tábori lapot, Alsólendva története, Nóták lobogó szélben, Égő búzakeresztek, Falum arca című munká­ját. dr. Hagymásy Andor városi tisztiorvos pedig az Országjárás és a Hungária többpél- dám á t adományozta. — Három percig szabad csak beszélgetni telefonon. A keddi hivatalos lap közlése sze­rint a belügyminiszter a belföldi távolsági táv ­beszélő forgalomban folytatott magánbeszél­getések időtartamát, ha az igénybevett áram­körön más beszélgetés vár lebonyolításra, a további intézkedésig 3 percre korlátozta. A korlátozás nem vonatkozik a hírlapbeszélge­tésekre és a hadiüzemek beszélgetéseire. — Megkéseltek egy hahó ti gazdát. Kocsis Ferenc 43 éves hahó ti gazdát súlyos, szú­rásoktól eredő sebekkel szállították a nagykar rúzsai kórházba. A válságos állapotban lévő gazda még megtudta nevezni merénylőjét, így megindult a nyomozás a dolog hátterének tisz- tázására. — Uj gazdakör-,a'akítások Zalában. Az egymás mellett fekvő két zalai község, Csopak és Kalóznak, külön-küíöa Gazdakört alakított. Mindkét kör Nagy József plébánost választotta meg elnökének. — Engedély nélkül gumiabroncsot szál­lított. Lkk község határában fogták el a csend­őrök Boka György kajáni lakost, akinél közel 30 kilógramm gépjárómű gumiabroncsot talál­tak. amelynek vásárlására és szállítására nem volt engedélye. A sümegi főszolgabíró 10 napi elzárásra változtatható 100 pengő pénzbünte­tésre ítcjlte s a talált abroncsokat elkobozta. •— A zalaegerszegi törvényszék ítéletei. A zalaegerszegi kir. törv ényszék, büntetőtanácsa szerdán délelőtt a következő bűnügyeket tár­gyalta: Kostán Antal 26 éves kávási nap­számos a múlt év október 22-én cséplés köz­ben a fiatalkorú Török Istvánt felküldötte a gépre etetőnek. Munka közben a cséplőgép dobja elkapta Török kabátjának bal ujját, ami­nek következtében a munkás balkarja annyira szétroncsolódott, hogy azt amputálni kellett. A törvényszék Kustáat gondatlanságból oko­zott súlyos testisértés vétségében mondotta ki bűnösnek és 200 pengő pénzbüntetéssel súj­totta. — Simon István 47 éves napszámos a múlt év novemberében a körjegyzői bo­tjában a jegyzőről a köv etkező kijelentést tette: »Szemtelenség az, amit velem a jegyző tesz«. Ennek az v olt az toka, hogy a jegyző Simonnál köztartozás miatt foglalást eszközölt. Felhatal­mazásra hivatalból üldözendő becsületsértés vétsége címén került a bíróság elé. Büntetése 40 pengő pénzbüntetés. — Czinder László 20 éves sümegi péktanoac Sümegen trágár porno­grafikus képeket mutogatott diákoknak és le­ventéknek, amiért most a törvényszék 4 napi fogházra ítélte. Az ítéletek jogerősek. — Mursköziek, akik pUiTzánkézeii is vol­tak. Az elmúlt napokban több muraközi bol­yát került a nagykanizsai törvényszék büntető­tanácsa ele tiltott határátlépés miatt. Közöt­tük volt Horváth Mihály légrádi fiatalember is, aki fivérével szabókellékek vásárlása cél­jából ment át Horvátországba. Közben a par­tizánok elfogták őket és Kaproneára kísérték. Hosszas vallatás után arra akarták őket rá­venni, hogy kémkedjenek a partizánok szá­mára. A két fiatalember nem volt hajlandó e kívánságot teljesíteni s így nyolc napon át fogságban voltak. Kalandos körülmények között tudtak csak visszajönni. Miután nem j volt útlevelük, tiltott határátlépés miatt a nagy- kanizsai törvényszék 60 pengő pénzbüntetésre ítélte őket. Rajtuk kívül még hasonló kaland­ban volt része Kovácsé vies Tódor, Matacsek Jánosné és Skrinya Évának is, akik szintén partizán kézre kerültek s- őket is Kaproneára vitték. Őket egy hétig tartották fogságban. Til­tott határátlépés miatt 60—60 pengő pénzbün­tetést szabtak ki rájuk. — A Színházi Mrgazm legújabb számá­ban Márkus László, az Operaház igazgatója mondja el véleményét a mai világról, Márkus Emilia érdekes részleteket mond el abból a hetven esztendőből, amit a Nemzeti színpa­dán töltött el. Interjú Nyírő Józseffel, fény­képriport Szörényi Éva 1.0 éves nemzetiszín­házi működéséről egészíti ki a színes szín­házi és társadalmi lapot. — Meghűléseknél és na thai áznál reggel éhgyomorra egy. pohár természetes »Ferenc József« kesemvíz gyakran igen jót tesz, mert a tápcsatornát alaposan kitisztítja és méreg- teleníti, s fokozott anyagcserét és kielégítő emésztést biztosít. Kérdezze meg orvosát! Április 3-án életbelép a nyári időszámítás A kereskedelmi és közlekedésügyi minisz­térium rendeletet adott ki a nyári időszámí­tás életbeléptetéséről, amely 1944. 'április 3-án hajnali 2 órakor lép életbe azzal, hogy a téli időszámítás megszűnik és helyette életbe lép a nyári időszámítás ügy, hogy a nevezett na­pon 2 óra helyett 3 órát kell számítani. Mindenféle vadbőrt: özet, macskát, pézsmát, tilsat, nyári rókát, nyislat a legmagasabb napi áron megveszek. SEES0 iimér* ^afáaener&zeg, Berzsenyi Dániel-utca 55—57. sz. tudóié-műser ÁLLANDÓ KÖZNAPI MÜSORSZÁMOK BU­DAPEST L HULLÁMHOSSZÁN: 6.40: Torna. Hírek. Közlemények. Hang­lemezek. 10: Hírek. 11.10: Nemzetközi víz- jf lzőszolgálat. 12: Déli harangszó. Fohász. Him unsz. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés és víz­állásjelentés. 14.30: Hírek. 14.43: Műsorismer­tetés. 15: Árfolyamhírek, piac,iárak, élelmi- szer árak. 16.20: Hírek német, román, szlo-l vak és ruszin nyelven. 16.45: Időjelzés, hí-1 rek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 18.501 Hírek- 21.40: Hírek, sport- és lóversenyered- méűyek. 23.45: Hírek. i PÉNTEK, március ‘24. 8.35: Zenekari muzsika. 10.15: Szórakoz­tató zene. 11.15: Szalonzene. 11.40: Előadás. 12.10: Szórakoztató muzsika. 14.00: A Légi­erők zenekara. 15.05: Cigányzene. 15.30: Elő­adás. 15.50: Kodály-művek. 17.00: Kétzon- gorás táncszámok, i f.20: Sportközlemények. 17.30: Falla: Há rom tánc a Háromszögletű ka­lapból. 17.45: Német hallgatóinknak. 18.20: Magyar népmuzsika. 19.00: A Filharmóniai Társaság hangversenye. A szünetben kb. 19.50: Légoltalmi közlemény. 21.10: Magyar zene­szerzők félórája. 22.40: A rádiózenekar műso­rából. Bunda, boa akkor jó, ha .Lakj síücstől való Bundák mérték után, rntkádók bélelése és gallémfisa legolcsóbban ifJ.Laky Sándor ^ácsmesternél készölnefc ZALAEGERSZEG Bethlen Gábor-u. 5. sz. Hirdessen a ZáláríEÚffi <J JsAti -tol Eredményes — gyors és biztost

Next

/
Thumbnails
Contents